„A nevetés gyógyít”

2014. 07. 04.
Szerző: Marosi Viktor
Huszonnégy éve két baráti társaság találkozásából alakult a mára kultikussá vált Irigy Hónaljmirigy, majd lassan, de aztán egyre biztosabban írta be magát a magyar rocktörténelembe. Akkoriban még maguk a tagok sem gondolták, hogy a zeneparódia műfajában pár évnél tovább talpon lehet maradni, pedig generációk nőttek fel poénjaikon. Sipos Péterrel két és fél évtized történéseit próbáltuk felidézni – pomázi otthonában a kezdeti sikerekről, a barátságról és a megújulásról beszélgettünk 2014 júniusában.

Szeretsz kertészkedni?

Igen. Érdekes módon korábban nem érdekelt, de az ember megszereti a saját növényeit, kicsit utána is olvastam, hogy mit hogyan kell gondozni. Paradicsomot is ültetünk, de semmi értelme, mert sokkal többe kerül, mint amit megvennénk. Viszont ez tényleg bioparadicsom!

Sokan nem tudják, hogy az Irigy Hónaljmirigy huszonnégy éve egy szilveszteri buli apropóján alakult.

Igaz! De az első négy évben csak tengtünk-lengtünk; a jelenlegi formájában húsz éve létezik a zenekar. Huszonévesek voltunk, teljesen amatőrök, a dobosunk az említett szilveszteri buli előtt egy hónappal látott először dobot. De ez nem is arról szólt, hogy produkáljuk magunkat, csak egy happeningnek indult, a haverok kedvéért. Aztán annyira jól sikerült, hogy hívtak máshova is. Jókor voltunk jó helyen, éppen senki nem csinált hasonlót, és amikor lemezszerződést kaptunk, akkor gondolkodtunk el azon, hogy érdemes lenne ezzel komolyabban is foglalkozni. Elkezdtünk szövegeket írni, több dalt feldolgozni. Összeállt az első lemez, aminek nagyon nagy sikere lett, aztán a második, aminek még nagyobb.

Volt egy olyan legenda is, mely szerint Ti mind a nyolcan autószerelőként dolgoztatok, és a műhelyben, a sok hülyéskedésből született az IHM. Ez igaz?

Na, ebből semmi nem igaz. A dobosunk autószerelő, de nem nagyon dolgozott a szakmájában. Klikkekből álltunk össze, volt egy háromfős meg egy négyfős baráti társaság, és ugyanabba a rock-kocsmába jártunk szórakozni. Összehaverkodtunk, és hamar kiderült, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Hál' istennek azóta is tart a barátság, ami a mozgatórugója a zenekarnak.

Mi lett volna, ha nem így alakul? Ha nincs a rock-kocsma, nincsenek a klikkek... Te minek készültél?

Cukrásznak. Dolgoztam is egy ideig a szakmában, de aztán apám mellett segédkeztem Solymáron egy kelmefestő–vegytisztító műhelyben. Százasával festettük az akkori divatpólókat. Aztán az is leáldozott, mint minden, de szerencsére jött helyette a zenélés.

Sok általatok parodizált zenekart túléltetek. Lehet ma már azt mondani, hogy nyugdíjas állásod van, ha az Irigy Hónaljmirigy tagja vagy?

Pont a pop- meg a rockzenében nem lehet ilyet mondani, hiszen ha nem gurítasz valami újat, hamar elfelejtenek. Mi sose terveztünk, már a második lemezre azt mondtuk, hogy vízválasztó lesz. Nem gondoltuk, hogy ezt a műfajt eddig lehet csinálni. Szerencsénk volt azzal is, hogy bekerültünk a tévébe, ahol aztán önálló műsorunk lett és még többen megismertek minket. Lassan kiléptünk a klubvilágból, a tévés munkák kapcsán pedig olyan paródiákat is készíthettünk, amiket nem tudtunk volna a színpadon megvalósítani.

A tévé egy teljesen más szerepkörbe illesztett Titeket. Ebből nem voltak konfliktusok a zenekaron belül?

Nem, mert például az első tévéműsorunk a Ráncdalfesztivál című lemezünkre épült. A műsorban az összes dal elhangzott, és a dalok közé átkötő jeleneteket tettünk. Már az első adással olyan nézettséget produkáltunk, aminek ma is bármelyik tévécsatorna örülne. Tele volt zenével, jópofa volt, hasonlítottak a sminkek az eredeti előadók sminkjéhez – ez akkoriban ugyancsak hiánypótló volt. Ne felejtsük el, ennek tizenöt éve. És, bár előtte a Dáridóban ugráltunk zenés paródiákkal, így keretbe foglalva ez volt az első műsorunk. Mindig próbáltuk a zene felől megközelíteni a tévés fellépéseket is. Csak annyit színészkedtünk, amennyit muszáj volt. Közben sokan adtak tanácsokat, és rengeteget tanultunk a rendezőktől is.

'98-ban jött a BS-koncert, amivel a zenekar gyakorlatilag elért a csúcsra. Ezt hogyan éltétek meg? Nem szállt a fejetekbe a siker?

Egyrészt minket felkértek erre a koncertre, tehát nem a saját pénzünkkel játszottunk. A koncert előtti héten már lehetett látni, hogy teltház lesz, és ez levette a vállunkról a terhet. Ha tizenötezer ember megvette a jegyet, akkor, gondoltuk, nagy baj nem lehet. Nagyon sokat próbáltunk, mindent bedobtunk, amit csak lehetett. Másrészt, bár a koncert óriási siker volt, a következő este egy ócska falusi sörözőben játszottunk, ami úgy helyrerántott minket, hogy egy napig se tudtunk elszállni. Mintha meg se történt volna a BS-koncert, ugyanolyan körülmények között léptünk fel a következő két évben is, mint azelőtt, sőt ez a mai napig előfordul. Szerencsére ebből már nem csinálunk gondot, hanem megoldjuk a problémákat. Ahhoz, hogy ezeket a helyzeteket tudd kezelni, sokszor kell pofonokat kapni.

Ma még találtok a kisebb fellépésekben is örömöt?

Abszolút, hiszen minden fellépés más, és nagyon kedvesek hozzánk az emberek. Persze vannak szívások, de attól, hogy a szervező egy barom, még ott az a két-háromezer ember, aki miattunk jött el. Őket ki kell szolgálni.

Akkor inkább szolgáltatókként, mint művészekként tekintetek magatokra?

Persze. Nem mondhatjuk be, hogy „Szar az öltöző, sziasztok!” A közönség nem tehet róla.

Hogyan nézel vissza az elmúlt huszonnégy évre? Te személy szerint elégedett vagy a sorsoddal?

Ezt így nagyon nehéz megválaszolni. Én azt mondom, hogy szerencsésen alakultak a dolgaink. Az első lemezszerződés hozta a másodikat, eljutottunk külföldre – Ausztráliában, Írországban turnéztunk, Londonban játszottunk. Tizenegy platinalemezünk van, hetven önálló tévéshow a hátunk mögött. Az persze átgondolandó, hogy ha ugyanez a zenekar ugyanezeket a sikereket Németországban éri el, más körülmények között élnénk. De nem is ez a fontos, hiszen szépen megvagyunk. Nincsenek extra igényeink, nekem van egy Suzukim, és a lényeg, hogy tudjam a gyerekeimet normálisan iskolába járatni.

Mi az, ami igazán feltölt?

Az az érdekes, hogy a zene. Akkor érzem jól magam, ha színpadon lehetek. Van egy másik együttesem, a Triász, amit nagyon élvezek, mert nem kell senkit utánoznom, és nem kell jelmezbe bújnom. Gyuri (Kálmán György) barátommal felülünk egy bárszékre, Béla (Jankai Béla) zongorázik, és ordítunk, ahogy a csövön kifér.

Tegnap meghallgattam A rock’n’roll rigóját, ami szerintem zseniálisra sikerült, nemcsak miattatok, hanem a cigányzenészek miatt is. Akusztikus koncertet fogtok csinálni valamikor?

Csináltunk már, de az csak nekünk volt igazán élmény. A közönség azt várja tőlünk, hogy hülyéskedjünk és jelmezekbe bújjunk. Egy akusztikus koncertet nehéz ezzel összeegyeztetni.

Nincs két hete, hogy Gyula határában késő este felvettünk egy stoppoló lányt, aki éppen Irigy Hónaljmirigy koncertről tartott haza Békéscsabára. Azt mondta, a Ti zenéteken nőtt fel, és ki nem hagyna egyetlen koncertet sem, amit a környéken adtok. Paródiazenekarként mi az, amit úgy éreztek, át kell adnotok az embereknek?

A humorra nagyon nagy szükség van, hiszen orvosok is kimutatták, hogy a nevetés gyógyít. Most például szeretnénk egy turnét csinálni, aminek lényege, hogy minimális belépővel tudjunk embereket megnevettetni. Rengetegen odajönnek hozzánk azzal, hogy „beteg voltam és Titeket hallgattalak, amitől jobban lettem”. Persze mindenki attól gyógyul meg, amiben hisz. De legalább arra a pár percre, amíg minket a tévében néz, elfelejti a gondját-baját. Többször voltunk gyerekkórházakban fellépni, s azt gondolom, hogy nem véletlenül hívtak minket. Én vagyok a Drogmentes Maraton fővédnöke, és rendszeresen futok a jó ügyért.

Volt közöd valaha drogokhoz?

Nem volt, csak egyetértek a kezdeményezéssel. Bár rockzenekar vagyunk, szerencsére minket ez elkerült.

A gyerekeid zenélnek?

Legalábbis nyomkodják a billentyűket. Ha zenei pályára készülnének, korábban el kellett volna kezdeniük a zenélést. Viszont mindkettő kosarazik, és az elég jól megy nekik.

Te sportolsz valamit?

Gyerekkoromban kenuztam meg vízilabdáztam, de ma már a zenekaron belül kínosan ügyelünk arra, hogy ne sportoljunk, mert amikor sportoltunk, mindig sérülés lett a vége. Néha elmegyünk a Balatonra, olyankor lábteniszezünk, és közben jókat röhögünk egymáson.

Volt már arra példa, hogy egy általatok kiparodizált, de leáldozott zenekarhoz visszatalált miattatok a közönsége?

Persze! A Karel Gott-kultuszt mi hoztuk vissza Magyarországra. Egyszer kint voltunk Szlovákiában, és mindenütt az ő képe volt kiplakátolva. Röhögtünk, hogy Karel Gott még mindig létezik, aztán megcsináltuk a Lady Karnevalt, aminek óriási sikere lett. Még abban az évben Karel Gott-válogatáslemezt adtak ki, sőt, hívták Magyarországra is fellépni.

Ki az ötletgazda egy-egy produkció létrehozásában?

Leülünk egy asztal köré, Győzőnél (Varga György, a zenekar tagja) van egy laptop, és próbálja leírni, amit hét ember egyszerre üvölt felé. Próbálja kihámozni ebből a katyvaszból, ami a végén a papírra kerül. Persze van, amikor írunk négy mondatot, és a következő nap kidobjuk a kukába, mert úgy érezzük, hogy gyenge lett. De olyan is van, amikor beindul a gépezet, és teleírunk öt oldalt. Hangulattól és témától is függ.

Az IHM tagja, Ambrus Zoltán néhány éve autóbalesetet szenvedett, amiből szerencsésen felépült, mégis pihenőt kért a zenekartól. Várható a visszatérése?

Van, hogy négy napot megyünk folyamatosan, és keveset alszunk – Zolinak ez a tempó nagyon megerőltető lenne, és úgy gondolta, hogy kicsit visszavesz. A baleset után nem jött annyira rendbe, hogy ezt a fizikai megterhelést bírja. Amúgy van egy zenekara, amivel a saját szerzeményeit játssza, és a családi élete is rendeződött. A huszonöt éves jubileum kapcsán mindenképpen számítunk rá.

Huszonnégy év egy zenekar életében hosszú idő. Sosem fordult meg a fejetekben, hogy abbahagyjátok? Nem volt soha kérdés, hogy tudtok-e még újat mutatni?

Nem, hál' istennek. És nincsenek is közöttünk konfliktusok. Ha mégis előfordulnak, azok csak szakmaiak, és abból fakadnak, hogy mindenki jobbat akar. Fontos, hogy egy-egy konfliktus sosem csap át személyeskedésbe. Gyakorlatilag mi vagyunk a legrégebbi, jelenleg is fennálló magyar zenekar, mert a huszonnégy évet mi együtt is töltöttük. Sokan nem is gondolják, mi munka van e mögött. Viszont az a jó, hogy nem vagyunk görcsösek, és ezt a közönség is érzi. A filmezés kapcsán volt, amikor úgy éreztük, hogy nem tudjuk folytatni. Szorított sokszor a határidő, és nem minden film sikerült úgy, ahogy szerettük volna. Mindennap írtuk a forgatókönyvet, esténként pedig elmentünk fellépni. Amikor elkészült a könyv, leforgattuk, aztán jött az utómunka, a stúdiózás, majd ahogy befejeztük, kezdtük írni a következőt. Ez egy végeláthatatlan daráló volt, ami kicsit fel is őrölt minket. Az lenne ideális, ha nem nyolc-tíz műsort kellene megvalósítanunk, hanem csak négyet-ötöt, de az legyen jó minőségű.

Az ötvenhez már a legtöbben közelebb vagytok, mint a negyvenhez. Szerinted meddig lehet ezt ebben a formában csinálni?

Nem a kor számít, hanem az, hogy lesznek-e olyan fajsúlyos dalok, műsorok, amiket érdemes feldolgozni, és hogy az eljut-e az emberekhez. Mostanra túl sok a tévécsatorna, és a nagy durranások is elaprózódnak. Ha valaki leragad az egyik csatornánál, hiába csinálunk egy X-Faktor-paródiát, ő csak a Megasztárt nézi, és nem érti, hogy mit akarunk. Annál könnyebb dolgunk van, minél több helyre eljutnak az eredeti sztárok.

Mi lesz a következő dobás?

Megvárjuk, hogy a média mivel rukkol elő. Ősszel szeretnénk pár videoklipet forgatni, kicsit talán belenyúlunk a valóságshow-k világába, és a huszonötödik születésnapra egy nagykoncerttel készülünk.

Új lemez?

Nem csinálunk lemezt, mert minek? Dalokat írunk, amiknek a klipjét feltöltjük az internetre. Ma már egy zsibvásáron teljesíteni lehet azt a példányszámot, amiért aranylemez jár egy zenekarnak.

A zeneipar ilyen változásaira hogyan reagáltatok?

Végigéltük. Ez nem egyik napról a másikra történt. Nekünk még van dupla platinalemezünk, ami százezer példányban kelt el, ezt azért ma páran megirigyelnék – de nem a mostani, hanem az akkori számokkal.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!