Az agydaganat tünetei és felismerése

2014. 05. 30.
Szerző: Szimpatika
Hogyan ismerhető fel az agydaganat? Mik a legjellemzőbb tünetek? Utalhat-e agydaganatra az olyan típusú fejfájás, amely a fájdalomcsillapítók szedésétől sem múlik el?

Az agydaganat létének felismerése nem egyszerű feladat. Gyakran azért igen nehéz, mert az agyban, illetve a koponyaüregben megbújó és növekvő daganat kezdetben rendszerint nem, csak bizonyos nagyság elérése után okoz tüneteket. Hasonló a helyzet abban az esetben is, ha agyi áttét áll a háttérben.

Az agydaganatok tünetei

A tünetek mindkét esetben rendszerint fokozatosan alakulnak ki, és rendkívül sokfélék lehetnek. Egy részük más betegségnél is jelentkezhet, tehát távolról sem csak az agydaganatra jellemző. Természetesen vannak jellegzetesnek mondható tünetek is, bár azok is rendkívül változatosak. Mind az elsődleges agydaganatok, mind az agyi áttétek esetében jelentkező tünetek alapvetően a daganat nagyságától és annak elhelyezkedésétől függnek.

Mint ismeretes, az agy különböző területei más-más feladatokat látnak el. Ezért érthető, hogy egy adott daganat esetében a tünetek jellegét nagymértékben az határozza meg, hogy az agy mely területén helyezkedik el és milyen kiterjedésű. A daganat növekedésével egyre nagyobb az érintett agyterület, így a tünetek is változnak. Az agydaganatos betegeknél gyakran jelentkező, de korántsem csak daganatra jellemző tünetek a fejfájás, hányinger és hányás. Ezek gyakran ébredés után lépnek fel, majd a nap folyamán enyhülnek. Megjelenhetnek továbbá a következők: hallás-, látás- és beszédzavarok, hangulat- és személyiségváltozás, a koncentráló- és az emlékezőképesség romlása, memóriazavarok, epilepsziaszerű görcsrohamok, valamint zsibbadtság, bizsergés érzése a végtagokban. Ha valaki ilyen tüneteket észlel magán vagy hozzátartozójánál – jóllehet ezeket nem csak daganat okozhatja –, célszerű minél előbb orvoshoz fordulni!

Egyéb tünetek is mutatkozhatnak, mint: zavartság, fáradtság, lelassulás, aluszékonyság, koordinálatlan, groteszk mozgás stb. A tünetek többségének oka a fokozott koponyaűri nyomás, amelyet a daganat növekedése, a környező agyszövet vizenyője okoz. A tumor elzárhatja az agy- és a gerincvelői folyadék (cerebrospinalis liquor) áramlásának útját. Így ez a folyadék az agykamrák üregeiben felhalmozódik, ennek következtében a folyadékkal telt kamrák kitágulnak, vízfejűség (hydrocephalus) alakul ki. Ez a koponyaűri nyomás olyan mérvű fokozódását okozza, ami károsítja az agysejteket és az ingerületvezető rostállományt, még olyan területeken is, amelyeket közvetlenül nem érint a daganat.

Mindez az agyműködés további romlását eredményezi. Ilyen fokozott koponyaűri nyomás eredményeként kialakuló és arra jellemző, egyszerű szemészeti vizsgálattal felderíthető, de elég későn fellépő elváltozás az ún. papilla oedema. Ez a jelenség a szemideg szemgolyóba való belépési helyének a szemfenéken jól látható vizenyős duzzanata. Jellegzetesebb idegrendszeri tünetek is felléphetnek az agydaganatok kapcsán, ezek jellegét a daganat elhelyezkedése határozza meg. Kialakulnak olyan tünetek is, amelyek alapján megállapítható, hogy melyik agyféltekét és annak mely területét érinti a daganat. Ezeket oldaliságmeghatározó tünetekként említi a szakirodalom. Ilyenek a következők: féloldali bénultság (hemiparesis), beszédképtelenség (aphasia), látótérkiesés. Ezek az agydaganatos betegek mintegy 50%-ánál kialakulnak. Epilepsziaszerű görcsrohamok a jelentősen megnőtt koponyaűri nyomás nélkül is jelentkezhetnek.

Különösen gyakori ez az olyan betegeknél, akiknek nagyon rosszindulatú agyi gliomájuk van. A görcsroham lehet részleges vagy az egész testet érintő. Az agyban növekvő daganat agyvérzéshez, gutaütéshez hasonló (stroke-szerű) tüneteket is okozhat azáltal, hogy állománya bevérzik. Ez is leginkább gliomás betegeknél fellépő, jellegzetes tünetek által kísért szövődmény.

Nem lehet cél e helyen a különböző elhelyezkedésű agydaganatok esetében észlelhető sajátos tünetcsoportok részletes ismertetése. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az agydaganatra utaló tünetek közül a leggyakrabban az olyan típusú fejfájás jelentkezik, amely a fájdalomcsillapítók szedésétől nem múlik el. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy a tünetek jellege a daganat helyétől, nagyságától függ, és annak növekedésével folyamatosan változik.

 

Forrás: dr. Lapis Károly, https://daganatok.hu/

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!