Életveszélyes drog jelent meg a magyar piacon!

2014. 05. 21.
Szerző: Szimpatika
Tíz fiatalt szállítottak kórházba egy hónap leforgása alatt egy újonnan megjelent kínai kábítószer fogyasztása után: a szintetikus kannabisz egy fehér por formájában kapható, életveszélyes anyag.

„Új, az egészségre rendkívül káros és elsősorban a fiatalok körében népszerű, pszichoaktív hatást kifejtő szer jelent meg a magyar feketepiacon: április eleje óta tíz fiatalt kellett kórházba vinni a szer fogyasztói közül légzésleállás, eszméletvesztés miatt” – mondta el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője, Kovács Viktória.

Az anyag fehér por formájában érkezik meg Magyarországra, feltehetően Kínából. A port általában valamilyen szerves oldószerben, többnyire acetonban oldják fel, és az így kapott folyadékba különböző növényi törmelékeket, pl. orvosi zsályát, pemetefüvet áztatnak. Ezt követően a növényi törmeléket kiszárítják, és cigarettapapírba sodorva elszívják. Több alkalommal a növényi törmelékhez dohányt is kevertek.

„A hatóságok előtt ismert ügyek közös jellemzője, hogy az anyagot 15-17 évesek fogyasztották, azt sodort cigarettában szívták el, majd rövid időn belül rosszul lettek, mérgezéses tüneteket mutattak” – mondta a szóvivő. A légzés leállása és eszméletvesztés miatt a mentőszolgálat az érintetteket minden esetben kórházba vitte. Kedden egy fővárosi iskolában lett rosszul két fiatal, akik azt mondták, csak pár slukkot szívtak a készítményből.

A kábító hatású anyagokat rendszerint nagyobb tömegek által látogatott nyilvános helyeken fogyasztják – például iskolákhoz közeli tereken, focipályán, buszpályaudvaron –, ugyanakkor az anyag megjelenhet az általános iskolákban és a szakképző iskolákban is.

Csak az elmúlt egy hónapban már kilenc megyét érintően, 79 büntetőeljárás során mutatta ki igazoltan a Bűnügyi Szakértő és Kutató Intézet az új, a szintetikus kannabinoid csoportba tartozó szer jelenlétét.

A rendőrség néhány esetben már fel tudta deríteni azt is, honnan szerezték a fiatalok a kábítószert, és a drog terjesztőit is eljárás alá vonta. A folyamatban lévő eljárásoknak már tíz gyanúsítottja van.

Emellett nemzetközi együttműködésben próbálják megakadályozni, hogy a komponenst tartalmazó újabb szállítmány jusson el Magyarország területére, egyúttal felhívják a figyelmet a kábítószer használatának veszélyeire.


Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!