Szimpatika – Amalgám – egy régóta fennálló probléma

A fő gondot a fogászatban alkalmazott fémek jelentik, melyek közül vitathatatlanul első helyen áll az amalgám. Ezt a fémötvözetet először 1820-ban francia fogorvosok használták szuvas fogak tömésére. A módszer csakhamar széles körben elterjedt: az amalgám ugyanis olcsó, tartós, és könnyű vele dolgozni. Igaz, sokan kezdettől fogva kritikusan viszonyultak hozzá. Az amalgám ugyanis 50 százalékban folyékony higanyból áll, amelyhez porított ezüstöt, rezet és ónt kevernek – a higany pedig a legmérgezőbb nem radioaktív anyag, amelyet ismerünk.

Németországban már az 1920-as években heves vita folyt az amalgám jelentette potenciális veszélyekről. A vitatott fogtömő anyag elkötelezett ellenzői között volt a híres toxikológus, Louis Lewin, valamint prof. Alfred Stock vegyész, a berlini Vilmos Császár Intézet igazgatója is.

„Semmi kétségem sincs felőle – írta Stock akkoriban –, hogy sok panasz hátterében az amalgámtömésekből kiszivárgó higany áll, amely igen kis mennyiségben, de folyamatosan oldódik ki a tömésekből. Az orvosoknak komolyabban kellene venniük ezt a tényt. A panaszok között említendő a levertség, a szédülés, a rossz memória, a fejfájás, a szájüregi gyulladások, a hasmenés, az étvágytalanság, az idült nátha és a felső légúti hurutok.”

Ennek ellenére az amalgám hívei kerekedtek felül, és egészen a 80-as évekig többé-kevésbé tartotta magát az amalgám elfogadottsága. Csak ekkor újult ki ismét a vita. A természetes és holisztikus gyógyítás iránti érdeklődés mellett az új kutatási eredmények is minden bizonnyal szerepet játszottak a folyamatban.

Mit mond a mai tudomány?

A kísérletek tanúsága szerint a higanykoncentráció szignifikánsan függ az amalgámtömések számától. A holttesteken végzett vizsgálatok tízszeres mértékben emelkedett higanykoncentrációt mutattak a vesékben, a pajzsmirigyben, a májban és az agyvelőben. Ezenkívül azt is megállapították, hogy az amalgámtöméseket viselőknél emelkedett az öngyilkosságra való hajlam is. További vizsgálatok eredménye szerint a tömésekből kioldódó higany a testben más anyagokhoz kötődik, így fokozódik mérgező hatása. Állatkísérletekben emberszabású majmoknak – ezek génjei és fehérjéi 98 százalékban megegyeznek az emberéivel – radioaktív módszerrel jelölt amalgámmal tömték be a fogaikat. Rövid időn belül kimutatható volt a radioaktív higany a veséjükben, agyukban, gerincvelőjükben és hormonmirigyeikben, és ott is maradt. Végül az amalgám védelmezői is kénytelenek voltak elismerni, hogy az amalgámot viselők vérében és vizeletében a higany jóval nagyobb mennyiségben van jelen, mint azoknál az embereknél, akiknek nincs amalgám a szájukban. Ugyanakkor továbbra is makacsul kitartottak abbeli álláspontjuk mellett, miszerint „eddig semmilyen egészségkárosodást nem lehetett igazolni az amalgámmal kapcsolatban”. Az orvosok és páciensek által hangoztatott, ennek ellentmondó véleményeket pedig nemes egyszerűséggel a szőnyeg alá seperték.

Csak „a rendkívül ritka amalgámallergia” létezését fogadják el, bár elismerik: „Az amalgámtömésekből felszabaduló higany kétségtelenül felszívódik, és hozzájárul a szervezet higanyterheléséhez.”

Amikor a fogorvosi praxisba az amalgám alapanyagát szállítják, a csomagoláson halálfejes szimbólum látható. Ha az alapanyagból vagy a bekevert ötvözetből megmarad bizonyos mennyiség, a maradék veszélyes hulladéknak számít, amellyel akként is kell eljárni. Furcsa: mintha ez az anyag a páciens szájába kerülve mágikus módon elveszítené veszélyességét és ártalmatlanná válna. Vagy talán a páciens szájürege a betegbiztosítók által szubvencionált veszélyeshulladék-lerakónak számít?

Az Erlangeni Egyetemen amalgámtömést viselő páciensek nyálát vizsgálták, és literenként 4,9 mikrogramm higanyt találtak benne. Tíz percig tartó rágógumirágás után ez az érték megközelítette a 200 mikrogramm/litert. Ha itt figyelembe vesszük az ivóvízre vonatkozó jogszabályokat, amely literenként legfeljebb egy mikrogramm higanyt engedélyez, akkor az amalgámtömést viselőknek meg kellene tiltani a nyál lenyelését.

Mit kínál a természet a higany kivezetésére?

A fentiekben idézett kutatási eredmények és klinikai tapasztalatok alapján leszögezhetjük, hogy az olyan mérgező és veszélyes anyag, mint az amalgám, nem való az emberi szájba. Akinek pedig még van amalgámtömése, mihamarabb cseréltesse ki más anyagra. Az amalgámtömés eltávolításának nagy műgonddal és a megfelelő óvintézkedések mellett kell megtörténnie. Fontos, hogy az amalgámtömések kifúrását megfelelő nehézfém-kivezetésnek kell követnie.

A holisztikus fogorvosok, mint dr. Dietrich Klinghardt (Freiburg) mára megfelelő tapasztalat birtokába jutottak a nehézfémek kivezetése terén. Dr. Klinghardt medvehagyma, koriander és klorella alga kombinációját alkalmazza. Ezeken kívül glutationt, egy, a szervezetünkben is termelődő antioxidánst és DMPS-t, egy nehézfémeket megkötni képes kénvegyületet is alkalmaz. Aki nem bírja a klorellát, az ehet savanyú káposztát vagy almapektint. Ezek metionint (egyfajta aminosav) tartalmaznak, amelynek méregtelenítő hatása van. A kezelés kiegészíthető C-vitamin, szelén, cink, kecskesavó és homeopátiás készítmények szedésével.

Ajánlott a gyümölcsben, zöldségben bővelkedő étrend is. A növényi táplálékban rengeteg, ún. szekunder növényi hatóanyag található, főképp polifenolok, karotinoidok, glukozinolátok, amelyek antioxidáns hatásúak és segítenek a mérgező anyagok semlegesítésében és eltávolításában. A brokkoliban és más káposztafélékben lévő szulforafán aktiválja a máj által képzett méregtelenítő hatású enzimeket.

Forrás: https://tgy-magazin.hu/