Immunterápia: a gyermeket is védi az allergiától

2014. 04. 11.
Szerző: Szimpatika
A terhesség előtt megkezdett immunterápia hatására nemcsak a kismama allergiás tünetei javulnak, de a kezelés a születendő gyermeknél is csökkentheti a betegség megjelenésének kockázatát.

„Az immunterápia olyan tartós megoldást jelent az allergia kezelésében, mely képes hosszú évekre megszüntetni a betegség tüneteit. A 3-5 éven át tartó terápia kedvező hatásai a betegek 80 százalékánál már az első évben jelentkeznek, a későbbiekben pedig a kezelés hatására a beteg szervezete hosszú időre megtanulja panaszok nélkül elviselni azt az anyagot, az ún. allergént, amely korábban a tüneteit okozta – ismertette az immunterápia lényegét dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa. – A kezelésnek emellett több más előnyét is ismerjük: képes például megakadályozni, hogy a betegnél újabb allergiák jelenjenek meg, és segítségével megelőzhető az allergia súlyosbodása, az asztma kialakulása is. Az Amerikai Asztma, Allergia és Immunológia Akadémia előző évi tudományos ülésén a kutatók a kezelés preventív szerepére is felhívták a figyelmet.”



Kevesebb allergiás gyermek

Egy, az immunterápia hatásait vizsgáló kutatásban részt vevő 14 és 48 év közötti hölgyek mindegyikénél diagnosztizáltak korábban szénanáthát. A vizsgálat során a résztvevőkhöz kérdőíveket juttattak el, majd ezek kiértékelése során megállapították, hogy a várandósságuk előtt immunterápián átesett nők gyermekeinél kisebb százalékban jelentkezett allergia, mint azoknál, akik korábban nem részesültek ilyen kezelésben. A 192 kitöltött kérdőív közül 148 hölgynek volt már egy vagy több gyermeke a vizsgálat idején; az összesen 277 gyermek átlagéletkora 11 év volt. A vizsgálatot végző orvosok megállapították, hogy az immunterápiával kezelt anyák gyermekeinél 54 százalék, a kezelésben nem részesülők gyermekeinél 62 százalék volt az allergiás betegségek – asztma, ekcéma, ételallergia, szénanátha – előfordulásának aránya. Az eredményeket nem befolyásolta az, hogy a kezelés a teherbe esés időpontjához képest mennyivel korábban történt.

Immunterápia és várandósság

„Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a betegeim körében a kezelés hatására már az első évben jelentősen lecsökken az egyéb, kiegészítő, tüneti szerek alkalmazása, a későbbiekben pedig a betegnek egyáltalán nem kell majd gyógyszert szednie allergiaszezonban – mondja dr. Balogh Katalin. – Hölgyek számára emellett azért is lehet jó választás az immunterápia, mert sokan idegenkednek a terhesség alatti gyógyszerszedéstől. Érdemes erre idejében gondolni, a hivatalos szakmai állásfoglalás szerint ugyanis a kezelés megkezdésére várandósság alatt nincs lehetőség, amennyiben pedig a teherbe esés a kezelés alatt történik, a kockázatok gondos mérlegelése alapján kell dönteni a folytatásról.”


Forrás: www.allergiakozpont.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!