A reflux már gyerekkorban is jelentkezhet

Szerző: Szimpatika
A fogak romlását nemcsak az elhanyagolt szájhigiéné vagy a túl sok cukrozott üdítő, édesség okozhatja. A gyermekkorban jelentkező fogromlás refluxbetegség jele is lehet.

„Étkezés során az elfogyasztott táplálék a szájból a nyelőcsövön keresztül a gyomorba jut, majd útját a bélrendszer felé folytatja. Egyes embereknél azonban visszafelé is lejátszódik ez a folyamat: a gyomor keverő mozgása során nemcsak a patkóbélbe jut a gyomortartalom, hanem – ha rossz a nyelőcső alsó záróizmának működése – vissza is folyhat a nyelőcsőbe, akár a garatig is. Ezt a jelenséget nevezzük refluxnak” – tudtuk meg dr. Hidvégi Edit gyermek gasztroenterológustól, a Budai Allergiaközpont orvosától. A csecsemőknél ez a bukás jelensége, amelyet szinte minden anyuka tapasztalhat. Az első hónapokban ez szinte természetes dolog, a bukások gyakorisága a gyomor záróizmának megerősödésével, nagyjából a gyermek fél-egy éves korára fokozatosan csökken. A csecsemőkori bukás az esetek jelentős részében nem igényel gyógyszeres kezelést. Anyatejjel táplált kisbabák esetében sajnos az anyai diéta nem segítheti a tünetek csökkentését. Tápszeres csecsemőknél a sűrűbb, ún. AR- (antireflux-) tápszerek adása ajánlott.



Nagyobb gyermekeknél is jelentkezhet

A legtöbb csecsemő kinövi a refluxot, a betegség azonban nagyobbaknál is előfordulhat. Esetükben a már említett szövődmények mellett a reflux a fogakat is károsíthatja. Dr. Hidvégi Edit szerint a reflux kezelése azért is fontos, mert ha a gyomorsav és az emésztőnedvek a szájüregbe kerülnek, gyakran kikezdik a fogzománcot, és felgyorsulhat a fogak romlása. A kezeletlen betegség emellett a későbbi életkorokban kiválthat köhögést, sípoló légzést, orrfolyást, arcüreggyulladást, mellkasi fájdalmat is. A nyelőcső-nyálkahártya felmaródása miatt vérzés léphet fel, később gyomorszájszűkület alakulhat ki. A reflux során visszajövő levegő böfögést, a savas gyomornedv a szájban is érezhető savanyú ízt, esetleg kellemetlen szájszagot okozhat. Rekedtség, visszatérő torokfájás is jelentkezhet.

Kiváltó okok és kezelés

Az idősebb gyermekek esetében a refluxot ugyanazok az okok váltják ki, mint a felnőtteknél. Bármi előidézheti, ami a gyomor és nyelőcső közötti izom ellazulását okozza, vagy a gyomorra irányuló nyomást növeli. Ezek közé tartoznak az elhízás, a túlevés, bizonyos ételek és italok, valamint egyes gyógyszerek is. A gasztroenterológiai vizsgálatot követően, amennyiben bebizonyosodik, hogy a panaszokat reflux okozza, nagyobb gyermekeknél gyomorsavcsökkentő gyógyszerek adásával mérsékelhetőek a panaszok. Emellett hasznos lehet az ágy fejvégi részének megemelése, naponta több, kisebb étkezés bevezetése, a panaszokat okozó ételek és italok – pl. savanyú, fűszeres, zsíros ételek vagy a csokoládé – kerülése, és a rendszeres testmozgás. Segíthet a panaszokat megelőzni, ha a ruházat derékban nem túl szoros.


Forrás: www.allergiakozpont.hu





Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!