Őszintén a sugárterápiákról

2014. 03. 09.
Szerző: Szimpatika
A sugárterápiáról hallott információkból általában annyi marad meg a legtöbb emberben, hogy nélkülözhetetlensége ellenére is káros és veszélyes. Ennek természetesen van alapja, viszont az utóbbi évtizedek során nagyban javult a hasonló beavatkozások pontossága. Dr. Bertalan Flóra háziorvossal beszélgettünk a kezelések lényegéről.

Melyik fajta rákkezelés az elterjedtebb, a kemoterápia vagy a sugárterápia?

Nagyjából feles arányban kapnak a daganatos betegek sugárkezelést is a gyógyítás során, tehát roppant elterjedt kezelésformáról beszélgetünk, amelynek terén az utóbbi évtizedek során elég komoly fejlődés tapasztalható, és némiképp módosultak a kezelések. Így a radioterápia egyre inkább alkalmazható elsődleges kezelésként is.

Ez azt is jelenti, hogy valamivel kevésbé kockázatos, mint régebben volt?

A sugárterápia lényege, hogy magas energiájú, ionizáló sugárzással gátolják meg a sejtek osztódását, méghozzá a DNS károsítása révén. Ez a módszer ugyanakkor nem csak a rákos sejteket pusztítja, hanem az ép sejtekre is kihat, ami nem küszöbölhető ki teljesen, bár a daganatos sejtek – épp, mert fokozottabb mértékben osztódnak – érzékenyebbek a sugarazásra, mint egészséges, normális társaik. A tudományos fejlődésnek köszönhetően ma már jobban rá lehet irányítani a sugárzást a rákos szövetekre, úgy, hogy eközben az egészséges sejtek csak a lehetséges legminimálisabb mértékben károsodjanak. Többek között éppen ez teszi lehetővé, hogy egyre gyakrabban lehessen fő kezelésként alkalmazni. A káros hatások teljes kiküszöbölése ugyanakkor egyelőre nem lehetséges.

Veszélyesebb-e a kemoterápia a sugárterápiánál?

Körte és alma a kettő. Vagyis nincs értelme efféle párhuzamoknak, mivel mindkettő jár mellékhatásokkal, ezek azonban mások, még ha akadnak is közös jellemzők, azonos tünetek. Cseppet sem mindegy, milyen kemoterápiában részesül a beteg, és az sem, mely területre irányul a sugarazás; mindkettőnél számít a kezelés időtartama, a páciens általános egészségi állapota, kora, genetikai adottságai, a betegség stádiuma. Tehát a konkrét eset és a konkrét kezelés ismerete nélkül nem lehetséges olyan megállapításokat tenni, hogy ez vagy az a fajta terápia veszélyesebb lenne a másiknál. Tény, hogy mindkettő megterheli a szervezetet, ez nem titok, mindenki tisztában van vele. Viszont ezeket a kezeléseket nem passzióból alkalmazzák, hanem akkor, amikor nincs más esély a kór terjedésének megállítására, kontrollálására.

Mikor alkalmazható a leghatékonyabban a sugárterápia?

Amennyiben a gyógyítás a cél, elsősorban akkor, ha még nem képződtek áttétek a szervezetben, és csak egy terület érintett. Gégeráknál, méhnyakráknál, nyaki rákoknál például gyakran alkalmazzák elsődleges kezelésként, de természetesen továbbra is a sugárkezelés kombinált bevetése a leghatékonyabb a kemoterápia és/vagy sebészeti megoldások mellett, netán előtt. Utóbbi esetre akkor kerül sor, ha csökkenteni kell a daganat méretét, mielőtt megoperálják a beteget. Ez annak az esélyét is mérsékli, hogy a beteg sejtek szétszóródjanak a testben. A műtét utáni sugárkezelés szintén rendszeres eljárás, amely szintén jobb eredményre vezet, mintha operáció nélkül történne.

Mit ért az alatt, hogy „amennyiben a gyógyítás a cél”?

Azt, hogy nem feltétlenül csak ilyen esetben alkalmaznak sugárterápiát. Olyan betegek esetében is alkalmazásra kerülhet ez a kezelés, akiknél már adott esetben nincs remény a teljes gyógyulásra, viszont így ellenőrzés alatt tartható a daganat növekedése, illetve csökkenthetők a beteg fájdalmai.

A gyakorlatban hogyan kell elképzelni a kezelést?

Miután az orvos meghatározta, hogy pontosan hol helyezkedik el a kezelendő daganat, a szükséges vizsgálatok alapján terv készül a sugárterápia alkalmazására vonatkozóan. Ennek alapján történik a kezelés a későbbiekben, az előírt mértékben és gyakorisággal, természetesen a megfelelő testpozícióban, a rendszeresített gép segítségével. Ez cseppet sem kellemes élmény – eleve az alapszituáció is nagyon kellemetlen, de az, hogy a beteg ilyenkor teljesen egyedül marad, szintén okozhat nehézségeket számára. Maga a kezelés alkalmanként legfeljebb néhány percig tart.

Fájdalmas a besugárzás?

Nem fájdalmas, sőt fizikailag alapvetően semmit sem érezni közben – ebből a szempontból olyan, mint egy röntgenvizsgálat. A betegnek csak arra kell koncentrálnia, hogy ne mozogjon alatta, mert a sugárzás így nem ér el olyan testterületeket, amelyeket nem kell kezelni.

A levegővételt ilyenkor vissza kell tartani, amennyire csak lehet?

Nem, egyáltalán nem. Teljesen normálisan lehet lélegezni közben.

És milyen mellékhatások jelentkezhetnek?

Mivel a sugár pusztítást végez a szervezetben, a mellékhatások az esetek nagyobbik részében nem küszöbölhetők ki, ezzel sajnos együtt kell élnie a betegnek. Viszont ezek a járulékos kellemetlenségek elég jól előrejelezhetők, és az orvos tájékoztatást is ad róluk, méghozzá kötelező jelleggel. Általános fáradtság, levertség, hányás, hasmenés, étvágytalanság, émelygés, gyengeség és rosszullét jelentkezhet a kezelések után, és ugyanígy a bőrön, a nyálkahártyákon is megjelenhetnek bizonyos elváltozások, függetlenül attól, hogy mely testtájékot érte a besugárzás.

A további mellékhatások mibenléte már nagyban múlik azon is, hol kellett alkalmazni a kezelést. Ezek a mellékhatások jellemzően pár héttel a terápia befejezése után elmúlnak, sőt, bizonyos esetekben egyáltalán nem is jelentkeznek, bár azt azért hozzátenném, hogy mindenképpen ez a ritkább eset. A legtovább a fáradtság, az erő és az energia hiánya tart: ez a kezelés vége után is, akár két hónapig is éreztetheti hatását.

A fentiek eredőjeként kevesen vannak olyanok, akik nem fogynak a terápia során, vagyis, ha valaki ilyen – vagy bármilyen, rákbetegség ellen irányuló – kezelés alatt áll, azon általában látszani is szokott mindez. Viszont hiába nem csúszik az étel, akkor is nagyon fontos, hogy a beteg kiegyensúlyozottan táplálkozzon. Ez különösen akkor problémás, ha a sugár a mellkasi területre irányult, hiszen ilyenkor szinte lehetetlennek tűnik számára a nyelés, és fájdalmakkal is járhat. Ezekben az esetekben pépes ételeket kell fogyasztani. A bőséges folyadékbevitel szintén nagyon fontos.

Mi történik, ha a beteg kihagy egy kezelést a terápia során?

Már egy alkalom kihagyása is nagymértékben ronthatja a teljes terápia eredményességét, így ennek lehetőleg nem szabad megtörténnie.

Magyarországon létezik általános gyakorlat arra nézve, hogy hány besugárzásból áll egy terápia?

Hetente általában öt alkalom – ez egyébként nemzetközileg változhat –, és két hónap alatti időtartam a jellemző. Léteznek egyébként úgynevezett belső besugárzáson alapuló kezelések is, amikor radioaktív tartalmú anyagot helyeznek el a rákos testrészben, illetve annak közelében. Ilyenkor tartósan a kórházban kell maradnia a betegnek.

Gyakran hallani a sugárterápia kapcsán, hogy olyan, mintha tűzzel akarnák eloltani a tüzet. Maga a sugárzás nem okoz extra rákkockázatot?

Hallottam már én is ezt a példát, de mindenképpen olyan általánosításról beszélünk, ami sántít. Az alapfeltevés egyébként logikus és jogos, van is alapja: kétségtelen, hogy hosszabb távon a besugárzott területen magasabb lehet a daganat kialakulásának kockázata, mint alapesetben. Viszont ismét hangsúlyoznám: a sugárkezelés mindig okkal történik, a vonatkozó rizikófaktorok körültekintő, szakorvosi mérlegelését követően. Vagyis az orvos megvizsgálja, mi van a mérleg két serpenyőjében, és az után dönt.


Dr. Draveczki-Ury Ádám

forrás: https://www.mypin.hu/

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!