Látott már náthás koalát? Eukaliptuszt a megfázásra!

Szerző: Szimpatika
Tél vagy tavasz? A leghidegebb évszak derekán járunk, de a hőmérő valahogy mégsem ezt igazolja. Dacára a csalóka időjárásnak, ilyenkorra már jócskán megfogyatkoznak az energiatartalékaink, egyre nehezebben viseljük a szürkeséget, és mindinkább vágyunk a friss gyümölcsökre, zöldségekre. Az évszakhoz képest enyhe időjárás pedig kedvez a vírusoknak, így még jobban ki vagyunk téve az influenzás és megfázásos megbetegedéseknek.

Ilyenkor azzal támogathatjuk legjobban a szervezetünket, ha a gyógyszeres kezelés mellett a természet patikáját, például a mentolt és az eukaliptuszt is segítségül hívjuk.

Ugyan a naptár szerint egyre inkább közeledik a tavasz, azért néhány hetet még biztosan várnunk kell az első langyos, virágillatba burkolózó napsugarakra. Immunrendszerünk mostanra már igencsak legyengült, így a nagy sebességgel terjedő vírusok komoly veszélyt jelenthetnek még az egészséges szervezetre is a zárt közösségi helyeken, például a tömegközlekedési eszközökön. Ahogy a Wick Pharma GmbH nemrégiben közzétett globális kutatásából is kiderült, a magyarok 45%-a gondolja úgy, hogy közösségi helyen betegedett meg, 40%-unk az időjárás-változást, 32%-unk pedig a kollégákat hibáztatja, ha náthás vagy influenzás lesz. Ha már a megbetegedést nem tudtuk elkerülni, érdemes olyan megoldást keresni, amellyel egyszerre több kellemetlen tünetet is csillapíthatunk.

A felső légúti megbetegedések enyhítésében hatékony segítséget nyújtanak azok a készítmények, amelyek, az orvosi hatóanyagok mellett, több száz éve alkalmazott, a természetben megtalálható összetevőket is tartalmaznak.

„A baktérium- és vírusölő hatásáról is ismert citromot például fejfájás, torokfájás és láz esetén alkalmazzák sikerrel, a sajátos illatú, csípős, keserű ízű gyömbért pedig forrázatként a hányinger és szédülés enyhítésére használják – kezdte dr. Kovács Viktória fül-orr-gégész, audiológus főorvos. – A megfázás alatt az egyik leggyakoribb panasz az orrdugulás, amely főként az éjszakai pihenést nehezíti meg. Ennek megszüntetését az eukaliptusz- és biztosíthatja” – tudtuk meg a doktornőtől, aki hozzátette, hogy a gyógynövények mellett a méz is jó szolgálatot tehet betegség esetén.

Míg például a citrom és a gyömbér beszerzése nem okoz különösebb gondot, az eukaliptusszal nem találkozhatunk minden piacon. Illóolaj formájában és különböző termékekben azonban megtalálható, így már csak arra kell figyelnünk, hogy a leghatásosabb készítményt válasszuk. Az eukaliptuszolajat és mentaillóolajat tartalmazó bedörzsölő kenőcs akár 8 órán keresztül biztosítja a könnyed légzést, sőt inhalálásra is használható. A gőzbe burkolózva a gyógynövények közvetlenül a légutakban fejtik ki jótékony hatásukat, és segítenek a panaszok csökkentésében, miközben még egy kicsit fel is melegedhetünk tőlük. Nem véletlen, hogy az inhalálás az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a megfázás tüneteinek enyhítésére.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!