Jövő héten már - 10 foknál hidegebb is lehet

2014. 01. 10.
Szerző: Szimpatika
Mikor lesz már igazi tél? Egyre többen teszik fel a kérdést, hiszen karácsonyra jelentősen megenyhült az idő, a következő napokban pedig kifejezetten enyhe időre készülhetünk. Azonban a változás jelei már látszanak.
Az Európa középső részére is jellemző ciklonális tevékenység visszahúzódóban van, és a hónap közepére már anticiklon veheti át a térségben uralkodó szerepet, melynek hatására észak, északkelet felől több hullámban hideg, szibériai eredetű levegő áraszthatja el a Kárpát-medence térségét is.


Az elmúlt napok rekordmelege után egyre biztosabban látszódik, hogy a jövő héttől megérkezhet az igazi tél. A hideg több hullámban érkezhet: az első hidegfront pénteken vonult át hazánk térsége felett, mely érezhető lehűlést még nem hozott, de a levegőt már kitisztult. Vasárnap újabb hidegfront érheti el térségünket, viharos széllel, a hegyekben már hózáporokkal. A folytatás egyre téliesebb lehet, a magasban a hőmérséklet az átlag körül alakulhat, míg talaj közelében az átlagosnál akár már hidegebb is lehet, éjjel-nappal fagyhat.

Ilyen hőmérsékletek mellett a hulló csapadék halmazállapota már egyértelműen hó lesz. A legfrissebb futások szerint a hónap közepére, második felére - főleg északkeleten - zord hidegre is esély van (-10 foknál hidegebb reggelek), és nappal is fagyos idő ígérkezik. Izgalmas lehet a hónap második fele, érdemes folyamatosan figyelni előrejelzéseinket! forrás:

Forrás: www.koponyeg.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!