Cukorbetegséghez vezet a nagy mell?

2009. 09. 16.
Szerző: Szimpatika
Különös összefüggést talált egy kanadai kutatócsoport. Kutatási eredményeik szerint a nők mellméretéből lehet arra következtetni, mekkora esélyük van a 2-es típusú cukorbetegség kialakulására.
92.000 nőt vizsgálva jöttek rá, hogy, akik 20 éves korukban már D kosaras melltartót hordanak, közel 60 százalékkal nagyobb az eséllyel lesznek később cukorbetegek, mint kisebb mellméretű hölgytársaik. A betegség kialakulásának kockázata annál nagyobb, minél nagyobb a mellméret. Akinek nemcsak melle, de a testtömeg-indexe is magas, azoknak a cukorbetegséget illetően mintegy négyszeres rizikóval kell számolniuk.

A túlsúlyt – különösképpen a has tájékára koncentrálódó, centrális típusú elhízást – már korábban összefüggésbe hozzák a cukorbetegséggel. Az új felfedezés szerint azonban a női mellben raktározódó zsírszövet egy újabb, az elhízástól független veszélyt jelenthet.

A kutatásban részt vevő egyelőre még nem vonnak egyértelmű párhuzamot a női mell mérete és a cukorbetegségre való hajlam között. A feltételezés igazolása további kutatásokat tesz szükségessé.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!