Visszafordították az öregedés folyamatát egerekben

Szerző: Szimpatika
Az a kutatócsoport, amelyik felfedezte a sejtek öregedése mögött álló folyamatokat, arra is rájött, hogy miként lehet ezeket a folyamatokat megfordítani. A kísérletükben használt öreg egerek teste a kísérlet eredményeként sok szempontból fiatalabbnak tűnt. A tudósok abban bíznak, hogy új ismereteik segíthetenek megérteni az idősödéssel együtt járó betegségeket, például a rákot, a cukorbetegséget és az idegrendszeri rendellenességeket.

Az emlősök energiatermelésében kulcsfontosságú szerepe van a légzésnek; a folyamat során nagyobb molekulák bomlanak le kisebb méretűekre, és közben energia szabadul fel. Mindez nagyrészt a mitokondriumban megy végbe, ami saját genommal rendelkezik, de néhány feladatért a sejtmag felelős, és össze kell hangolni ezek működését.

Ahogy egyre idősebbek leszünk, a mitokondrium működése romlik, és Alzheimer-kór vagy diabétesz alakulhat ki a szervezetünkben. A Harvard orvosi karán dolgozó Ana Gomes megvizsgálta a sejtekben genetikai információkat szállító, hírvivő RNS-t (mRNS) 6, illetve 22 hónapos egerekben, és azt találták, hogy a sejtmagban nem történt sok változás, ezzel szemben a mitokontriumban igen.

Hasonló változás történt azokban az egerekben, amelyekben hiányzott a SIRT1 nevű fehérje – ennek magas szintje összefüggésbe hozható a hosszú élettartammal. Ezeknek az egereknek a sejtmagjai a HIF-1α nevű fehérjéből is többet termeltek. A sejtmag és a mitokondrium közti kommunikációt sok olyan esemény befolyásolja, amelyekhez köze van a SIRT1 és HIF-1α fehérjéknek. Amíg a SIRT1 szintje magas, a két genom jól kommunikál, és az öregedés kordában van tartva. De egy másik molekula, a NAD+ felelős azért, hogy a SIRT1 elvégezze ezt a feladatát, és a NAD+ szintje – nem tudni, miért – idősödésünk során csökken, ezáltal pedig romlik a kommunikáció.

A kutatócsapat 22 hónapos egerekbe naponta kétszer olyan anyagot fecskendezett, ami megnöveli a NAD szintjét, és azt figyelték meg, hogy egy hét elteltével csökkent az izomzat sorvadása, sőt egy olyan izomtípus is megjelent az állatokban, ami főleg fiatal egyedekben gyakori. Ezzel sikerült bebizonyítani, hogy a NAD+ egyfajta Achilles-sarok, és a molekula hiánya az idősödéshez is jelentősen hozzájárul.

 

Forrás: https://index.hu/tudomany

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!