A kopaszság kezelhető!

2013. 12. 21.
Szerző: Szimpatika
A haj nem csupán a szép külső egyik „kelléke”, hanem a szexuális vonzerő bevetésénél is segíthet. De mi van, ha hullani kezd, és megjelenésére odafigyelő, hajkoronájára különösen érzékeny férfi az illető? Egyesek szerint ez az élet rendje, mások számára viszont tragédia.

Megannyi, reménytelenül vívott küzdelem után egy nemrégiben tett tudományos bejelentés új reménnyel kecsegteti az érintetteket. A megoldást az ún. Drakula (avagy PRP-) terápia jelenheti, mely a hajhagymákat mintegy életre keltve beindítja a csupasz területen a hajnövekedést.

Mint ismeretes, egy férfi tar fejjel is arathat nagy sikert a hölgyek körében, gondoljunk csak Vin Diesel amerikai színészre, akit akciószerepeiben már-már nehezen is tudnánk dús hajkoronával elképzelni. Említhetnénk Hollywood kiöregedett, kérlelhetetlen és sátáni mosolyú szívtiprójának, Jack Nicholsonnak hódításait is, vagy gondoljunk a legendás Kojak nyomozó karakterével eggyé vált görög-amerikai színészre, Telly Savalasra, kinek híressé vált mondata így hangzik: „Mindannyian kopasznak születünk, bébi.” Mindez azonban nem jelent különösebb vigaszt a férfitársadalom kopaszodással küzdő, büszke és önérzetes tagjainak. Többségük szerint ugyanis a férfiassághoz, a maszkulin sármhoz és az ifjúsághoz igenis szorosan kapcsolódik a sűrű hajkorona.

A hajhullás okai a stressztől a genetikáig

A férfiak rémálma általában középkorban kezdődik, napjainkban azonban a folyamatos stressz, a túlzott szorongás, a kiegyensúlyozatlan táplálkozás, a nem megfelelő hajápolás (pl. rossz minőségű kozmetikai szerek használata vagy a túlzott mértékű hajápolás), illetve egy hirtelen sokk, egy esetleges műtét vagy kemoterápia, továbbá különböző külső tényezők (pl. éghajlati változás, gyógyszeres kezelés) miatt egyre többen küzdenek kopaszodással már nagyon fiatalon is. Mire a kevésbé szerencsések betöltik a 70. életévüket, mindenképpen számolniuk kell valamilyen mértékű hajhullással. A haj elvesztésében többnyire hormonális és genetikai faktorok játszanak közre, viszont a férfiak kopaszodásának pontos mechanizmusa még nem teljesen tisztázott. A hajhagymák folyamatos zsugorodása, majd eltűnése sajnos hamar szemmel látható eredményeket produkál. A kopaszodás mértékében mind a férfi nemi hormon, a tesztoszteron, mind pedig a genetikai faktorok közrejátszanak.

Napi szinten 100-150 szál haj kihullása még természetes folyamatnak számít. Amennyiben ennél több hajszál távozik, akkor több mint valószínű, hogy annak hátterében valamilyen rendellenesség áll, amelyet nem árt minél előbb megállapítani és kezelni, hiszen egyes folyamatok lassíthatók vagy akár meg is állíthatók, ha időben cselekszünk.

Napjainkban a legnépszerűbb kozmetikai alternatívát az eredeti állapot visszaállítása érdekében tett hajátültetés jelenti, pontosabban: jelentette eddig. Megannyi remény és reménytelenség után ugyanis egy nemrégiben tett tudományos bejelentés hatalmas áttörést hozhat a kopaszság hosszan tartó kezelésében. Klinikai vizsgálattal igazolt módon a vérlemezkében gazdag plazmával (PRP – platelet rich plasma), hétköznapi nevén Drakula vagy vámpír kezeléssel jelentős hajnövekedés érhető el az alopecia areata (férfiakra jellemző, androgén kopaszság) kezelésében.

PRP-terápia – Forradalmi áttörés a férfiak kopaszságának kezelésében

Az elmúlt években világszerte a PRP-kezelés vált a legelterjedtebb bőr-, illetve a bőr alatti kötőszövet öregedését gátló, bizonyos értelemben bőrfiatalító kezeléssé. Ez a beavatkozás a megfelelően képzett szakemberek által alkalmazva nagy hatékonysággal képes a kötőszöveti sejtekben levő regenerálódást, sejtosztódást, szövetfiatalodást kiváltó speciális anyagok, a sejtek közötti kommunikációs faktorok (fehérjék és fehérjeszármazék-anyagok) felszabadítására.

A British Journal of Dermatology c. szakfolyóiratban idén májusban megjelent fontos szakmai közlemény alapján kijelenthető az is, hogy a férfiak kopaszsága (androgén kopaszság, alpecia areata) jó eredménnyel kezelhető a fejbőr PRP terápiájával. Az alkalmazott PRP-kezelés új hajszálak tömeges megjelenéséhez vezetett, bizonyítható volt a bőrben a haj növekedéséért felelős sejtek osztódással történő szaporodása, a meglevő sorvadt hajszálak újra megvastagodtak és regenerálódtak, valamint megszűnt a kopaszodó rész viszketése vagy az égető fájdalom esetleges jelentkezése. A PRP-kezelést itthon is nagy sikerrel alkalmazó szakértőnket, dr. Varga Klára plasztikai sebészt kérdeztük arról, miként zajlik a több alkalomból álló kezelés, illetve milyen eredmény várható.

Milyen esetekben alkalmazható sikerrel a terápia a kopaszsággal szemben, és vannak-e kizáró esetek?

V. K.: A beavatkozás szükségessége, illetve kivitelezhetősége plasztikai sebészeti konzultáción kerül megbeszélésre. Igen gyakran ezt a megbeszélést már az első kezelés követi. A beavatkozást megelőzően több dologról is meg kell bizonyosodnunk, többek között arról, hogy a kezelendő személynek a beavatkozás időpontjában nincs ismert heveny megbetegedése, gyulladással járó betegsége, a vérképében vizsgálható vérlemezkeszám (trombociták száma) a referenciatartományon belül található (150-450 G/L); a páciens nem kap a véralvadást befolyásoló kezelést, nincs ismert véralvadási zavara (örökletes, ill. szerzett); a kezelendő bőr területén nincs gyulladásos vagy daganatos elváltozás, valamint, hogy a páciensnek nincs érzéstelenítőszer-allergiája, szívritmuszavara, esetleg nem kezelik-e más szívproblémával.

Hogyan történik a PRP előállítása?

V. K.: A PRP-kezelés elvégzéséhez kezelésenként 20-50 ml saját vér levételére van szükség. A vérvétel a könyökhajlati vénából történik (a laboratórium vérvételhez vagy a véradáshoz hasonló módon). A vérvételt megelőzően a kezelendő területre gyógyszertárban előállított érzéstelenítő kenőcsöt viszünk fel. A levett vér alvadását citrát megfelelő arányú hozzáadásával gátoljuk. Az alvadásában gátolt vérből 10 perc alatt 4-12 mL PRP (vérlemezkében, azaz trombocitában gazdag saját plazma) előállítása történik meg. Ezt a folyamatot megfelelően képzett laboratóriumi szakember, szakorvos végzi el. A PRP beadásra kész állapotában az eredeti vérlemezkeszámnak legalább az ötszörösét tartalmazza.

Jár-e valamilyen fájdalommal a kezelés?

V. K.: A plasztikai sebész az előkészített PRP beadását a bőr-, illetve a bőr alatti kötőszövet területeibe sorozatos injekciós szúrások segítségével adja be. A beavatkozáshoz igen vékony, erre a célra kialakított tűt használ. A tű vékonysága, illetve az alkalmazott érzéstelenítő kenőcs miatt a tűszúrások csak igen csekély fájdalmat okozhatnak. Bizonyos érzékenyebb területeken azonban mindennek ellenére a tűszúrások kellemetlen érzéssel, helyenként fájdalommal járhatnak. Egy átlagos arckezelés során 300-800 szúrás segítségével történik meg a preparált 4-12 mL PRP beadása.

A PRP-kezelés befejezése után a páciensnek még legalább fél órán át fekve kell maradnia, ez idő alatt a kezelt területre egy speciális bőrnyugtató vagy hűtő gélmaszk kerül. Ezt követően a páciens hazamehet.

A PRP kezelést követő napokban mire kell ügyelnie a páciensnek?

V. K.: A beavatkozást követő 48 órában kerülni kell a bőrt irritáló kozmetikumok, illetve smink alkalmazását, valamint bizonyos bőrt érintő beavatkozásokat (szolárium, kozmetika stb.). A beadott sajátvérlemezke-tömeg a beadás területén felbomlik, a növekedési faktorok tömege pedig beindítja azokat a természetes folyamatokat, melyek végeredményeként a bőr és a bőr alatti kötőszövet sejtjei regenerálódnak, megújul az állapotuk, és látványosan megfiatalodik a kezelt terület. Saját tapasztalataink alapján is elmondhatjuk, hogy a korábban teljesen kopasz területeken a kezelést követő 3-4 hét után hajnövekedés indul meg, illetve a meglévő hajszálak megvastagodnak, hosszabbra, erőteljesebbre nőnek, és még az eredeti színűk is visszatér.

Mennyi ideig tart a kezelés jótékony hatása?

V. K.: A hatás 3-6 hét után teljesedik ki, egyúttal javasolt a kezelés 4-6 alkalommal történő megismétlése; ilyenkor jó, ha a kezelések között van egy hónap szünet. A 6 kezelésből álló beavatkozás jótékony hatása általában 24-30 hónapon át megmarad. Évi egy emlékeztető kezelést feltétlenül szükségesnek tartok.


forrás: www.vargaklara.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!