Gyakran kezelik rosszul a magas vérnyomást

Szerző: Szimpatika
A hipertónia szinte az egész világon népbetegségnek számít. Bár magáról a problémáról és annak veszélyes szövődményeiről gyakran hallani, még így is sok halálos áldozatot követel, mivel a benne szenvedők nagy része vagy nem tud az állapotáról, vagy tud, de rosszul kezelik a betegségét. Hogy mi állhat ennek hátterében, arról dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája beszélt.

Egy friss tanulmány azt mutatja, hogy bár a magas vérnyomásban szenvedő betegek fele részesül valamilyen kezelésben, még így is sokak állapota tartozik a veszélyes tartományba, annak ellenére, hogy ma már többféle gyógyszer szolgál a betegség normalizálására. Felvetődhet így a kérdés, hogy vajon mi vezethet odáig, hogy egyre több beteg állapota romlik? A magas vérnyomás szakértői szerint a következők állnak ennek hátterében:

  • A betegek 20 százaléka nem tud állapotáról, mivel orvosuk csak néha, vagy nagyon ritkán ellenőrzi a vérnyomásukat.
  • 80 százalékuk tisztában vannak a betegségével, ám nem veszik komolyan, milyen súlyos is az állapotuk, így nem is kezeltetik magukat.
  • Vannak, akik a kezelést elhagyják, vagy csak alkalomszerűen alkalmazzák, a jelentkező mellékhatások miatt.
  • Vannak, akik nem igazán hajlandóak változtatni eddigi életmódukon: pl. nem adják le a súlyfeleslegüket, sok sót használnak, nem mozognak.

Azonban a felsorolás itt még nem ér véget, ugyanis Dr. Samuel J. Mann, a Weill-Cornell Medical College magasvérnyomás-specialistája szerint a betegek 71 százalékát, bár kezelik, ám nem a megfelelő gyógyszerekkel, illetve dózisokkal.

Az orvosoknak ugyanis minden páciensnél figyelembe kellene venniük a hipertónia kiváltó okait, illetve a kezelés esetleges mellékhatásait. Dr. Mann hozzátette, hogy ha a gyógyszerezés személyre szabott, akkor normalizálni lehet a vérnyomást. Viszont ehhez olyan szakember kell, aki a megfelelő kezelést be tudja állítani. Ehhez azonban fontos, hogy tisztában legyen az elsődleges hipertónia főbb kiváltó okaival, melyek a következők lehetnek:

-  Sóérzékenység: ez főleg az idősebbekre és az afro-amerikaiakra jellemző

-  A renin ( a vesében termelődő hormon) okozta hipertónia

-  A szimpatikus idegrendszer okozta, azaz neurogén eredetű magas vérnyomás, melynek hátterében főleg a stressz áll

- Kalciumanyagcsere-zavar

- Az érpályán belüli folyadékmennyiség növekedése

- A szervezetben normálisan is termelődő, érfalösszehúzó és -lazító anyagok egyensúlyának megbomlása

„Ahhoz, hogy az orvos jól tudja kezelni a beteget, szükséges a páciens alapos kikérdezése, a vérnyomás ellenőrzése, és az olyan alapvizsgálatok elvégzése, mint a vérkép, vizeletvizsgálat, májfunkciók, vesefunkciók, anyagcsere-paraméterek –vércukor, vérzsírok, szérum húgysav, EKG, szemfenékvizsgálat. Mindezek alapján dönt az orvos a javasolt kezelésről, amelyet mindig életmódbeli tanácsokkal egészít ki” – mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája.

A beteg panaszaitól, vérnyomásértékének alakulásától függ, milyen gyakran kell kontrollra járnia. Amíg a vérnyomásértéket nem sikerül rendezni, addig havononta szükséges, ha az érték már „beállt” akkor, 3-4 hónap, vagy akár fél év is lehet a két vizsgálat között.

 

Forrás: Trombózisközpont

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!