Az altatók mellékhatásai

Szerző: Szimpatika
Minden gyógyszernek vannak mellékhatásai – sajnos az nem lehetséges, hogy csak a szer szedésének az előnyeit élvezzük, és ne tapasztaljunk valamilyen kellemetlen dolgot is mellette. Igaz ez a vitaminokra és az altatókra is: most ez utóbbiak mellékhatásait nézzük meg.

Fejfájás, szédülés, fáradtság

Előfordulhat, hogy az altató használatát követően másnap fáradtnak érzi magát, szédül, fáj a feje, háyningere van – olyan érzése lehet, mintha másnapos lenne. A mai, modernebb szerek esetében ez már ritkábban fordul elő, de a benzodiazepin-tartalmú nyugtatók éjszakai szedését követően jelentkezhetnek hasonló panaszok. Ez azért fordulhat elő, mert a nyugtatók lebomlási ideje hosszabb, így tovább maradnak a vérben, és még másnap is érezhető a hatásuk. Az altatók ezzel szemben hamar eltűnnek a keringésből, így nem jellemző rájuk, hogy ébredés után is jelentkezne aluszékonyság.

Fémes íz a szájban

Sajnos ez egy gyakori panasz, amit a dózis csökkentésével lehet megszüntetni.

Gyomorégés

Az éjszakai alvás során előfordul, hogy gyomorsav csorog vissza a nyelőcsőbe. Ez nem ritka jeleség, bárkivel megtörténhet: ilyenkor az illető egy picit felébred, nyel egyet, és a nyelőcsövön végighaladó nyál visszamossa a savat a gyomorból. Az altatót szedők esetében azonban nem történik meg ez az apró ébredés, így a sav tovább marad a nyelőcsőben és marja annak a falát. Ez a probléma kifejezettebben jelentkezhet a refluxbetegségben szenvedőknél, akiknél eleve gyakrabban fordul elő a savvisszafolyás.

A gyomorégés ellen a legjobb védekezés, ha lefekvés előtt 3-4 órával már nem eszik semmit, illetve 10-20 centivel megemeli a fejét éjszaka, így nem tud visszacsorogni a sav.

Hozzászokás, függőség

Gyakori félelme az altatót szedőknek, hogy teljesen hozzászoknak a gyógyszerhez, és már nem is fognak tudni aludni nélküle. Ez főleg az este bevett nyugtatókra és a régebbi típusú altatókra vonatkozik. A mai modern szereknek, különösen a melatonintartalmú gyógyszereknek nagyon kicsi a hozzászokási potenciáljuk.

Álmatlanság

Ha valaki huzamosabb ideig szed altatót, és hirtelen úgy dönt, hogy abbahagyja, akkor igen gyakran azon kapja magát, hogy ugyanolyan álmatlanságban szenved, mint a gyógyszerszedést megelőzően, vagy akár még romolhatnak is a tünetei. Ez sokszor tévesen ahhoz a következtéshez vezet, hogy függővé vált, pedig nem erről van szó: ez csak egy mellékhatás, amit úgy lehet elkerülni, hogy orvosával megbeszéli, hogy abba akarja hagyni az altatók használatát, és az orvos irányítása mellett alacsonyabb dózisra váltanak a végleges elhagyás előtt, vagy orvosa átmenetileg másik gyógyszert ír fel.

Alvajárás, evés, vezetés

Ezek nagyon ritka mellékhatások, de előfordulnak. Vannak olyanok, akik az altató bevételét követő alvás közben rutincselekvéseket végeznek. Ilyen lehet a vezetés, a sétálás vagy az evés, de az is előfordul, hogy valaki telefonálhívásokat bonyolít le alvó állapotában. Megdöbbentő, de akár még az is megeshet, hogy az illető nemcsak a hűtőhöz megy oda nassolni, hanem főzni is elkezd. Mivel ezek a cselekedetek nem tudatosak, komoly veszélyekkel járnak: könnyen előfordulhat, hogy bekapcsolva marad a gáz a leves alatt, vezetés közben figyelmetlenségből szerencsétlenség következik be, vagy más olyan dolgok történnek, amelyek során az alvó kárt okozhat önmagában vagy a környezetében.

Allergia

Az altatókkal vagy azok egyes összetevőivel szemben kialakulhat allergia is. Ennek a tünetei hasonlóak lehetnek bármely más allergiás reakcióhoz: gombóc a torokban, fulladás, kiütések, hasi panaszok, legrosszabb esetben pedig eszméletvesztés. Ha hasonló tüneteket észlel magán, akkor hagyja abba a gyógyszer szedését és azonnal forduljon orvoshoz!


A fenti mellékhatások listája nem teljes, de annyi bizonyos, hogy van választék, ha az Ön által használt szer nem megfelelő. Ebben az esetben keresse fel orvosát és számoljon be problémáiról. Lehet, hogy a szedett dózis megváltoztatása vagy egy új gyógyszer teljesen megszünteti a tüneteket.

A bejegyzés végére pedig jöjjön egy utolsó tanács: az altató szedése nem mentesít az alól, hogy megfelelő alvási szokásokat alakítsunk ki! Ez azt jelenti, hogy nem lehet vég nélkül éjszakázni, vagy átaludni a napot, majd este, amikor meg nem sikerül elaludni, tablettákhoz nyúlni. Az altatószerek mellett is tartani kell egy egészséges napi ritmust, és oda kell figyelni arra, hogy estére mind testileg, mind szellemileg elfáradjunk. Enélkül az altatószerek mit sem érnek!

 

forrás: https://elmedoktor.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!