Foghúzás helyett – korszerű fogászati megoldások

2013. 11. 19.
Szerző: Szimpatika
Néha olyan nagy lyukat kell betömni, hogy az a hagyományos anyagokkal és eljárásokkal már nem megy. A korszerű megoldásokról a szakember, dr. Benkő Krisztina fogorvos beszélt.

Miért lyukad ki a fog?

Ennek elsődleges oka a hiányos, rendszertelen fogápolás, ugyanis ha nem távolítjuk el naponta többször az ételmaradványt a fogainkról, lepedék képződik. A lepedék pedig ideális táptalaj a baktériumok számára, amelyek savakat termelnek. Ezek a savak bontják le a fogzománcot, majd a felszínről a mélybe jutva a dentin rétegeit is elkezdik lebontani, végül pedig a fogbélre is ráterjedhetnek. Tehát a szuvasodás által meggyengült fogakat minél hamarabb kezelni kell, hogy a probléma a mélyebb területeket, a fogbélkamrát ne érje el.

A zománc felszínén megjelenő opálos színváltozás már egy kezdeti szuvasodás jele lehet, amelyre csupán a rendszeres fogorvosi ellenőrzések során derülhet fény. Később a folyamat már kellemetlen érzeteket is okoz, így előfordulhat, hogy hideg vagy meleg hatásra, esetleg édességek fogyasztásakor fájdalmat érzünk. Ebben a fázisban már elkerülhetetlen a fogorvos felkeresése, és ekkor még egy egyszerű töméssel megmenthető a fog. Legtöbbször elegendő, ha a fogorvos kitisztítja a szuvas területeket, majd a minimálisan kialakított üreget egy töméssel fedi.

A méretes lyukat is be lehet tömni A tömések különböző anyagból készülhetnek: a korszerű tömőanyagok fogszínűek, kaméleoneffektussal beleolvadnak a fog színébe, és kémiailag hozzákötnek a foghoz. Ha ennél előrehaladottabb a romlás, és a fog már folyamatosan sajog, akár éjszaka is fáj, valószínűleg gyökérkezelésre is szükség van.



Betétek a fogban

„Előfordulhat, hogy a szuvas területek és meggyengült fogrészletek eltávolítása után olyan nagy anyaghiányt tapasztalunk, hogy a fogat normál töméssel esztétikusan, pontosan már nem tudjuk megmenteni” – mondja dr. Benkő Krisztina. Ilyenkor az úgynevezett betétek (inlay-k vagy onlay-k) használata javasolt. Ezek olyan tömések, amelyeket a fogorvosi üregalakítás és lenyomatvétel után a fogtechnikus készít el valamilyen anyagból. Készülhet műanyagból, kerámiából, aranyból, cirkónium-kerámiából. Előnye abban van, hogy a fogtechnikus a gipszmintán olyan területeket is meg tud mintázni, amelyeket a fogorvos a szájban nem tudna tökéletesen kialakítani. Ráadásul rövidebb ideig kell a szájban dolgozni és így kiküszöbölhető a kialakított üreg nedvesedése. Egyszerre több foghoz is készíthető betét, hiszen a lenyomatban az összes fog lenyomata látszik.

Miből készüljön?

- Az arany előnye, hogy könnyen a fogakra simítható, így nem marad olyan rés, amelynél elindulhat egy újabb szuvasodás. Az arany nem színeződik el, és nagyon hosszú az élettartama. Tény, hogy ez az anyag színében elüt a fogtól és drágább is.

- Az arany-kerámia inlay szintén pontosan illeszkedik, és mivel a látható részek kerámiából készülnek, esztétikusak is, bár a kerámia alatti arany egy picit módosíthatja a kerámia színét és így körkörösen, a záródási vonalban, ahol nincs kerámia, az arany sárgás színe látható. Szintén ellenáll az elszíneződésnek.

- A műanyag inlay-t speciális ragasztóval rögzítik az üregbe, és olyan fog felépítésére is alkalmas, amelynek nagyon sok része hiányzik, és hagyományos töméssel már nem állítható helyre. Ragasztás után a tömés záródási vonalát összepolírozzuk, így növelhetjük a betét záródását. Idővel azonban a záródási vonal elszíneződhet, illetve, mivel műanyagból készül, az évek előrehaladtával a betétnek is megváltozhat a színe. Azonban mivel nem a szájban készülnek el, kiküszöbölhető a fogszínű, ún. kompozit töméseknek az a hátrányos tulajdonsága, hogy a megvilágító fény hatására zsugorodnak.

A döntésről mindenképpen a kezelőorvossal kell konzultálni!


Forrás:
https://www.egeszsegkalauz.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!