Szimpatika – Hétpecsétes titkok tudója

Otthonteremtés – ez a kulcsszavad…

Igen, az otthon a személyes alkotás terepe, méghozzá nagyon női módon. Akikbe ez nem ivódik be gyerekként, nem tudják, mit jelent; elakadnak a rendnél és tisztaságnál. Az otthon a múlt, a hagyomány tiszteletét is magába foglalja. Azzal kezdődik, hogy a nagymama képe nincs eldugva, sőt, a csipkekesztyűje is helyet kaphat – mert megfelelő környezetben baromi jól néz ki. A katonás rend szörnyű, ezt sem tudják sokan. Nagyon sikkes tud lenni, ha valami csak úgy oda van dobva. A virágkötés és otthondekoráció szakmailag egy terület, ezen belül kiemelt fontosságúak az ünnepek, az esküvő, a temetés. Ehhez jelentős kulturális háttértudás szükséges. Sajnos sokan nem ismerik a különbséget virágos, virágkötő és mestervirágkötő közt. Azt is kevesen tudják, mi a virág: a természet beültetése az életünkbe. Ez egy szellemiség. De a virágüzletek már nem ezt képviselik: „Van virág, egy szálat kérsz, vagy 50-et, ennyibe kerül.” Nem érdekes, ki kapja, kitől, miért. Én tudni szeretném, hogy bele tudjam kötni a csokorba.

Tanfolyamokat, workshopokat tartasz: tanítható az ízlés?

Nem egyetlen helyes ízlés van. Lehetőségeket mutatok meg: ez a célja az otthonteremtő-workshopjaimnak. A virágkötő-kurzuson főleg technikát adok át, utána OKJ-s vizsgát tehetnek a tanulók. Igaz, jóval többet kapnak, mint ami ahhoz kell, de teljes művészet- és vallástörténeti háttértudást nem taníthatok; kérdés, ki mivel elégszik meg, hogyan képzi magát tovább. Amikor készülünk egy temetésre vagy esküvőre, ismernünk kell hozzá a katolikus, református stb. hagyományokat. Muszlim esküvőre is készítettem dekorációt. Abban szintén tudnunk kell segíteni a vevőt, milyen eseményre mit illik vinnie.

Amiből alkotsz, a virág, meghal – ez nem szomorú?

Nem hal meg, hanem átváltozik. Felhasználható, száraz virágként. Nézz csak körül itt a boltban! De azt is tudnod kell, hogy bár végzett kertészmérnök vagyok, azért inkább virágkötő, mint kertész. Meglátok egy ágat, megihlet az íve, és már elképzelem kompozícióban.

Gyerekkorodban is megmutatkozott a művészi vénád?

Nem. De ötévesen letörtem egy mandulaágat, és hazacipeltem. A nagymamám megszidott, aztán azt mondta: „Ezt most szépen visszavágjuk, és vízbe tesszük.” Gyönyörű volt. Akkor lettem virágkötő, csak sokáig nem tudtam. Érettségi után férjhez szaladtam egy szobrászhoz – a művészethez általa lett közöm. Fél évet Párizsban éltünk, aztán itthon a Hűvösvölgyben, virágok, fák között. Bennem is mozgott valami alkotásvágy, csak még nem tudtam körvonalazni. Gondoltam, felvételizek a Színművészeti Főiskolára: legnagyobb meglepetésemre fel is vettek. 3 félév után a férjem, aki eleinte nagyon büszke volt rám, azt mondta, az ő felesége maradjon otthon.

Hagytad magad?

Akkor még igen. 50 éve. Azt hittem, hogy feleségként ez a dolgom, és 11 gyereket kell szülnöm. Ezt is az örökségemként hoztam, ahogy az otthonteremtés vágyát. Én ’40-ben születtem, háborús gyerekként éltem meg az első karácsonyokat, semmink nem volt, de a nagymamám kiment a hóba, hogy borostyánlevelet tegyen mindenkinek a terítéke mellé. Azt hittem, ez mindenhol így van, és az is, hogy pénteken minden családban gyertya ég, mint nálunk. Sokára tudtam meg, miért. Katolikusnak neveltek. (A nagymamám 18 embert mentett meg a családján kívül. Minden értékét odaadogatta.) Én nem lettem hívő, minden vallásba beleástam magam, lenyűgöznek, mint a kultúra csodái, de nem tudok velük azonosulni. (Viszont a fiam visszatalált a zsidó hithez.)

Otthonülő feleség voltál. Hogyan lett szakmád?

Anyaságra készültem, nem másra, de az ikreim meghaltak szülés közben. Ezután a férjem elkezdett csalni. Elváltunk. Amikor kiszenvedtem magam, elhatároztam, hogy én is leszek akkora művész, mint ő. De 24 évesen ott álltam egy érettségivel, csak a főzéshez értettem (és a művészettörténethez). Meg kellett élnem – elmentem egy virágelosztóba csomagolni. Álltam a zöld szárak közt a hidegben, de szerencsére a főnöknőm felfedezett bennem valamit; elküldött virágkötészetet tanulni. Kitűnőre elvégeztem, majd visszamentem csomagolni. Másnap a Fővárosi Kertészeti Vállalat igazgatója azt mondta nekem: „Na, fiam, kapsz egy egyszemélyes boltot, de ha elszúrod…!” Ő meg szerintem a zsidóságomat „fedezte fel” bennem. Ez, ugye, az 50-es évek vége… Fogalmam sem volt, mit csinál egy üzletvezető, azon túl, hogy a leltárnak stimmelnie kell. De hamar belejöttem, és már az első évben megháromszoroztam a bolt előző évi bevételét. Még tartott a háború előtti nagymamák időszaka, hozták magukkal az igényt, hogy szép legyen az otthonuk. Amikor megkaptam a házasságkötő terem mellett a FŐKERT legnagyobb virágüzletét, már 12 emberrel dolgoztam. Az egész V., VI. kerületet én szolgáltam ki, és ugye, ott voltak a színházak, az Opera…

Divatos volt virágot küldeni a színésznőknek?

Hajjaj! Hétpecsétes titkok tudója voltam, de a diszkréció is a munkámhoz tatozott. Ki kibe szerelmes és ki kit csal – pontosan tudtam. Már amúgy is publikus, így ezt elmondhatom: Almási Évának velem küldött Vámos László mindennap virágot; 1-jén kezdtük egy szállal, 30-án befejeztük 30-cal. Csak én mehettem be az öltözőjébe. Ahogy Honthy Hannának is. Csodálatos időszak volt.

Sikerült kiheverned a házasságod?

Ó, persze! A gyerekeket nem. Újra férjhez mentem, akkor még azt hittem, úgy kell. Meg gyereket is akartam. Nem volt nagy szerelem, 6 évet éltünk együtt. Közben a hazai virágszakma nagyon magasra emelt, de ez nekem már nem volt elég. Mondtam a Sasad elnökének, hogy rendben, mi az NDK-tól meg Szlovákiától tanuljuk a virágkötészetet, de én ki szeretnék menni tanulni Nyugatra – hajlandó vagyok sameszként dolgozni bárhol, csak lássam, milyen anyagokat használnak, mit csinálnak másképp, honnan veszik a virágot. Bolondnak néztek. De képzeld el, abban a sötét korban kimehettem Lyonba: az egyetlen helyre a világon, ahol a virágkötészetnek egyetemi tanszéke van. A szemléletem változott leginkább. Kint tanultam meg igazán a növény tiszteletét, és hogy mindent magam csináljak. Ha installálni kellett, az állványt se bíztam másra.

Te alapítottad a Magyar Virágkötők Országos Egyesületét.

A harmadik férjem jogász volt, ő segített. Addig hivatalosan nem létezett a virágkötészet mint szakma. A rendszerváltáskor mi voltunk a hatodikként bejegyzett egyesület Magyarországon. És virágkötőkként az elsők Kelet-Európában. Akkor már nem volt megállás. Külföldi konferenciákra, versenyekre hívtak, rengeteget utaztam. Nyugaton találkoztam a Valentin-nap hagyományával, és mivel ez nálunk még nem létezett, megláttam benne a lehetőséget. Kibéreltem a Kongresszusi Központot – hitelbe, mert nem volt még pénze az egyesületnek. Ismertek, és bíztak a rendezvényem leendő bevételében. Ott tartottuk az első itthoni Valentin-napot: gálavacsorával, show-val, zenére improvizált virágkompozíciókkal. A központ előtt pedig vásárt rendeztünk: akinek a virághoz köze volt, megjelent. Egyetlen nap megalapozta az egyesület kasszáját, és a magyarországi Valentin-napot. Sok vád is ért, persze, hogy behoztam ezt a nyugati ünnepet, de vállalom: én vagyok a Valentin anyja.

A férjed mindenben támogatott?

Igen. Sajnos 12 éve azt mondtam neki: 25 év eltelt, felneveltük a gyerekünket, költözzünk külön. Nem akartam vele megöregedni. Úgy éreztem, még mindig királylány vagyok. De azt hiszem, igazából azt nem akartam, hogy öregen lásson reggelente. Bánom. Kiszúrtam magammal, de ő azóta szerelmes lett, és megérdemli, hogy boldog legyen. Szerencsére nagyon jó maradt a kapcsolatunk.

Hogyan találtad ki a Szeretetcsokrot?

Látod, hogy nem nyugszom. Nem volt ünnepe a rendszerváltásnak, így megcsináltam magamnak. 20 éven át minden évben átadtam egy személyre szabott csokrot azoknak, akit szeretek, becsülök. Az első Göncz Árpád volt. Megkerestem, akit választottam, majd kitűztünk egy napot az ünnepélyes átadásra. Tolnay Klárié az utolsó Nagymama-előadásán volt… Rá egy hétre meghalt. Még láthattam. Faludy Györggyel – a csokornak hála – két éjszakát beszélgethettem át.

A Szeretetcsokor kitűnő reklám is lehetett Neked.

Persze. Ez is cél volt. Az összes magyar csatornán mutatta a tévé. Nagyon élveztem a felhajtást. Nekem a Váci utcában volt virágüzletem, sikknek számított hozzám járni. És akkoriban minden divatbemutatón ott voltam, mert a virág is a divatvilághoz tartozik. Készítettem pl. a bemutatott ruhákhoz ékszert élő virágból, de a Valentin-show-mra ruhát is csináltam, csupa virágból.

Más művészeti ág sosem szólított meg?

Nem. Bennem két motiváció dolgozott. Az egyik a pénzkeresés, a másik: valami nagyon jót alkotni, és ezzel sikert elérni. Exhibicionista vagyok. Hetven kalapom van, hajnali 4-kor 12 centis sarkú cipőben, nercbundában mentem a piacra. Nő voltam egész életemben, és ki is provokáltam, hogy annak lássanak. Emellett a munkámnak éltem, nemegyszer 18 óráztam.

Visszasírod ezt az időt?

Visszasírnám, de inkább próbálom elfogadni, hogy nem vagyok többé divatos. Ha elérsz egy kort, kiírnak minden szakmából, sajnos. Viszont tény, hogy lassulok, megbetegszem, nem bírnám úgy a munkát. Tudod, én egy dologtól félek, a tehetetlenségtől és kiszolgáltatottságtól, nem a haláltól…

Beszélni jó a múltról, és tudni, hogy mindezt megéltem, de már nyugodtan ülhetek itt a Hegedűs Gyula utcai boltomban. Hemingway-t kiolvastam, Mozartot meghallgattam, de arra még mindig szükségem van, hogy készítsek egy szép koszorút; ha meg átadhatom az otthonteremtés fortélyait, az feldob. És már most várom a karácsonyt. Van olyan vevőm, aki Pécsről jár hozzám adventkor, egy másik, aki a koszorúját 15 éve vette nálam, minden évben behozza felújíttatni. Régen nem dobták ki a dolgokat. Ma más a tendencia itt is, nyugaton is. Alig járnak az emberek tradicionális módon virágüzletbe. Kár. Kijönnek a metróból, és megveszik a holland virágtőzsdén elindított virágot. Ezen a kereskedőnek megvan az a haszna, mintha ő kötne meg egy csokrot.

Továbbviszi valaki a munkádat?

Nem, de jó ez így. Aki képes lett volna rá, egyéniség lett, nem kis gubaági. Úgy 1000 tanítványom volt, felneveltem a saját konkurenciámat. Ötükre vagyok nagyon büszke. Egyikük élete első külföldi versenyén nyert, Bretagne-ban; egy másikuk 66 milliós házat épített a virágkötészetből – őt az üzletasszony-énem formálta. Nagyon szerettem volna, ha a fiam folytatja a hivatásomat, de beláttam, hogy ez tényleg feminin dolog. Gergőben sok ellenérzés is volt a szakmámmal szemben, úgy érezte, elvett tőle gyerekkorában. Biztosan igaza van. De nem tudtam fél gőzzel csinálni semmit. Ha szerelmes voltam, nagyon szerelmes voltam, ha dolgoztam, nagyon dolgoztam.

Már indulóban vagyok, amikor belép egy vevő a boltba.

– Bosszantani szeretném a páromat – mondja. – A barátnőjéhez megyek, ő is ott lesz. Mindkettőnek vinnék valamit.

Guba Ági fél percre hátra megy, majd két kis csokorral tér vissza, messziről egyformák. Az egyik rózsa, a másik margaréta.