Hogyan képzelik el nyugdíjas éveiket a magyarok?

Szerző: Szimpatika
Egy közvélemény-kutatás szerint a magyarok a nyugdíjas éveiket családjukkal, jó egészségben, utazással szeretnék tölteni – ennek érdekében lemondanának káros szenvedélyeikről és egy esetleges pénznyereményt is a családjukra költenének.

A Groupama Garancia Biztosító és a Gfk közvélemény-kutató közös, reprezentatív kutatásában azt vizsgálták, hogy milyen vágyai, várakozásai vannak a lakosságnak a nyugdíjas éveiket illetően. Kiemelten kezelték a 30-40 éveseket, elemezve, hogy ez a korosztály mit tartana a legfontosabbnak a nyugdíjas éveiben, mit tesz ezért, és milyen megtakarításai vannak ennek érdekében.

A felmérés szerint a legtöbb embert (a válaszadók 83 százalékát) az tenné boldog nyugdíjassá, ha idejüket a családjukkal töltenék, 61 százalékuk pedig utazni szeretne. A válaszokban sokszor megjelentek az anyagi akadályok, ezért a válaszadókat arról is megkérdezték, hogy ha nyugdíjasként nyernének ötmillió forintot, akkor mit tennének vele. A megkérdezettek 65 százaléka a családjára, 17 százaléka utazásra, 8 százaléka pedig lakásfelújításra költené ezt az összeget, tehát a nyereményt csak kevesen szentelnék álmuk megvalósítására.

Ahogy a közleményben írták, Magyarországon jelenleg a társadalom nagy része elhízott vagy túlsúlyos, a felnőtt lakosság jelentős része dohányzik, és ezek következményeivel tisztában is van. Az ellentmondásos helyzet miatt a résztvevőknek feltették a kérdést, hogy plusz tíz évért cserébe lemondanának-e káros szenvedélyükről. A válaszadók 87 százaléka azt felelte: abbahagyná rossz szokását, ha tovább élhetne. Kicsivel kisebb arányban (83 százalék) változtatnának az 50-60 évesek és az alacsonyabb iskolai végzettségűek. A közvélemény-kutatók megjegyezték: bár a közvélekedés szerint a nők egészségtudatosabbak, ennél a kérdésnél nem volt eltérés a két nem válaszainak arányában.

Emellett, bár egy másik kérdésre adott válaszok alapján az emberek nyugdíjasként a leginkább (62 százalék) egészségre vágynak, az ötmillió forintos nyereményből a résztvevők mindössze négy százaléka költene egészségmegőrző kezelésekre.


forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!