A kirakatbetegség milliókat érint

2013. 09. 04.
Szerző: Szimpatika
Napjaink egyik, tömegeket érintő problémája a kirakatbetegség. Érdekes, hogy a névvel viszonylag keveset találkozunk, ám maga a kór nem is annyira ismeretlen az emberek számára, sőt a környezetükben, akár a családjukban is találkozhattak már vele. Hogy mi is az a kirakatbetegség és hogyan alakul ki, arról dr. Babai László orvos, természetgyógyász, a Trombózisközpont életmód orvosa beszél.

„A kirakatbetegség egy, a verőereket érintő érszűkület. Lényege, hogy terhelésre jelentkezik, tehát olyankor, ha az illető sportol vagy sétál. Ezért is hívják kirakatbetegségnek: amikor az ember járkál, bizonyos távolság megtétele után a fájdalom annyira erős lesz, hogy meg kell állnia, hogy enyhüljön az érzés. A külső szemlélő számára ilyenkor úgy tűnhet, mintha az illető kirakatokat nézegetne, pedig csupán arra vár, hogy újra el tudjon indulni. Amikor a láb pihen, akkor a felhalmozódó salakanyagot a vér elszállítja, így a nyomás és a fájdalom enyhül. Ezután az ember újra megindul, megtesz 20, 30, 50 métert, és újra megáll, mert a fájdalom ismételten előjön.”

A dohányzás fontos tényező

Mint sok más betegség esetében, itt is igaz, hogy sok olyan tényező van, melyek elősegítik a kialakulását. Ezek között is „előkelő” helyen áll a dohányzás. „Ez a betegség főleg a 40 feletti férfiakat érinti, de a nők között is szép számmal előfordul. A kialakulása egyértelműen a kor és a dohányzás számlájára írható. Emellett természetesen közrejátszanak a nem megfelelő életmóddal kapcsolatos, érszűkülethez vezető tényezők is, mint a mozgáshiány vagy a nem megfelelő táplálkozás. A fiatalok között szerencsére ez a kór egyáltalán nem jellemző” – mondja dr. Babai László.

Nem visszafordítható, de javítható állapot

Amikor az ember szembesül azzal, hogy kirakatbetegségben szenved, rögtön keresi a lehetőségeket, hogy hogyan tudná visszafordítani a folyamatot – ez azonban nem lehetséges.

„Sajnos, ha már egyszer kialakult a betegség, akkor visszafordítani nem lehet, de szerencsére azért van lehetőség az állapot javítására. Ez azonban nem műtéti; elvileg akár műeret is használhatnának az orvosok a gond kiküszöbölésére, de mivel ebben az esetben idegen anyagról van szó, így ez nem a legjobb megoldás. Rendszeres mozgással és megfelelő étkezéssel azonban sokat javulhat a beteg állapota. A beszűkült ér ugyan nem lesz újra tiszta, viszont a környékén lévők megerősödnek, aminek hatására a vér áramlása kielégítővé válik, így a kezdetben megtett 20 méter 30-ra, 50-re és még tovább növelhető” – tudjuk meg a szakembertől.


forrás: Trombózisközpont

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!