A jó szex egyik titka a mély átélés

2013. 08. 26.
Szerző: Szimpatika
A relaxáció ma már széles körben elterjedt módja a stressz legyőzésének és a mentális egészség megőrzésének. Úgy tűnik azonban, hogy ez a technika nem csak a pihenést segíti elő, hanem a kiegyensúlyozott szexuális élet egyik kulcsa is lehet.

Azok a nők, akik képesek a szeretkezésre összpontosítani a gondolataikat, sokkal nagyobb élvezetet lelnek az aktusban – állapította meg egy tanulmány. A Rhode Island-i Brown Egyetem kutatói 44 hallgató – ebből 30 nő – agyát vizsgálták, akiknek a fele korábban egy 12 hetes meditációs kurzuson vett részt. A résztvevőknek erotikus képeket mutattak, majd arra kérték őket, hogy jellemezzék, mennyire találták izgatónak a látottakat. A kutatók úgy tapasztalták, hogy azok, akik tanultak meditálni, hamarabb felizgultak a képek láttán. Ezek a nők ráadásul megértőbbek voltak saját magukkal szemben, kevésbé szorongtak, és a figyelmüket is jobban tudták összpontosítani.

„Érdekes, hogy azok a nők, akik lassabban érzik meg a nemi izgalmat, egyben szigorúbban is ítélik meg saját magukat. Ahelyett, hogy megélnék az érzéseiket, inkább megpróbálják elkapni őket a fejükben, úgyhogy ezek mindenképpen egymással összefüggő hatások” – nyilatkozta a kutatás vezetője, Gina Silverstein. Noha kétségtelen, hogy napi húsz perc meditálás mindenképpen kedvező hatású, egy teljes munkaidős állás és fejvesztett családi élet mellett erre nem mindenkinek sikerül időt szakítania. A kevésbé kötött életet élő sztárok azonban szívesen hódolnak eme szenvedélynek. Gwyneth Paltrow például azt nyilatkozta, hogy szeretne megtanulni meditálni: „A barátaim szerint fantasztikus dolog. Azt mondják, nem tudhatjuk, mi a nyugalom, a tudatosság és az elégedettség, amíg ki nem próbáljuk a meditációt.”

Számos szakember elismerően vélekedik a meditáció hasznáról. „A meditációnak már rengeteg fizikai és lelki előnye vált ismertté, így egyáltalán nem meglepő az, hogy a szexuális élet minőségét is javítja. Aki szán rá heti két-három alkalommal tíz-tizenöt percet, észreveheti, hogy javul a kellemes hangulatok iránti érzéke, így a szexben is jobban ki tud teljesedni” – fűzte hozzá Ivor Murray, a „Meditation UK” nevű társaság tagja. A tanulmány a Journal of Psychosomatic Medicine című lapban jelent meg.


forrás: https://semmelweisfigyelo.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!