Már gyógyszerrel is kezelhető a bőrrák

2013. 08. 22.
Szerző: Szimpatika
Engedélyezték Nagy-Britanniában a bazálsejtes, azaz a hámsejtekből kiinduló bőrrák elleni gyógyszert. A brit Rákkutató Intézet vezetője szerint ez óriási előrelépést jelent a betegség kezelésében.

Eddig a bőrrák ezen típusát csak műtéttel vagy sugárterápiával tudták kezelni. A gyógyszer hatásmechanizmusát feltáró brit Rákkutató Intézet munkatársai szerint „örömhír ez a pácienseknek” – írta a BBC hírszolgálata. A bazálsejtes karcinóma a bőrrák legelterjedtebb fajtája Nagy-Britanniában, amely gyakran a fejbőrön vagy a nyakon jelenik meg.

Az országban évente mintegy hétszáz páciensnél diagnosztizálják a betegséget előrehaladott állapotában. A kutatók szerint ugyan ez kis számot jelent, azonban az új gyógyszer azért hoz jelentős változást, mert eddig nem volt a műtétnek és a sugárterápiának alternatívája. A vismodegib elnevezésű szert a Roche gyógyszergyár fejlesztette ki. A napi egyszer szedendő orvosság havi költsége mintegy hatezer font (kétmillió forint).

A brit Rákkutató Intézet vezetője, Harpal Kumar szerint a gyógyszer engedélyezése óriási előrelépést jelent a betegség kezelésében.


forrás: MTI, BBC

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!