Szimpatika – Válogatott írások a gének hatalmáról

Izgalmas kérdések, melyek gyakran hétköznapi beszélgetéseinkben is felbukkannak, ám mivel nem tudjuk, mi az igazság, érzéseink, indulataink alapján alakítjuk ki álláspontunkat. De mit mond minderről a tudomány? Prof. dr. Boldogki Zsolt: A szabad elme illúziója – Válogatott írások a gének hatalmáról c. könyve ezekre a kérdésekre keresi a választ. A laikusoknak számára is jól érthetően megírt kötet segít, hogy tisztábban lássuk, mi van eleve „belénk kódolva” és mi az, amit szabadon alakíthatunk.



Részletek a könyvből:

„A hagyományos felfogás értelmében látni annyit tesz, mint a külvilágot a tudatban leképezni. Kevin O'Reagen vizsgálatai szerint azonban a látás annak tudása, hogy mit kezdhetünk a dolgokkal. Ráadásul az a benyomásunk, hogy a külvilágot részletgazdagon látjuk, csupán illúzió: valójában rendkívül leegyszerűsített információk érik el az agyat, s közülük is csak azok tudatosulnak, amelyekre fókuszálunk. A háttérről lényegében nem érkezik információ az agy tudatos régióiba. A fentiek bizonyításához O'Reagen olyan kísérleteket végzett, amelyekben röviden megszakította a bejövő vizuális információ folytonosságát, s így a kísérleti személy óriási változásokat sem vett észre a vetített képen, ha azok nem tartoztak a lényeghez. A kutató szerint a külvilágot egyfajta külső memóriaraktárként használjuk, innen a részletgazdagság téves képzete. Egy másik érdekes megállapítás az, hogy a külvilág eseményeit folytonosnak látjuk, pedig a tudatunk kikapcsol, amikor pislogunk vagy szakkádszerűen (oldalirányban) mozog a szemünk. A folytonosság érzete szintén illúzió, valójában az alváson kívül naponta 3-4 órát vakok vagyunk, csak nem vesszük észre.”

„Tapasztalataink szerint a tudatunk irányítja a cselekvéseinket. Benjamin Libet neurofiziológus (idegélettannal foglalkozó kutató) kutatásai azonban érdekes eredményt hoztak a szabad akarat kérdésében. Egyik kísérletében ugyanis kimutatta, hogy a tapintási érzet fél másodperccel a keletkezését követően tudatosul. Kiderült, hogy ez az időbeli csúszás az érzet és annak tudatos észlelése között más érzéki modalitásokra, például a látásra is érvényes, s még nagyobb is lehet. Ez annyit jelent, hogy a történéseket nem valós időben érzékeljük, hanem egyfajta visszajátszott moziként. Hogyan tudunk akkor teniszezni vagy autót vezetni? Úgy, hogy ezeket a cselekvéseket az agyunk zombi részei irányítják automatikusan.”

„A klasszikus viselkedésgenetika is vizsgálta a bűnözés genetikai hátterét. Christiansen és munkatársainak eredményei azt mutatták, hogy az egypetéjű ikrek esetében 52%, míg a kétpetéjűeknél 22% annak a valószínűsége, hogy ha az egyik testvér bűnöző, akkor a másik is az lesz. Ez az eredmény komoly genetikai komponens jelenlétére utal, jóllehet sohasem egyszerű elkülöníteni a szociológiai és a genetikai tényezőket. Kevin Beaver mélyebbre hatoló vizsgálatokat folytatott ikrekkel, megvizsgálva életkörülményeiket is. Eredményei szerint a pozitív környezet teljesen meggátolta a genetikai hajlamok megnyilvánulását, míg legalább nyolc környezeti rizikófaktor jelenléte esetén a genetika szerepe a bűnözést illetően 80%-ra ugrott.”

„Az úgynevezett Standard Társadalomtudományi Modell felfogása szerint az emberi elme tiszta lap, amelyre neveléssel bármi ráírható. A modern kulturális antropológia azonban megmutatta, hogy az ember alapkésztetései egyetemesek minden népcsoportban. Kiderült, hogy a féltékenység, az irigység és a gonoszság nem a bűnös modern társadalom termékei, hanem a természeti népek kultúrájában is ott lakoznak, tehát genetikai eredetűek. Ugyanez a helyzet vajon a rasszizmussal is? Pszichológiai vizsgálatok sora mutatta ki, hogy már a hároméves gyerekek is preferálják a saját rasszukhoz tartozókat. Létezik tehát egy beépített agyi mechanizmusunk arra vonatkozóan, hogy negatív attitűdöket alakítsunk ki az idegenekkel szemben. A sztereotipizálás nem eredendően értelmetlen jelenség: az a szerepe, hogy megbízhatóan és gyorsan tudjunk dönteni egy adott szituációban – az idegenek iránti bizalmatlanság életmentő lehetett az ősidőkben. A mai előítéletességgel a fő probléma az, hogy negatív attitűdjeink gyakran nem ellenségekkel, hanem veszélytelen vagy mesterségesen kreált csoportokkal szemben élednek fel.”

„Chiao és Blizinsky 2009-ben kimutatták, hogy a rövidebb promóterrel rendelkezők aggodalmaskodóbbak, jobban féltik az egészségüket a fertőzésektől, s ezért idegengyűlölőbbek, mint a hosszabb promóterrel rendelkezők. Az elképzelés szerint az olyan népek génkészletében, amelyekben diktatúrák uralkodnak, magasabb a rövid promóterrel rendelkezők aránya. Fisher és Thornhill hasonló, de nem genetikai alapú elmélete szerint a politikai rendszerek erősen összefüggenek a fertőző betegségek gyakoriságával. Olyan országokban, ahol rendszeresek a járványok, az emberek idegengyűlölőek lesznek, s a rendet, illetve a rendet biztosító 'vezért' támogatják. Ilyenkor diktatórikus kollektivista társadalmak keletkeznek. A kevésbé fertőzött helyeken viszont nagyobb a szabadság értéke és annak szeretete, ezért demokrácia épül. Lehetséges, hogy a fertőzéseken kívül egyéb, az undort és a negatív érzelmeket keltő tényezők is az antidemokratikus nézetek felé terelik a közhangulatot. Talán nem véletlen, hogy a kollektivista diktatúrák (nácizmus és bolsevizmus) előszeretettel alkalmazzák a mássággal kapcsolatos ellenérzések szítását a támogatottság megtartása érdekében. Kimutatták azt is, hogy romlott étel szaglását követően hajlamosabbak vagyunk rendpárti véleményt kialakítani. Az amygdala az undor érzésének fő központja, ezért feltételezhető, hogy ebben az esetben is a méretbeli különbség képezi a különböző attitűdök idegi hátterét.”

„Az emberi agy pragmatikus gépezet, amely elsősorban nem a tények megismerésének, hanem az egyéni és az evolúciós értelemben vett siker elérésének eszköze. A valóság, az igazság és az igazságosság csak akkor érdekesek számunkra, ha egybevágnak vélt vagy valós érdekeinkkel. Ez persze nem azt jelenti, hogy le kellene győznünk konzervativizmusunkat vagy liberalizmusunkat. Ma inkább egy egymás felé tett kéznyújtásra lenne szükségünk.”

Prof. dr. Boldogki Zsolt: A szabad elme illúziója – Válogatott írások a gének hatalmáról