Az életmódváltás is csökkenti a magas vérnyomás veszélyeit

2013. 05. 26.
Szerző: Szimpatika
A Magyar Hypertonia Társaság az idén a magas vérnyomás hosszú távú veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet, hangsúlyozva a megfelelő és rendszeres gyógyszeres kezelés mellett az életmódbeli szokások jelentőségét is.

A Magyar Hypertonia Társaság 2005-ben indította el az Éljen 140/90 alatt! című országos programját a vérnyomás normális értékének széles körű megismertetése, valamint a szív- és érrendszeri halálozások számának csökkentése céljából.

A 2012 első félévében elkezdett, Lépj tovább! Felmérés elnevezésű program célja annak vizsgálata volt, hogy a beteg együttműködését segítő általános eszközök (vérnyomás- és mozgásnapló, tanácsadó füzetek) kiegészítése egy lépésszámlálóval miként segíti az egyénre szabott életmódváltást. A kérdőíves kutatásban 636 család- és szakorvos vett részt, a programba bevont betegek száma pedig csaknem 16 ezer volt.

A megkérdezett orvosok 30 százaléka szerint a betegeiknek kevesebb mint 10 százaléka, a megkérdezett orvosok másik 45 százaléka szerint pedig csak betegeiknek 10-30 százaléka végez aktív mozgást. Ehhez képest a negyedik hónap végére a program részeként lépésszámlálót is kapó csoport tagjainak 64 százaléka végzett aktív mozgást, miközben a csak általános eszközökkel ellátott csoportban ez az arány 43 százalék volt.

A másik, Egyéni egészség elnevezésű, 2012 második félévében kezdődött program célja annak áttekintése volt, hogy az általános tájékoztató eszközök milyen arányban javítják a célvérnyomást elérő betegek számát. Egy „zöld recept” segítségével a résztvevők három témakörben – étkezés, mozgás, stresszelkerülés – kaptak személyre szabott életmódtanácsokat. A kutatást 424 család- és szakorvos betegeinek körében végezték el.

Abban a csoportban, amelyben az együttműködést segítő eszközöket kaptak, a betegek fele változtatott az életmódján a vizsgált időszakban, és több mint egyharmad volt azoknak az aránya, akik négy hónapon túl is fenntartották az életmódváltást. A sikeres életmódváltók aránya 59 százalék volt a nőknél és csak 41 százalék a férfiaknál.

A közlemény szerint a betegek a legkönnyebben az étkezéssel, diétával összefüggő változásokat és a mozgásprogramot tudták teljesíteni, sokkal kevésbé voltak sikeresek a káros szenvedélyek mellőzése és a stressz csökkentése területén. A program hatására a résztvevők 54 százalékának sikerült fogynia, 15 százalékuk abbahagyta a dohányzást és további 37 százalék sikeresen csökkentette annak mennyiségét. A betegek csaknem fele végzett rendszeresen, legalább heti háromszor testmozgást.


forrás: mti

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!