Babát vár a méhátültetett nő

2013. 05. 24.
Szerző: Szimpatika
Több portál is beszámolt arról, hogy a világ első méhátültetett nője, Derya Sert méhébe mesterségesen megtermékenyített embriót ültettek be. Akkor azonban még nem lehetett biztosan tudni, hogy sikeres volt-e a beavatkozás. A legújabb vizsgálatok eredményei alapján a fiatal nő orvosa, Mustafa Unal bejelentette: „Örömünkre szolgál tájékoztatni önöket, hogy a hölgy gyermeket vár. Bár még a terhesség kezdeti periódusában van, reméljük, hogy végig minden rendben megy majd.”

„Egészséges gyermeket szeretnénk, nem számít, hogy lány lesz-e vagy fiú. Isten segítségével gyermekünk születhet, ennek az eljárásnak köszönhetően” – nyilatkozta egy brit lapnak Derya férje, Mustafa Sert, aki elárulta azt is, hogy ha a baba fiú lesz, akkor az Omer nevet kapja majd, Omer Ozkan sebészorvos után, aki csapatával a méhátültetést végezte.

„Hosszú ideje folynak klinikai kutatások, állatkísérletek abból a célból, hogy a méhátültetés a humán reprodukcióban is elérhető legyen. Bár bizonyos állatkísérletek eredményei reményt keltőek voltak, jelentős áttörés eddig mégsem nem történt. Nagy várakozással fogadtuk a sikeres törökországi eset beszámolóját, de mindenképpen meg kell várni a terhesség kihordásának a végét. A méhátültetésen kívül több olyan módszert sikerült már sikeresen bevezetni, amely elősegítette a fertilitási képességüket elvesztő, meddő párok számára a gyermekvállalást” – tudhattuk meg Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialistától.

A szakember szerint bizonyos genetikai rendellenességek sajnos azzal a következményekkel járhatnak, hogy az ivarszervek részben, vagy akár teljesen hiányoznak, illetve nem fejlődnek ki megfelelően. Az ilyen rendellenességgel született férfiak és nők számára hazánkban eddig az örökbefogadás volt az egyedüli lehetőség a sikeres gyermekvállalásra. A másik megoldást – ahol a jogszabályok lehetővé tették – a béranyaság jelentette, ez azonban Magyarország mellett több más európai országban is tiltott eljárásnak minősül.

Nem szabad megfeledkezni azonban azokról a gyermekre vágyó párokról sem, akiknek reprodukciós rendszere tökéletesen kifejlődött, később azonban valamilyen károsodásnak lett kitéve, így elvesztették a termékenységüket. Ilyen lehet férfiak esetében a fizikai sérülés, nők esetében pedig az egyre gyakoribbá váló endometriózis válhat a sikeres gyermekvállalás akadályává. A rákos megbetegedésekben sajnos mindkét nem érintett, a kemoterápia pedig többnyire olyan mértékben károsítja a reprodukciós rendszert, hogy a későbbiekben nem jön létre a kívánt gyermekáldás.

Magyarországon egy éve indult el az első, a termékenység megőrzésével foglalkozó munkacsoport, amely a rákos megbetegedésben szenvedő, a súlyos betegséggel sikeresen megküzdő a pácienseknek segíthet megoldást találni a gyermekvállalásra.

„Ma már számos orvosszakmai módszer ismert világszerte, amely segíti a rákos megbetegedéssel küzdő páciensek termékenységének megőrzését. Ezek közé tartozik a spermafagyasztás – amely minden kemoterápia előtt ajánlott –, valamint a petesejt- és az embriófagyasztás is. Most pedig azért küzdünk, hogy a petefészekszövet-fagyasztás, amelynek segítségével a kemoterápiát követően jó eséllyel helyreállítható a nők termékenysége, és amely egyelőre még csak kísérleti fázisban van, szintén elérhető legyen hazánkban”– tudhattuk meg Dr. Vereczkey Attilától, aki a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet onkofertilitás munkacsoportjának vezetője.


Forrás: www.versysclinics.com

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!