A szmog és a zaj növelik a szívbetegségek kockázatát

2013. 04. 27.
Szerző: Szimpatika
Növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát a szállópor és a zaj – mutatták ki egy Németországban végzett kutatás eredményei.
Az esseni Nyugat-Németországi Szívközpont orvosainak kutatása szerint különösen az éjszakai lárma – de a 2,5 mikrométernél kisebb szállóporrészecskék belélegzése is – összefüggésben áll a főverőerek elmeszesedésével és megkeményedésével. Hagen Kälsch kardiológus a Kardiológusok Európai Társaságának római kongresszusán mutatta be az erről szóló első eredményeket.

Fotó: life.hu
„A közlekedés okozta terheknek ezek a formái segítenek megtalálni a magyarázatot arra, miért veszélyezteti jobban a közlekedési csomópontok közelében élőket a káros anyagok lerakódása az erekben” – mondta el Kälsch, aki szerint a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát felmérő kardiológusoknak a már ismert rizikófaktorok – a dohányzás, a túlsúly vagy a magas vérnyomás – mellett a zaj és a szmog ártalmas hatásait is számításba kellene venniük. „Erre mindeddig túl kevés figyelmet fordítottak” – hangsúlyozta Kälsch.

A bemutatott kutatási eredmények egy Essenben tíz éve elkezdett vizsgálat részét képezik. A kutatásban több mint 4800-an vettek részt, Essenből, Mülheimből és Bochumból. Mindhárom település a Németország egyik ipari központjának számító Ruhr-vidéken fekszik. A szakértők célja az volt, hogy vizsgálati módszereket dolgozzanak ki arra, hogyan lehet jobban megjósolni a szívinfarktus és a szívproblémák okozta halál kockázatát.

Kälsch és munkatársai a 60-as éveik közepén járó résztvevők komputertomográfiai felvételeit elemezték ki, és összefüggésbe állították ezeket a lakóhelyükön mért zaj- és szállóporértékekkel.

Az elemzésbe bevonták a társadalmi-gazdasági adatokat és az ismert egészségügyi rizikófaktorokat is. A kardiológus szerint kiderült, hogy az érelmeszesedés kockázata ezektől a tényezőktől függetlenül növekszik a közlekedés okozta terhelés hatására. Az arterioszklerózis a véredények meszessé vagy rugalmatlanná válása, a szívinfarktus és a szélütés veszélyének fokmérője.


Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!