A mellrák és az alkohol

2013. 04. 13.
Szerző: Szimpatika
Azoknak a lányoknak, akiknek a családjában előfordult melldaganat, fiatal felnőttként nagyobb lesz az esélyük a jóindulatú mellelváltozásokra. Az emelkedett kockázatot az alkoholfogyasztás tovább növeli.

„Akinek a családjában már előfordult melldaganat, legtöbbször azt kérdezi, miként előzheti meg, hogy lányánál is kialakuljon a betegség” – mondta el Graham A. Colditz epidemiológus, sebész professzor. „A kockázat csökkentésére, illetve további fokozódásának megakadályozására az egyik stratégia az alkoholfogyasztás mérséklése.”

A Cancer című folyóiratban megjelent kutatási anyag az elsők közt vizsgálta meg az alkohol hatását a tinédzserek mellbetegségeinek kockázatára. A legtöbb hasonló kutatás inkább az idősebb, negyvenes-ötvenes-hatvanas korosztályra koncentrált. „A szóban forgó kutatásunk során megkíséreltük kideríteni, milyen hatással van az alkohol azknak a nőknek a szervezetére, akiknek a családjában már előfordult mellrák vagy jóindulatú mellelváltozás, azokéhoz képest, akiknek a felmenői nem szenvedtek hasonló betegségekben. Azoknál láttunk erőteljesebb összefüggést, akiknél már volt hasonló betegségre példa a vérrokonok körében” – fejtette ki Colditz.

Az alkohol ront a helyzeten

A fiatalabb korosztállyal foglalkozó vizsgálat 1996-ban vette kezdetét, 50 amerikai állam területéről több mint 9000 fiatal lány bevonásával. Az alapkérdőív kitöltésekor az életkoruk 9 és 15 év között mozgott. Az ezt követő öt évben nyomonkövető kérdőívekre kellett válaszolniuk. 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben pedig rögzítették a családi anamnézisüket, alkoholfogyasztási szokásaikat, magasságukat, súlyukat, derékbőségüket, az első menstruáció dátumát és más olyan tényezőket, amelyek befolyásolják a mellrák kialakulásának kockázatát.

A kutatók először a családi anamnézist vizsgálták, az alkoholfogyasztástól függetlenül. Kiderült, hogy azoknál a lányoknál, akiknek az anyja vagy a nagynénje volt mellrákos, majdnem kétszeresére nőtt a kockázat arra, hogy fiatalon jóindulatú megbetegedést találjanak náluk. Ugyanilyen volt az arány azoknál is, akiknél az anya kórelőzményében szerepelt jóindulatú melldaganat. Az alkohol tovább emelte az esélyeket a családi terheltség esetén. Akiknek a családjában nem találtak melldaganatos beteget, ott az alkohol sem emelte a jóindulatú elváltozások megjelenésének kockázatát, a hajlam ehelyett inkább a gyermekkori magasabb testtömegindexhez kapcsolódott.


A nagyobb testtömeg is befolyásoló tényező

„A magasabb testalkat összefügg a mellrák kockázatával” – jelentette ki Colditz. „Néhány adat arra is utal, hogy a gyorsabb növekedési ütem is fokozza a daganatra való hajlamot. Ezt nyilván lehetetlen befolyásolni, de ha megértjük, hogy mi történik a testben, milyen szerep jut a testmozgásnak és az étrendnek, talán még idejekorán módosíthatjuk a kockázati tényezők összeadódását.”


Forrás: https://semmelweisfigyelo.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!