Tolószék helyett boldog gyermekkor

2013. 03. 20.
Szerző: Szimpatika
Peti 4 éves, életvidám óvodás kisfiú. Önállóan jár, pedig az orvosok azt jósolták, talán soha nem fog felkelni a babakocsiból. Peti ugyanis cerebral paresis betegségben szenved, amely miatt károsodnak a mozgásért felelős idegpályái. Szülei igyekezetének, a gyógytornászoknak és a hiperbár oxigénterápiának köszönhetően azonban ma már egyedül megy fel a lépcsőn, és még biciklizni is tud.

A szülők gyanakvása, hogy nincs minden rendben, a kisfiú 15 hónapos korában kezdődött, amikor Peti még mindig csak kapaszkodva járt. Számos vizsgálat után kiderült, hogy Peti egy CP nevű betegségben szenved, amelynek lényege, hogy, a várandósság vagy a születés alatti oxigénhiányos állapot miatt károsodtak a mozgásért felelős idegpályák.


Mindennek már lassan 3 éve, Peti anyukája azonban jól emlékszik még a kezdeti kétségbeesésre: „A kilátások nem voltak túl biztatóak, az orvosok azt mondták, Peti talán soha nem lesz képes önállóan menni, speciális babakocsira, majd tolószékre lesz szüksége. A cerebral paresis nem egy mindennapi betegség: nem tudtuk, hova forduljunk, milyen gyógymódot válasszunk Peti állapotának javítása érdekében. Rengeteg vizsgálat, vélemény és internetes kutakodás után végül a speciális gyógytorna és a hiperbár oxigénterápia párhuzamos alkalmazását választottuk” – meséli Barbara.

A hiperbár oxigénterápia sok egyéb betegség kezelése mellett az oxigénhiányos gyerekek állapotán is sokat javíthat. A kezelés lényege, hogy egy speciális kamrában a páciensek magas nyomáson 100%-os oxigént lélegeznek be, amely akár 20-szorosára is megemelheti a szervezet oxigénszintjét, így a sérült sejtek regenerálódása felgyorsul. „A hiperbár oxigénterápiás kezeléseket egy ismerősünk ajánlására kezdtük el. Már néhány alkalom után észrevettük, hogy Peti mozgása megváltozott, a 20. kezelés után pedig mintha kiszabadult volna testéből. A párhuzamosan folytatott HBO és manuálterápia hatására elkezdett kidolgozni magának egy új, az egészséges állapothoz jobban közelítő járásmódot” – meséli lelkesen Peti anyukája.


„Szerencsére nagyon hamar otthon érezte magát a keszonkamrában, amit csak repcsinek hívott, a gyógyító oxigént pedig Varázslevegőnek nevezte el. Mi pedig feszülten lestük a hároméves gyereknél, mikor tud önállóan, stabilan törökülésbe ülni, és az is csodaszámba ment, amikor négyévesen elkezdte mindkét lábát lóbálni a vonaton, vagy amikor egyedül leguggolt és felállt” – taglalja Barbara.

Most, a 100. alkalom után Peti egyedül képes menni, és ha odafigyel, gyönyörű, egyenes járással közlekedik. Kapaszkodás nélkül, önállóan fel tud menni a lépcsőn, páros lábbal leugrik egy sámliról, és már biciklizik is.

„Tudom, hogy ez másoknak nem nagy szám, de Petinél hatalmas előrelépés. Persze tudjuk, hogy utunknak még nincs vége, hiszen, bár a hiperbár oxigénterápiás kezelést befejeztük, gyógytornára továbbra is járunk, hogy a lehető legmagasabb szintre eljussunk vele” –
mondja az anyuka.

Peti 100 alkalmas hiperbár oxigénterápiás kezelésével elértük, amit szerettünk volna: a maximális izomlazaságot” – mondta el dr. Szolnoki Nikolett, a Hiperbár Centrum orvosigazgatója. „A probléma ugyanis az volt, hogy az oxigénhiányos állapot miatt izmai merevek voltak, így csak csámpásan tudott menni, sokszor megbotlott, elesett. A gyógytorna és a hiperbár oxigénterápia hatására azonban megszűnt az izommerevség, így már szabadon tudja mozgatni testrészeit bármilyen irányban. A két gyógymód párhuzamos alkalmazása érte el a kívánt eredményt, hiszen a hiperbár oxigénterápia hatására vált képessé úgy mozogni, ahogyan azt a torna kívánta. Ugyanakkor gyógytorna nélkül a hiperbár nem lett volna elegendő, hiszen az agya rosszul mozgatta volna a lazább izmokat, így mozgása szétesett volna” – magyarázza a doktornő.

Mindazonáltal, Petinek az évek alatt rosszul rögződött a mozgása, ezért a gyógytorna továbbra is szükséges, hogy a helyes járás váljon automatikussá. Már most nagyon szépen tud menni, ha odafigyel, de ha elfárad vagy siet, könnyebb neki a berögzött, rossz járásmódot alkalmazni. Peti teljes gyógyulása tehát mostantól a gyerek szorgalmán, illetve a gyógytornászon múlik.

Az édesanya bízik benne, hogy Peti példája reményt ad más, oxigénhiányos gyerekkel rendelkező szülőknek is. „Soha nem szabad feladni, kutatni kell a lehetőségeket. A család, a gyógytornász és a Hiperbár Centrum alkalmazottjai is hittek abban, hogy sikerülni fog, és Peti úgy fog járni, mint egy egészséges gyerek. Négyéves korára ez az álom végre valóra vált.”

https://www.dropbox.com/s/zj0ggf5bow4kr7a/petike.mov

forrás: www.baromedical.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!