Súlyos következményekkel járhat a rossz alvás

Szerző: Szimpatika
A rossz alvás "drámai hatással" van az emberi szervezet működésére, ami abban jut kifejeződésre, hogy több száz gén tevékenysége módosul napközben az elégtelen alvás következményeként - állapították meg brit tudósok.
A normálisnál kevesebb alvást már korábban is összefüggésbe hozták különféle bajok - szívbetegségek, diabétesz, túlsúlyosság, gyenge agyműködés - kialakulásával, de hogy pontosan mi történik ekkor az emberi testtel, azt eddig nem tudták.


A Proceedings of the National Academy of Science című tudományos folyóiratban nyilvánosságra hozott tanulmányukban a Surreyi Egyetem tudósai közölték, hogy kísérleteikben 26 ember vérképét elemezték: először azután, hogy egy héten át naponta hozzávetőleg tíz órát aludhattak, majd pedig azt követően, hogy éjszakai pihenőjüket hat órára csökkentették ugyancsak egyhetes időszakra.

Az alvási idő részleges megvonása több mint 700 gén tevékenységét módosította, és mivel a gének (nukleinsav-szakaszok) hordozzák a sejtekben lejátszódó folyamatokban fontos biológiai szerepet betöltő - lényegében a szervezet működését és növekedését befolyásoló - fehérjék előállításához és szabályozásához szükséges információkat, közülük azok, amelyek a változás hatására aktívabbá váltak, több fehérje létrejöttét eredményezték. Ennek következményeként azonban megváltozott az egész test kémiai összetétele, ráadásul a szervezet természetes biológiai órájában is zavar támadt: napközben egyes gének tevékenysége erősödik, másoké gyengül, az elégtelen alvás azonban tompította az eredendően eltérő hatásokat - szögezték le a tudósok.

"Egészen drámai változásokat figyeltünk rengeteg és különböző gén működésében" - idézte a tanulmányt kivonatosan ismertető BBC News Colint Smith-t, az egyetem professzorát.

A tudós elmondta, hogy az érintett területek közé tartozik az immunrendszer, illetve az, hogy az emberi test miként válaszol a sérülésekre és a stresszhatásokra. "Világosan kiderült, hogy az alvás kritikus fontosságú a test megújulásában és funkcionális állapotának a fenntartásában... Ha nem tudjuk feltölteni a sejteket, illetve a régieket újakkal helyettesíteni, akkor a folyamat degeneratív betegségek kialakulásához vezet" - fejtette ki a professzor.

Véleménye szerint nagyon sok ember talán még kevesebbet alszik a kísérletben résztvevőknél is, ami jelezheti a probléma társadalmi súlyosságát, nevezetesen azt, hogy az elégtelen alvás milyen káros befolyással lehet a rosszalvók mindennapi életére.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!