Gyermekvállalás trombózis után

2013. 02. 24.
Szerző: Szimpatika
A trombózist követő terhesség még tervezett babaváráskor is félelemmel tölti el a fiatal nőket, különösen, ha fokozott véralvadási hajlamuk miatt a köztudatban vérhígítóként számon tartott gyógyszert szednek. „Biztonsággal javasolható a trombofíliás nőknek is a családalapítás, ha speciális terhesgondozásban részesülnek” – fejtette ki Blaskó György hemosztazeológus professzor, aki a Trombózisközpontot felkereső páciensek által leggyakrabban megfogalmazott aggodalomra reagált.

Mind a hormonális fogamzásgátlás, mind a terhesség komoly veszélyt jelent a trombózisra hajlamos nők számára. A már kialakult trombózison, vagy a halálos fenyegetést is jelentő tüdőembólián átesettek a mintegy három hónapig tartó, ún. akut szakasz elmúltával évekig gyógyszerszedésre kényszerülhetnek a kór megismétlődésének elkerülésére.


Ezekben az esetekben a leggyakrabban adott gyógyszerek hatóanyaga a kumarin, azonban ez és származékai összeférhetetlenek a terhességgel, hiszen súlyosan veszélyeztetik a születendő gyermek csontfejlődését. „A trombózis után ilyen tartalmú gyógyszerrel kezelt nők csak tervezetten essenek teherbe” – inti az érintetteket a véletlen fogantatás elkerülésére Blaskó György professzor, a Trombózisközpont rendelésvezető főorvosa.

„Az akut betegséget követően ki kell vizsgálni a vérrögösödés okát, és ha a genetikai vizsgálat eredményei indokoltnak mutatják, a tablettás fogamzásgátlás helyett más védekezést kell választani, az esetleges teherbeesési szándékot pedig jelezni kell a trombózisos beteget gondozó szakorvosnak. A kumarinszármazékot tartalmazó gyógyszert el kell hagyni és más hatóanyaggal kell helyettesíteni gyermekvállaláskor” – magyarázza a professzor, aki már a fogantatás körül sem javasolja a szájon át szedhető véralvadásgátlót. Ez utóbbi helyett a hasba adható és kis molekulatömegű heparint ajánja megelőzésképpen, naponta egyszer, a terhesség végéig.

A terhesgondozást speciális tudással és tapasztalatokkal rendelkező orvosnak szükséges végeznie, aki folyamatosan konzultál például a Trombózisközponttal. Az áldott állapot ugyanis önmagában kockázatot jelent a trombózisra hajlamos kismamáknak. „Az utolsó harmad idején a magzat teste is nyomja a nagyvénákat, ami előidézhet trombózist a lábban” – figyelmeztet Blaskó professzor.

A szülés napján a bőr alá adott heparininjekció nem javasolt, a szülés megindulásakor pedig a heparin hatását felfüggesztő gyógyszer válhat szükségessé. A baba világrajövetelét követően azonban vissza kell térni a heparinra, amit a teljes gyermekágyas időszakban adni kell. „Ez az injekció biztonságos mind a kismamák, mind a szoptatós anyukák esetében, mert a méhlepényen sem jut át és a tejbe sem kerül be jelentős mennyiségben” – szögezi le a főorvos.
Az akár egész életen át szedhető, a gyermekvállalással azonban összeegyeztethetetlen kumarinszármazékokra kizárólag a szoptatás végeztével lehet visszatérni, hogy a K-vitamin anyagcseréjére is ható kumarin a baba K-vitamin-készletét, illetve a K-vitamin felvételét ne befolyásolja.

Mi történik, ha egy fiatal nő kumarin hatóanyagú tablettát szed, és véletlenül teherbe esik? Nos, ha a 8. hétig észreveszi a fogamzást, akkor van remény. A 8. és a 11. hét között azonban olyan sérülékeny a magzat, hogy koponyahiányt okozhat a kumarin szedése, ami a terhesség megszakítását is indokolttá teheti.

Ezt azonban nem szabad megvárni, hiszen van megoldás: ki lehet védeni az újabb trombózist úgy, hogy közben egészséges újszülött jöjjön világra!

Forrás: www.tromboziskozpont.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!