A koffein pozitív élettani hatásai

2013. 02. 16.
Szerző: Szimpatika
Amerikai kutatók úgy vélik, hogy – az Alzheimer-kór megelőzésétől kezdve a máj védelméig – nagyon sok pozitív hatása van a koffeinfogyasztásnak.



Az év eleje sokak számára a vizsgaidőszakkal egyenlő, amikor fokozott szellemi teljesítményre van szükség. A bevett serkentők – kávé, tea, kóla – mellett egyre népszerűbbek a fiatalok körében az energiaitalok is, de akár csokoládéfogyasztással is gondoskodhatunk koffeinbevitelről. Nem csak a vizsgák, az éjszakai műszak vagy a tanulás, illetve a tartós alváshiány miatt fontos a koffein élénkítő szerepe mindennapjainkban, de vannak olyan élethelyzetek, például a kamionsofőrök, buszvezetők esetében, amikor az éberség csökkenése mások életét is veszélyeztetheti.

Azt azonban kevesen tudják, hogy a koffein nemcsak élénkítő hatással bír, de számos egyéb kedvező élettani hatását bizonyították már a különböző kutatások. Amerikai kutatók úgy vélik, hogy az Alzheimer-kór megelőzésétől kezdve a máj védelméig nagyon sok pozitív hatása van a koffeinfogyasztásnak. Számos tanulmány foglalkozott már azzal, hogy a koffein csökkenti a kettes típusú cukorbetegség, a Parkinson-kór, a vastagbélrák, de még a fogszuvasodás kialakulásának az esélyét is. A koffein megtalálható a Parkinson-kór kezelésére használt gyógyszerekben, illetve az asztma és a fejfájás, megfázás elleni pirulák és készítmények egy részében is (egy csésze kávé körülbelül 85-110 mg koffeint tartalmaz, ezekben a gyógyszerekben pedig akár 60-100 mg is megtalálható tablettánként).

Tavaly év végén hozták nyilvánosságra a németországi Ruhr Egyetem kutatói legújabb tesztjeik eredményeit, amelyek szerint bizonyos mennyiségű koffein elfogyasztása után jobban figyelünk a szavakra. Korábbi tanulmányokban bizonyították már, hogy a koffein serkenti a központi idegrendszer aktivitását, valamint javítja egyszerű feladatok végzése közben az agyi funkciókat. A mostani tesztjeik alapján azt mutatták ki, hogy a 200 mg koffein elfogyasztása után 30 perccel elvégzett feladatokban a kísérleti alanyok szófeldolgozása jobb lett, mint koffein nélkül. Érdekesség továbbá, hogy a negatív és a semleges tartalmú szavakkal szemben a pozitív jelentésű szavakat gyorsabban és pontosabban ismerték fel koffein hatása alatt a tesztalanyok.

Az általánosan elfogadott táplálkozástani ajánlások szerint egy egészséges felnőtt ember számára a napi koffeinmennyiség 300 milligramm.

Forrás: atv.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!