Szimpatika – Tavaszi bezsongás

Mindegy, addig is minden reggel ők beszélnek, én meg hallgatok. Van viszont udvarlónk! Mármint neki. Minden reggel várja a suli előtt, nekem illedelmesen köszön, én meg „átadom” neki Borcsát. Ma még nyugodt szívvel, bár puszit csak a sarkon kapok. Egyik hétvégén már volt velünk közösen kirándulni is, szüleit régóta ismerjük, hiszen osztálytárs, a lányunkkal meg láthatóan nagyon szoros a barátság. Megkedveltem a fiút, udvarias, érdekli az akváriumom, és szereti a Police-t meg a Rollingot. Jó család!

Közeleg a Húsvét. Nálunk minden ünnep családi és minden családi esemény ünnep. Nem azért, mert tökéletes, hanem mert épp az ellenkezője. Tökéletlen. Mindenki beszél, a nagymamák joggal örülnek az unokáknak, mindent szabad, a dédmamák pedig (hál’ istennek még ketten köztünk vannak!) bármikor, bármennyiszer el tudják mesélni történeteiket lényegében változatlan formában. Persze egy ekkora családban mindig van kicsi gyerek, akinek minden sztori új: hogyan esett el apa a bicajjal, anyának majdnem le kellett vágni a hosszú haját, mert tetves lett, és így tovább. Persze a rémesebb történetekre felszisszenek, hiszen nem biztos, hogy én vagyok a példa arra, hány gimnáziumot kell „kipróbálni”…

Szóval közeleg az ünnep, és mint minden ünnepet, ezt is azért szeretem, mert meg lehet állni legalább három napra.

Ádám jelezte, hogy esetleg elhozná egyik délután barátnőjét, Zsófit mozi előtt vagy után, amikor amúgy is találkoznak. Nagyon megörültem a hírnek, hiszen ez azt jelenti, hogy a gyerekem még vállal minket, nem vagyunk cikik. Szeretettel látjuk, biztattam, feleségemet pedig önkontrollra kértem és nyomatékosan felszólítottam, hogy bármivel is szembesüljünk (piercing, tetkó satöbbi), nem tesz megjegyzést. Ő is hordott kivágott ruhát, amikor anyámék megismerték, pedig február 10. volt… Zsófiról még csak hallottunk, már amennyit egy kamasz srác megoszt a szüleivel a szerelméről. Annyit tudunk, hogy jó fej, meg a legszebb lány, aki szereti a Kispált meg a Tankcsapdát. Ráadásul nem osztálytárs, hanem a szomszéd suliba jár, ezért nem ismerjük. Azt nem tudhatom, mit tesz Ádámmal, csak egyet látok: hogy eddig nehezen kelő fiam úgy viharzik ki az ajtón reggel 7-kor, mint akit géppuskából lőttek ki.

Így tehát nagyon kíváncsian várjuk Zsófit, remélem, nem lesz riasztó számára a család mérete, a hangerő és a káosz, amit mi már megszoktunk, sőt, így szeretünk.