A cukorbetegség újabb kockázataira bukkantak

Szerző: Szimpatika
Kétharmaddal emeli a szívelégtelenség kockázatát és növeli számos más szövődmény rizikóját is a cukorbetegség – állapította meg jelentésében csaknem kétmillió ember adatainak elemzése alapján a brit National Diabetes Audit elnevezésű szervezet.

Az elemzésben az angliai cukorbeteg emberek 85 százalékának, illetve a walesiek 54 százalékának az egészségét követték nyomon. A kutatók összehasonlították az egyes szövődmények előfordulási arányát a diabétesszel élő embereknél és az átlagnépességnél, ebből adták meg a kockázatnövekedést jelző számokat.

2010-11-ben az átlag alapján várható 27 300 szívelégtelenség helyett a vizsgált csoportban 45 ezer ilyen eset fordult elő, ami közel kétharmados kockázatemelkedést jelent a cukorbeteg pácienseknél. A szívrohamok száma mintegy másfélszeres volt a diabétesszel élők között, az átlagos 9800 helyett 14 500. Jelentősen több cukorbeteg esett át lábfej- vagy lábamputáción is az átlaghoz viszonyítva.

A jelentés szerzőinek becslése szerint a korai halálozás kockázata 40 százalékkal volt magasabb a cukorbetegek között az átlagnépességhez viszonyítva – közölte a BBC hírszolgálata.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!