Harmincegyedik évad

Karinthy Frigyes unokájából és Karinthy Ferenc fiából Valakivé válni nem kis feladat. Karinthy Márton több életre elegendő munkával bizonyított – rendezőként, az ország legrégebben működő magánszínházának igazgatójaként, fordítóként, sőt, nagy elődeinek árnyékából kilépve íróként. Sokat tett azért, hogy az ő keresztnevét is megjegyezze az ország. Az idén 31 éves Karinthy Színházban beszélgetünk – vagy ahogy ő nevezi: a szigetén.

Hogy merült fel a magánszínház ötlete? Nyugodtabb élete lehetett volna egy állami színház rendezőjeként, nem?

 

Hát, ez az, hogy nem. Nem találtam a helyem. Pedig 10 év alatt sok színházban voltam, ill. sok színház jött belém. De nem én választhattam a darabokat, nem dolgozhattam úgy, ahogy megfelelt volna a becsvágyamnak, a munkakedvemnek. Kellett egy hely, ami az enyém. Egy állami színház rendezőjeként be van szorítva az ember, és hát, én duplán beszorítva éreztem magam ezzel a névvel. Nem találtam még a saját hangom. A ’70-es évek színházi életében vagy nagy újítónak kellett lenni, vagy mondjuk, Ádám Ottónak, aki viszont egy volt a maga nemében. Én tőle tanultam a legtöbbet, aztán amit lepároltam, már a saját színházamban tudtam megvalósítani. Olyan helyre vágytam, ahol nemcsak rendező lehetek, hanem színházcsináló: író, rendező, fordító, és igazgató is, tehát egy színház szellemi atyja. ’82-ben jött a lehetőség, hogy vállalkozásként színház is alapítható 50 ezer Ft alaptőkével. Így hoztuk létre a Hököm Színpadot. Ennek az egyenes folytatása a Karinthy Színház.

 

Direkt itt Budán, a Karinthyak vonzáskörzetében kerestek játszóhelyet?

 

Igen, a XI. kerületben, de ez csak ’88-ban sikerült. Sokáig más játszóhelyek adódtak, aztán amikor a régi Haladás mozinak kerestek új hasznosítási formát, lecsaptunk rá. Nem egyszerű egy helyet újra artikulálni. Az első pár év a keresgélés jegyében telt. Lassan formálódott ki, milyen színház legyünk, hogy tudjuk megtölteni úgy, hogy színvonalas darabok menjenek. Ebből a „kisbolhásból”, ami moziként működött, és annak is lesajnált volt, csináltunk igazi, folyamatosan működő kőszínházat.

Ki az a „mi”?

 

Nincs társulatunk, de van állandó csapat, amely a színház gerincét alkotja. Mára önjáró. Így marad energiám a művészszínházi ambícióimra is időnként. Pl. az Egyenlőség, amelyet most rendezek, olyan mélységű, hogy nyugodtan mehetne bármelyik művészszínházban. De a fő célkitűzésünk, hogy polgári darabokat mutassunk be, mint a régi Madách vagy Vígszínház. Én azokhoz kötődtem, azokat is sírom vissza, ezért játszunk Shakespeare-től Shaw-n át Csehovig, és persze, fókuszban vannak a Karinthy-művek.

 

A név kötelez?

 

Ami apámtól, nagyapámtól fellelhető volt, és színpadra termett, már mind játszottuk. És főleg a Karinthy-szellemet szeretném tovább vinni: a nemes szórakoztatást. Nem kikergetjük a nézőt, hogy Dunának menjen, hanem örömöt adunk, de közben mondunk is valamit. Szerintem minden színháznak szórakoztatónak kell lennie, különben pár okos fejű kritikusnak játszhat, a nagyközönség nem fogja szeretni. A másik véglet a gatyaletolós gagyi.

 

Sohasem akart kibújni a Karinthy-bőrből?

 

Kiskoromban Karinthy-gyerekként ingyen nézhettem előadásokat. Tudták, hogy „a Marci úgyis színházi ember lesz”. Hatéves koromtól ki se lehetett robbantani a színházból. Aztán a Főiskolán duplán kellett bizonyítanom, hogy nem csak a nevemen utazom. De erről szól az egész élet, hogy megpróbáljuk kitaposni a világban a kis helyünket. Akár ilyen sokszorosan foglalt névvel. Az ember meg is tagadhatja az őseit, de nem lehet elszakadni. Én átkeresztelhettem volna magam Kovács Ubulnak, úgyis tudta volna mindenki, ki vagyok.  Ezt az örökséget vinni kell. A Karinthy név egy dupla fenekű dolog. Jó, mert nem kell bemutatkozni, viszont nagyon nagy az elvárás, nem lehet vacakot csinálni. De ez most már főleg a saját elvárásom magam felé. Jó ösztöke ez a név. Ebben a színházban pedig szellemi tőke. Nem apámé, nagyapámé vagy az enyém, itt ez mind együtt van.

 

A színház mellett ír is. Három könyve jelent meg.

 

Igen, és nagyon sikeresek. Az Ördöggörcs 50 ezer példányban kelt el, most fordítják svédre a kint élő magyarok kezdeményezésére. Az írástól korábban ösztönösen elhatárolódtam, hogy „minek még egy író?”. Aztán muszáj volt valamit kiírnom, elmondanom. A személyes történetemet.

 

A családtörténet megírásával, a játszott Karinthy-darabokkal kicsit életben is tartja az apját és nagyapját?

 

Igen, és magamat szintén. Önös érdek is mozgat: megmutatni, hogy itt vagyok. Másrészt az aparegény mindig identitáskeresés. A származásával minden írónak kell valamit kezdenie. Hunyadi Sándor, akit játszunk, egész életén át küzdött az apja, Bródy Sándor szellemével, és csinált egy egész sajátos életművet. Izgat ez az analógia.

 

Tervezi, hogy ír még?

 

Aki megpróbált már összetákolni mondatokat, az tudja, hogy milyen csoda – és milyen gyötrelem. Az írás is függővé tesz, ahogy a színház. De most az utóbbi a fókusz: a legnagyobb örömöm, hogy a 31. évadot kezdhettük idén. Tudja, hogy még egyetlen magyar magánszínházat se sikerült ilyen hosszan fenntartania senkinek? A két leghíresebb háború előtti színigazgatónak se. Beöthy László néha öt színházat igazgatott egyszerre, de a magánszínházai sorra megbuktak. A család meg mindig újra összedobta a pénzt. Bárdos Artúr a Katona helyén működő Belvárosi Színházat vezette, ötször is, de összeszámoltam az ott töltött éveit, és csak huszonhét.

 

Ez nagyon fontos Önnek.

 

Persze. Már benne leszek a színháztörténetben, akármit csinálok. Pedig a prérire, ahol mi vagyunk, nem szokás színházba járni. De ennek is megvan a büszkesége. Használják, ugye, a „pesti Broadway” kifejezést, az Andrássy út–Nagymező utca sarkát értve alatta – én akkor a budai Broadway vagyok. Egyelőre egyedül. Amikor kezdtük, csak ugrottunk a semmibe. 40 éve nem létezett magánszínház. Az utolsót, Várkonyi remek Művész Színházát egy tollvonással szüntették meg ’49-ben. Most a magánszínházaké sor, az állam szabadulna a színházaktól. Oszlanak fel a társulatok. Pedig nagy előny, ha a színészek egymás minden rezdülését ismerik. Én is vágytam volna társulatra, de nem tudnánk fenntartani. Viszont visszatérő színészekkel dolgozunk, kezd kialakulni egy csapat. És most, hogy megszűnt a Budapesti Kamaraszínház, szinte a teljes társulatot áthoztam az Egyenlőségbe játszani.

 

Mitől tud a Karinthy Színház ennyi ideje működni?

 

Csak közhelyeket tudnék mondani, hogy jó darabokat kell játszani, jól. Nincs csodaszer. Soha nem kaptunk állami támogatást. A darabok létrehozása sok pénz, erre szponzorokat kell szereznünk. Az előadásokat viszont már eltartja a közönségünk. Mi megtanultuk a színházi managmentet a magunk bőrén. Meg a rizikóvállalást.

Volt, hogy a hiányzó pénzt én magam hoztam be. Ezt egy állami színházigazgató se vállalja, őt „tartsa el az állam”. Az ember felelősségteljesebben választ darabot, tudva, hogy ha megbukik, ő is bukik. Persze, én is nyúltam már mellé, de az elmúlt három évtized engem igazol. Az első darabunk díszlete egy zsebkendőnyire összehajtható priccs volt meg egy fal. Így indultunk, és most forgószínpadunk van, támogatói körünk, bérletes közönségünk.

 

Úgy érzi, beérkezett?

 

Csak az érkezett be, aki meghalt. De van egy szigetem. Hogy hová lehet még fejlődnöm vagy továbblépnem, az függ az egészségemtől, munkakedvemtől. Egyelőre megvan mindkettő. És élvezem, hogy már ott van a színház, ahová 20 éve szántam. Mostanra megkerülhetetlen.

 

 

A sérelmeket vagy a kudarcot hogy viseli?

 

Nem nyalogatok sebeket, nincs is rá idő. Úgy dolgozom fel, hogy már az újjal foglalkozom. Voltak bukások. Ilyenkor sírunk kicsit, aztán folyatjuk. Nem akarom elbagatellizálni, előfordult, hogy elegem lett, hogy szívesen bedobtam volna a törülközőt. De nem lehet, mert felelős vagyok a csapatomért, a darabokért és a színészekért is. A munkatársak erőt öntenek az emberbe.

Ezen a pályán felfokozott érzelmek és indulatok működnek, olyan sérelmek is lehetnek, amikről nem tudok, vagy nem is értem, valaki miért utál. De a színházi világban nem lehet megsértődni. Én szintén hordozok, persze, tüskéket, még főiskolás koromból is. Erről írok A vihar kapuja című könyvemben, ami az osztályunkról szól: be is mutatták tavaly. Röhögtünk magunkon, hogy milyen hülyék voltunk. De az is benne van, miből lesz a cserebogár. Közülünk 10-ből 5-en pályán maradtunk, és ez nagy szó. Nekem nagy boldogság, hogy lett saját színházam, persze csomó munka van benne meg egy fél élet, de van egy szigetem, ahova hazajövök.

 

A színház még írás nélkül is egész embert kíván.

 

Igen, ez erről szól, a magánélet rámegy. Nekem is van családom, nem élünk együtt. Ezt az életformát nem nagyon lehet tolerálni. Szerencsére jó a kapcsolatom a családdal, a volt feleségemmel jó barátok vagyunk. Nemrég nagyapa lettem, ami új szerep, és más szempontból, most szintén kitölt. Át kell magam értékelni. De azt hiszem, jó lesz ez a nagyapaság. Egyelőre még abból áll, hogy meghallgatom a feleségem és lányom ódáit, és igyekszem nem nevetni, milyen elfogultak. Mikor azt mondják, hogy Janka a legszebb gyerek és zseniális. Hét hónaposan… De tényleg nagyon édes.

 

Az egészségéért tesz valamit, hogy állja a megterhelést?

 

Csak úgy bírom az éjszakázást, a munkát, ha mozgok, ha jó az erőnlétem. Mielőtt elkezdek próbálni, már előtte készülök rá, mert különben nem tudok koncentrálni. Amikor rendezek, már csak az érdekes. Úszom, kondizom, sokat sétálok, igyekszem egészségesen étkezni. Látja, nem vagyok elhízva, ami az én korosztályomban ritka. Nagyon hiú vagyok. Az is hajtóerő.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!