Az újrahasznosítás gyöngyszemei

2012. 07. 11.
Szerző: Aggod Zsuzsa
|
Címkék: Édes Otthon 
Nyár eleje lévén jó adag ruhát kiselejteztem – és ahogy végignéztem a hasznavehetetlen kupacon, amit már senki nem fog tudni viselni, eszembe jutott a rongyok réges-régi felhasználása: a rongyszőnyeg.

Utánaolvastam, és kiderült, hogy rongyszőnyeget nemcsak szőni, de kötni, horgolni is lehet, ami már igazán felvillanyozott, hiszen elpárolgott a homályos kép a soha be nem fejezett szövéskezdeményekről, melyek valahol a lomtár mélyén várják, hogy egyszer valaki befejezze őket.

Igen, bár a mai kapható rongyszőnyegek szövéssel készülnek, hagyományosan sok helyen horgolták, kötötték, fonták vagy krumpliszsák-alapra subázták a használt ruhákból hasított szálakat.

A rongyszőnyeg elkészítése és használata annyira a vidéki mindennapok része volt, hogy nem is nagyon tudni, mióta léteznek ezek a „lakástextíliák”.

Nem tulajdonítottak különösebb értéket nekik, nem őrizték a stafírungos ládában. Az „újrahasznosítás” gyöngyszemei voltak: saját használatra, maradékból készültek, és ha már végképp elrongyolódtak, a kutyák, macskák almába, aztán a szemétre kerültek, és ott elenyésztek. (Kb. annyit törődhettek vele, mint mi a mosogatószivaccsal…)

A rongyszőnyegnek többféle funkciója volt: használták a felmázolt ház földjére, a lócákra és a kemencepadkára, ágyra, lovak takarására stb.

Talán nem véletlen, hogy „divatja” a városokban a 20-as évekre, a gazdasági válság idejére esett – felkapták a művészek is, és a véletlenszerű csíkozás helyett „dizájnos” szőnyegek kezdtek teret hódítani.

Valószínűleg nem szorul magyarázatra, hogy miért van ismét reneszánsza a rongyszőnyegkészítésnek – ennek oka nem csak az, hogy az eredmény strapabíró, ugyanakkor puha és meleg textúrájú, és jól mosható…

Egy 1930-as években kiadott, háziasszonyoknak szóló lexikonban kétféle technikát is leírnak: az első régi vászonból, kartonból („egyszóval mosóanyag”) készül úgy, hogy kétujjnyi széles csíkokat vágnak, és a csíkok két végét laposan összevarrják. „Igyekezzünk, hogy a csíkok összevarrásánál ízléses színkeveredést készítsünk elő.”

A másik fajtánál mindenféle „selyemtrikóanyagot”, amit már javítani nem érdemes, csigavonalban vágnak fel, aztán a két szélét meghúzzák, hogy felpöndörödjenek a szélek.

Lábtörlő kidobásra szánt pólókból

 

Nos, ezt a „selyemtrikóanyagot”, vagyis kidobásra szánt pólókat használtam én is – néhány kinőtt kedvenctől nehéz megválni, így viszont "örök" darab lesz belőlük.

Körbe-körbehaladtam a vágással, míg a póló ujjához nem értem, aztán én is meghúztam az anyagcsíkot – tényleg pöndörödött, az elasztikusak ilyen szempontból a legideálisabbak. A csíkok végét összevarrtam – persze „ízléses színkeveredéssel” –, és kezdődhetett a horgolás. Horgolni jobban szeretek, mint kötni, és megerőltetőnek is gondoltam kötőtűn tologatni egy szőnyeget. Ráadásul, nemrég találtam egy horgolótűt, ami olyan formájú, mint Hook kapitány keze a régi moziplakáton – szinte biztos vagyok benne, hogy az előző tulajdonosa is rongyszőnyeget készített a segítségével!

Tipp: ha nincs nagyméretű horgolótű, barkácsolásban ügyesek egy nagyobb szögből hajlíthatnak, amit aztán erősen rögzíteni kell egy megfelelő nyélbe.

 

Egy kis ovális lábtörlőt terveztem a konyhaajtóba, hogy ne hordjuk ki minduntalan a morzsát a konyhából.

10 láncszemmel kezdtem a horgolást, aztán kispálcákkal haladtam körbe – a láncszemsor két végén mindig szaporítottam két-két szemet, és közben is, amikor úgy éreztem, szükség van rá, mert púposodni kezd a szőnyeg.

 

Egy pólóból kb. kétsornyi csík lett, ami azt jelenti, hogy egy valamirevaló méretű szőnyeghez (lábtörlőhöz, kilépőhöz) 8 pólóra van szükség.
És ez azt is jelenti, hogy jó erős és tömött a szőnyegecske, és jó nehéz is, a vége felé érezte is a csuklóm, és egyáltalán nem bántam, hogy nem próbálkoztam kötéssel.

Ne kell megijedni, az elkészült szőnyeg elég hepehupás – egyelőre.

Óvatosan vasalóval át lehet gőzölni, vagy ami még egyszerűbb, pár napra betenni a kanapé szivacsa vagy a matrac alá, és biztos, hogy makulátlanul sima lesz.

Lehet próbálkozni vad színekkel, haladók mintát is horgolhatnak.

A horgolt rongyszőnyeg strapabíró, és mosógépben mosható.

Tároló doboz zoknikból horgolva

De nem álltam meg a kiselejtezett pólóknál, feltúrtam a páratlan zoknik kosarát – remek színválaszték, pompás alapanyag egy kis rongyhorgoláshoz!

Ugyanúgy járhatunk el a fonalkészítésnél: körbe-körbe haladva vágjuk fel hosszú csíkokra a zoknikat: legizgalmasabb hatást a sokszínű csíkosakkal lehet elérni.

A csíkokat horgolás közben öltsük össze, hogy megfelelő helyre essen a színváltás.

Horgoljuk meg a kívánt méretűre a dobozka kör alakú alapját, majd szaporítás nélkül haladjunk tovább a fal horgolásával. Az utolsó két sorban fogyasszunk néhány szemet, hogy a doboz hasonló módon horgolt teteje illeszkedni tudjon. Befejezésül láncszemekből készítsünk egy kis fület a fedélre.

A rongyhorgolás technikájával – pólóból, zokniból és más ruhaneműből is – készülhet székpárna, tányér- vagy poháralátét, ételfogó kesztyű, kosárka, de egyedi fejfedő is.

Októberi akció

Novo C plus® liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 325 Ft

55,4 Ft/db
C-vitamint liposzómális formában tartalmaz, mely lehetővé teszi a C-vitamin kiváló hatékonyságú felszívódását és hasznosulását a szervezetben
Penta Pharma Kft.
Étrend-kiegészítő készítmény**

Dona® 1500 mg por belsőleges oldathoz

20 tasak

2 995 Ft

149,7 Ft/tasak
Hatékonyan enyhíti az enyhe és középsúlyos térdízületi porckopás tüneteit
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

1 620 Ft

101,3 Ft/db
Láz- és fájdalomcsillapító, gyulladásgátló hatású készítmény
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® pezsgőtabletta

20 db

1 435 Ft

71,8 Ft/db
Kalciumhiány megelőzésére és kezelésére
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Actival® Kid Gumivitamin

50 db

2 245 Ft

44,9 Ft/db
Cukormentes gumivitamin-készítmény, mely hozzájárul a gyermekek immunrendszerének normál működéséhez. Citrom és málna ízű
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Étrend-kiegészítő készítmény**

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

3 630 Ft

1452 Ft/ml
Széles spektrumú gombaölő hatóanyaga a körömlemezbe és a körömágyba hatolva fejti ki hatását. Elég csak heti egyszer használni!
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkenőcs

25 g

1 795 Ft

71,8 Ft/g
Aranyér kezelésére, tüneteinek enyhítésére
Vény nélkül kapható gyógyszer

Tantum Verde® menta 3 mg szopogató tabletta

20 db

1 445 Ft

72,3 Ft/db
Alkalmazható a száj, torok és a fogíny gyulladásánál közvetlenül. Fájdalomcsillapító és helyi érzéstelenítő egyidejűleg
Vény nélkül kapható gyógyszer

Otrivin 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

1 660 Ft

166 Ft/ml
Gyorsan megszünteti az orrdugulást és hatása akár 12 órán át tart
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocuvite® lutein forte

30 db

2 905 Ft

96,8 Ft/db
Komplex összetétel luteinnel, antioxidánsokkal és cinkkel. A cink hozzájárul a normál látás fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Patikárium Multivitamin 50+ tabletta

60 db

1 360 Ft

22,7 Ft/db
11 féle ásványi anyagot, 13 vitamint, valamint 10 mg zöld tea- és 5 mg vörösszőlő-kivonatot tartalmazó komplex készítmény, az 50 év felettiek igényeinek megfelelő összeállításban
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sedatif PC® bukkális tabletta

40 db

1 310 Ft

32,8 Ft/db
Alvászavar, szorongás, ingerlékenység tüneteinek kezelésére. Ajánlott stresszes, túlhajszolt életvitel esetén, illetve hiperaktív gyerekeknek
Boiron Hungária Kft.
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer

Nicoflex 0,15 mg/20 mg/90 mg kenőcs

50 g

940 Ft

18,8 Ft/g
Reumás izom- és ízületi fájdalmak, zúzódások, rándulások, izommerevség, izomgörcs esetén, valamint sportoláshoz bemelegítésre
Vény nélkül kapható gyógyszer

Accu-Chek® Active tesztcsík

50 db

2 685 Ft

53,7 Ft/db
Vércukor meghatározására szolgál a megbízható Accu-Chek Active készülékkel, alkalmas betegek önmonitorozására. Rendszeres vércukorméréssel megelőzhetők a diabétesz súlyos szövődményei
Gyógyászati segédeszköz*

Nizoral® korpásodás ellen 20 mg/g sampon

100 ml

2 970 Ft

29,7 Ft/ml
Gomba okozta bőrfertőzések, pl. hajkorpásodás kezelésére, megelőzésére
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

1 960 Ft

39,2 Ft/db
Légúti megbetegedésekben a nyák oldására, köpetürítés elősegítésére szolgál
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 355 Ft

Fokozott immunvédelmet biztosít a betegségek megelőzésében és leküzdésében az egész család számára. Már 15 kg testsúlyt elérő gyerekek is kaphatják immunrendszerük támogatására
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Linex® Forte élőflórát tartalmazó kapszula

14 db

1 490 Ft

106,4 Ft/db
Szedése gyomor-bélrendszeri fertőzés, antibiotikum-kúra esetén javasolt
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Ambroxol-Teva 3 mg/ml szirup

100 ml

1 250 Ft

12,5 Ft/ml
Kellemes málna ízű szirup, mely kíméletes megoldást nyújt gyermekek számára hurutos köhögés esetén
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran belsőleges por felnőtteknek

14 tasak

2 250 Ft

160,7 Ft/tasak
Komplex megoldás a megfázás és az influenza tüneteinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Készítsen egy fotót önmagáról és kedvenc Szimpatika Patikájáról és a fotóról ne hiányozzon az aktuális Szimpatika magazin sem! Töltse föl honlapunkra és nyerjen!

A játék 2017. okóber 1-jétől 2017. november 30-áig tart.

Fődíj: Kanári-szigeteki utazás az IBUSZ Utazási Irodák Kft. jóvoltából
Közönségdíj: 5 db Neuzer városi kerékpár a Neuzer Kerékpár Kft. felajánlásával

Részt veszek a játékon » Mi ez a játék? Részletek és szabályok »

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. októberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el