Szimpatika – Miből vegyünk lovat?

Nos. Vannak ugye a rokoni látogatások, amikor lemegyünk nagyiékhoz, mert itt a jó idő, szívni kell egy kis friss vidéki levegőt. Ilyenkor apu a köszöntő pálinka – kotyogós kávé – házi tej összeállítástól csak aludni jön ki a vécéről. Anyu végigsikoltozza a két napot, hogy Money, Dollár és Rambó kutya szétharapdálja a méregdrága táskáját. Hugi az első percben elesik a szőlőtőkék között, és a fejét össze kell varrni az szomszéd város baleseti sebészetén, a ruháját ki kell dobni, mert hát a vért, ugye, nem szedi ki semmi.

Ha kihagyunk évi két alkalmat ebből az önfeledt szórakozásból, a benzinpénzzel, autópálya-matricával, ajándékokkal, anyu új táskájával, a sebészeti hálapénzzel, a garnitúra gyerekruhával és a két demizson borral számolva, amit apu hazaindulás előtt még gyorsan megvesz Varjas bácsi pincéjében, alkalmankénti hatvanezer, azaz összesen százhúszezer forintot spórolunk.

Nézzük tovább! Fog ez menni.
Lássuk, mennyit takaríthatunk meg vízi sportokon. A vízi élményparkok örömteli látogatása – mert kell az aktív, minőségi időtöltés a gyereknek – sem olcsó mulatság. Anyu a strandot megelőző napon elmegy szőrteleníteni a kozmetikushoz, és ha már ott van, új körmöket is kér, meg beugrik a fodrászhoz is, pedig strand után is el kell mennie Hali-Lali hajszalonjába, mert hát borzasztó, mit tett a frizurájával az a fránya klóros víz. Ne feledkezzünk meg az új fürdőruháról sem, amit feltétlenül venni kell, mert nem tudom, mi történt tavaly óta ezzel a bikinivel, de valahogy olyan kényelmetlen, pedig nem hízott egy dekát sem. Persze a szépítkezés, amit anyu igazán megengedhet magának egyszer-egyszer, ha már egész évben gürizik, mint egy igásló, nem két perc, ezért hugihoz át kell hívni Katika nénit, a bébiszittert, és ebédet is kell rendelni, mert az új körmöknek még száradniuk kell, nem lehet nekiesni a hagymapucolásnak, mint tót az anyjának. És ez még csak a strand előtti nap.

A vízi vidámpark bejárata előtt három méterrel hugi hasra esik a járdán, és lehorzsolja a két tenyerét. Innentől a nap végéig bőg, hogy csípi a klóros víz, pedig milyen szép az a Hannah Montanás ragtapasz, amit méregdrágán vesz apu a shopban, miután kiordibálta magát, hogy nem igaz, hogy nem lehet tíz percre odafigyelni a gyerekekre, amíg ő cűgöli a bazinehéz csomagokat. A bejáratnál persze kiderül, hogy az interneten hirdetett kedvezményes ár hétvégére nem vonatkozik, de apa azt mondja, most már nem fog visszacuccolni, egye fene, különben is, mindenkinek elmondta már, hogy megyünk csúszdázni.

Odabent minden jó, apu az idegre iszik egy sört, aztán amikor meglátja, mennyiben kerül, iszik még egyet az idegre. Apa kipróbálja Közép-Európa legmeredekebb csúszdáját, amitől úgy elsápad, hogy anya azonnal megitat vele egy pálinkát és egy kávét – persze hihetetlen áron, írni kéne egyszer erről a fogyasztóvédelemnek, mert ez mégiscsak rablás – apa az élménytől és a pálinka–kávé együttestől a napot a vécén tölti. Sajnos a gyerekmedencében nincs víz, ezért egész nap a jakuzziban ülünk, amit végül is otthon is megtehetnénk, ha már öt éve ránk sózták méregdrágán, csak otthon valahogy soha nem jut az eszünkbe.

Nos, összegezve a mesés szórakozás árát, beleértve a belépőket, a strandot megelőző és követő szépítkezést, hugi sebtapaszát és kidobott véres ruháját, a fürdőruhát (kettőt, mert akciós volt, bolondság lett volna kihagyni), a bébiszittert, és a teljes garnitúra fürdőruhát az egész családnak köpenyestül, amit apu ott felejt a végén, és hiába hívja őket telefonon, a szemetek persze nem találják, fel kéne őket jelenteni, oda sem megyünk többet. Szóval összesen kilencvenezer forint. Ki gondolná, hogy ennyi, a lakásfelújításra félretett pénzből kell kifizetni, még jó, hogy apu lemehetett a kártyáján mínuszba.

Nos, hát ez 210 000 forint – a ló már meglenne, de mindig azt mondjátok, hogy egy állatot nem megvenni drága, hanem fenntartani.

Ha gondoljátok, belemehetek tételesen az átunatkozott esős úttörő vonatozásokba, ahol az érkezéskor hugi úgy összekakálja magát, hogy a teljes ruháját ki kell dobni, mert nem fogjuk álló nap szagolni a bűzt. A bírságba, hogy apu természetvédelmi területen parkolt, mert hát mi nem vagyunk képesek egy métert se gyalogolni, pedig kirándulni jöttünk. A bazidrága kemping-szettbe, amit ránk sóztak a Decathlonban, aztán mire megmelegítenénk rajta az otthonról hozott ebédet (hogy ne szórjuk a pénzt, ami nincs is), már mindenki olyan éhes, hogy inkább a büfében eszünk, pedig ott aranyárban mérik a sült krumplit.

Vagy összesíthetjük a sítúrát, amihez ruhát, sisakot, szemüveget kell venni, léceket kell bérelni, hotelt kell foglalni, aztán el sem megyünk, mert apának foci közben kifordult a térde, anya meg felfázott, és hát a foglalót buktuk, mert ugyan köthettünk volna rá biztosítást, de az ember ott spórol, ahol tud.

Szóval, akad még honnan takarékoskodni, ha szeretnétek, tovább számolok, de szerintem – ahogy mondani szoktátok – kockás papíron összejött a ló.

Köszönöm.
Peti

Ui.
Olyan indián-foltosat szeretnék. Kicsit drágább, de majd kihagyja apa idén a Szigetet, ahol úgyis végig a vécén ül a pálinka–kávé egyvelegtől.