Hajlamosabbak a depresszióra a túlsúlyos gyerekek

2008. 12. 30.
Vékonyabb társaikhoz képest a túlsúlyos gyerekek gyakrabban válnak depresszióssá, mire középiskolába kerülnek.
Dr. Robert H. Bradley, az Arkansasi Egyetem professzora 1254 gyereket vizsgált kétéves koruktól hatodik osztályos korukig. Kiderült, hogy a túlsúlyosak haljamosabbak az idegeskedésre, a szorongásra és a depresszióra, de a magatartási problémák nem voltak rájuk jellemzőbbek, mint a többi gyerekre. Visszahúzódóbb, szorongó viselkedésük kialakulásának sokszor oka az alacsony önértékelés, a testükről alkotott képük, esetleg a többi gyerek kiközösítő viselkedése.

Dr. Bardley nem akar ráijeszteni a szülőkre, a kapcsolat a depresszió és a túlsúly között létezik ugyan, de nem egyértelműen válik depresszióssá minden kövér kisgyerek. A lényeg, hogy mind a szülők, mind a tanárok odafigyeljenek a gyermekek jelzéseire, például arra, ha megváltoznak alvási szokásai, felhagynak régi kedvelt elfoglaltságaikkal, vagy látszólag ok nélkül idegesek, túlérzékenyekké válnak.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!