Rossz a kedve? Hallgasson zenét!

2008. 12. 26.
Saját tapasztalataink alapján is rájöhettünk már, de most orvosi vizsgálatokkal is bebizonyították, hogy a zene gyógyír a léleknek, és elpárolog tőle a rosszkedv.
20 és 31 év közötti svéd egyetemistát kértek meg, hogy tartsanak maguknál egész nap egy kézi számítógépet. Amikor a gép sípolt, ki kellett tölteniük egy tesztet az aktuális érzelmi állapotukról. Így naponta hét véletlenszerűen kiválasztott időpontban adtak számot arról, hogy éppen hogy érzik magukat. A véletlenszerűen ismétlődő vizsgálati időpontok 37 százalékában hallgattak zenét a diákok. A zenehallgatással töltött időben sokkal gyakoribb volt, hogy a diákok boldogságot-emelkedettséget vagy nosztalgiát, vágyat érezetek, mint a nem zenehallgatással töltött időpontokban. A mérgesség, az idegesség, a félelem, unalom, közöny ezzel szemben akkor jellemezte őket, amikor épp nem hallgattak zenét.

A vizsgálat azt is nézte, hogy az egyes embereknek milyen a személyisége, és azt is, hogy épp milyen helyzetben hallgattak zenét. Kiderült, hogy míg a társaságban töltött időre jellemzőbbek voltak az öröm, élvezet és a düh, valamint az ingerültség érzései, addig a magányosan eltöltött időben jellemzőbb volt a nosztaligia, az elvágyódás, a szomorúság, a melankólia, a nyugalom és az elégedettség.

A vizsgálat eredménye kimutatta, hogy számos tényező mellett a zenehallgatás is befolyásolja hangulatunkat, méghozzá pozitív irányban, hallgassunk akár klasszikust, akár pop zenét vagy éppen country-t.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!