Szerelemdoktor

Szerző: Sallai Ervin
Itt a tavasz, az ébredő természettel együtt buzgárként szabadulnak fel a hormonok. Ráadásul március 8-a nőnap – az első kikeleti ünnep, amely segít a pároknak egymás felé fordulni. Rengeteg levél érkezett szerelem témában Dr. Love-hoz, a kapcsolatok és a női lélek szakértőjéhez.

Tisztelt Szerelemdoktor!


Kicsit későn eszméltem, hogy beköszöntött párom nevenapja. Pedig általában figyelmes vagyok, és romantikus meglepetéssel kedveskedem páromnak – virág, gyertyafényes vacsora, erotikus játékok, pl. a tiroli „rejtsd el a szalámit, Jürgen”, stb. Idén azonban valahogy kiment a fejemből, és javában poharazgattunk a barátaimmal, amikor valaki bekurjantotta, hogy „éljenek a csajok!”. Természetesen nem voltam rest, azonnal elmentünk barátnőmhöz a többi törzsvendéggel, hogy szerenádot adjunk. Szerintem romantikus volt, ahogy negyvenketten énekeltük: „Rozika, te, gyerünk a moziba be”, kedvesem azonban, aki nem Rozi, hanem Klaudia, mindezt hajnali négykor zokon vette, és ránk hívta a rendőröket. A rendőrök könnygázgránáttal dobáltak bennünket, amikor nem hagytuk abba a danolást – úgy kellett visszaütnünk a gránátokat a prímás hegedűjével. Végül 6:3, 6:5, 6:2 arányban a pribékek nyertek, és bevittek bennünket a Gyorskocsi utcába.

Dr. Love, lehetünk-e még mi egy pár?


B. Lajos gyanúsított.


Ui.:
Válaszlevelével együtt – amit nagyon várok – legyen kedves egy tubus fogkrémet, pár bontó nélkül nyitható konzervet és két tekercs egészségügyi papírt is küldeni. Köszönöm.

 

Kedves Lajos!


Bizony, a női nem nehezen ismerhető ki. Bár levélíróim nagy része örülne egy Ön által említett romantikus szerenádnak, bizony akadnak olyan hölgyek is szép számmal, akiket feldühít, ha szerelmük az erkély alatt óbégat, miközben barátai összerókázzák a kapualjat. Mit tegyünk, a nő is csak gyarló emberi lény. Azt javaslom, próbálja meg jobban átélni a női mentalitást. Odabent a zárkában bizonyára lesznek, akik segítenek felszabadítani feminin énjét. Bízom abban, hogy állhatatos szerelme elnyeri jutalmát, és küldöm a kért élelmet és higiéniás felszerelést, valamint egy tégely vazelint.

Dr. Love!


Elhagyott, pedig Tahitira repültünk volna hó végén! Nem akarok így élni.


Kevin

 

Kevin!


Ne tegyen semmi butaságot! Átruházhatók a jegyek?

 

Kedves Love Doktor!


Régóta élek együtt a feleségemmel, és van egy kis problémánk. A nejem sajnos jóval ritkábban kívánja a házaséletet. Én semmiképpen sem szeretném megcsalni, és katolikus neveltetésem miatt a bibliai Onan bűnébe sem szeretnék esni. Mit tegyek?


S. Zoltán, Balassagyarmat

 

Kedves Zoltán!


Átérzem dilemmáját, ugyanakkor felhívnám a figyelmét arra a kutatásokkal is alátámasztott tényre, hogy ha a Teremtő minden önkielégítőt elpusztítana, a Föld felnőtt lakossága elférne egy villamoson. És nem a csuklós villamosokra gondolok. Mindazonáltal ajánlok egy módszert, amely számos páciensemnél bevált. Amikor felgyülemlik önben a vágy, üljön öt-tíz percig a kezére. Ettől a végtag elzsibbad, érzéketlenné válik, így amikor örömöt szerez magának, az olyan érzés lesz, mintha valaki más elégítené ki.


Dr. Love!


Tanácstalan vagyok. A barátommal jól megvagyunk, nagyszerű a kapcsolatunk, mind testileg, mind lelkileg, de a kultúra iránti igényünk nagyban eltér. A napokban elvittem a Hattyúk tava modern balettváltozatára, amit végigült ugyan, de közben titokban a Dunakeszi–Vácrátót futsal rangadó közvetítését hallgatta rádiója fülhallgatóján. Elképzelheti szégyenemet, amikor pont annál a résznél, amikor a Herceg elmondja Odette-nek, hogy nem lett hozzá hűtlen, a barátom hangosan „góóóóóól”-t kiáltott.


„Suttyóval éljek?” jeligére a kiadóba

 

Kedves „Suttyóval éljek?” jelige


A férfiak sajnos genetikailag alkalmatlanok sok mindenre. Képtelenek megkülönböztetni a barackszínt a bézstől (ezt a tudomány részleges maszkulin színvakságnak nevezi), enerválttá válnak, ha hetedszer kell Ki nevet a végén?-t játszaniuk gyermekükkel (multi-play intolerancia), és valóban: alkalmatlanok a táncművészet és a kórusművek szépségének befogadására (artofóbia). A bőkezű természet azonban kompenzálta a férfiakat fogyatékosságukért, így például egy átlagos férfiember bekapcsolt autórádióval is képes tolatni. Ezért azt tanácsolom – amennyiben szereti –, tűrje el, hogy nem lelkesedik Odette és Odilia drámájáért, és mosassa le vele a kocsiját.

 

Tisztelt Szerelemdoktor!


Kérek engedélyt panaszkodni! Feleségemmel hagyományosan minden tavasszal kirándulást hajtunk végre Mátraháza egyik hoteljének objektumától a Kékes tető néven ismert magaslati pontig kötetlen alakzatban. Az asszony évről évre szabotálja a gyakorlatot olyan fondorlatos tettekkel, mint ibolya- és hóvirágtelepek lokalizálása, megközelítése és romantikus szaglászása. Egy ízben az „Indulj el egy úton” kezdetű dal dúdolgatásával hívta fel a figyelmet egységünkre az esetleges közelben settenkedő diverzáns alakulatok előtt. Idén már el sem akar jönni kirándulni, pedig a menetfelszerelését már 30 kilogrammosra könnyítettem. Várom válaszát, erőt, egészséget:


Hargitai István

nyugalmazott törzsőrmester

 

Tisztelt István!


Pihenj!!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!