A gyógyszerfelírási szabályok változásai

2012. 01. 16.
Szerző: Szimpatika
A gyógyszerek rendelésére és kiadására vonatkozó szakmai szabályok három ponton hoznak változást 2012-ben – hangsúlyozta az egészségügyi államtitkárság. Az orvos alapesetben egy vényen, egyszeri kiváltásra, legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget írhat fel. Megfelelő indokoltság esetén az orvos eddig is rendelhetett, és a jövőben is rendelhet egy hónapnál nagyobb mennyiséget – közölte az államtitkárság.

Abban az esetben, ha az orvos egyhavi adagnál nagyobb mennyiségű gyógyszert rendel krónikus állapotú betegének, akkor az új szabály szerint ezt például három hónapra három vényen írja fel, és a gyógyszerek csak az orvos által jelölt időpontban, havonta válthatók ki. A betegnek tehát nem kell havonta gyógyszerfelírás miatt felkeresnie az orvosát, de a gyógyszertárban nem válthat ki egyszerre nagyobb mennyiséget, csak egy hónapra elegendő adagot, az orvos által előírt ütemezés szerint. Ettől legfeljebb hét nappal hamarabbi gyógyszerkiváltás megengedhető – írta az államtitkárság.

Ezt a változtatást az indokolja, hogy ha a beteg kezelése közben a terápia átállítására lenne szükség (például mellékhatás miatt), akkor sem neki, sem a társadalombiztosításnak nem jelent pazarlást a feleslegessé vált, már kiváltott gyógyszer.

E rendelkezések március elsejétől lépnek életbe, hogy az orvosok vényíró szoftvereit is felkészítsék a kiválthatósági időpontok kötelező megjelenítésére.

A harmadik lényeges változás, hogy ha az orvos a szájon át szedhető gyógyszerből harminc napot meghaladó mennyiséget rendelt, de a vényen nem tüntette fel, hogy az mely időpontig (időtartamig) elegendő, a gyógyszerész az orvos által megadott adagolás figyelembevételével megállapított harminc napra elegendő mennyiséghez legközelebbi gyógyszermennyiséget tartalmazó csomagolási egységet adja ki. Vagyis, ha ötven darabos kiszerelésű tabletta szerepel a vényen és az orvos nem jelölte az alapesettől való eltérést, azaz a napi 1x1 adagolású gyógyszer ötven napra elegendő, akkor a gyógyszertárban, ha ebből a gyógyszerből húsz darabos a legkisebb kiszerelés, akkor azt adják ki.

Azonban, ha az orvos a vényen és a beteg dokumentációjában jelöli, hogy mely időtartamig látta el a beteget, akkor a harminc napot meghaladó mennyiség is kiadható. E szerint, ha az orvos – mint ahogy eddig is szükséges volt – jelöli, hogy a beteget ötven napra látta el, akkor kiadható az ötven darabos készítmény – írta az államtitkárság.

Mint kiemelték: a szabályozás továbbra is tartalmazza a "kivételes betegellátási érdek" esetét, amely szerint az orvos egy vényen akár egy évre (tizenkét hónapra) elegendő gyógyszermennyiséget is rendelhet.

"A gyógyszerrendelésre és kiváltásra vonatkozó szabályozásváltozások mind a betegek biztonságát javító, a kedvezőbb árú gyógyszerek használatát biztosító, valamint a takarékosságot elősegítő rendszer kiépítését célozzák" – fogalmazott közleményében az egészségügyi államtitkárság.

A Magyar Közlöny múlt keddi számában jelent meg Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter rendelete az egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról.

Az egészségügyi államtitkárság másnap az MTI-nek a szabályváltozásokat úgy indokolta: a korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy a lakosságnál jelentős, sokszor lejárt gyógyszerkészletek halmozódtak fel. Ennek oka sokszor, hogy a betegség változása, vagy mellékhatások jelentkezése miatt időközben már más gyógyszerre, hatáserősségre állítja át az orvos a beteget. Ezekben az esetekben mind a beteg, mind pedig a biztosító fizetett a gyógyszerért, amit végül nem használnak fel, hanem kidobják, amely nagyságrendileg évente több milliárd forint.

 

 

forrás: mti

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!