A stressz tíz biztos jele

Szerző: Szimpatika
A stressz persze nem csak trauma, túlterhelés, fájdalom, erőpróba. A szó maga csak annyit jelent, hogy a szervezetet egy hatás kimozdította nyugalmi egyensúlyából. A stresszre adott válasz lényegében hormonok egymás után következő, összehangolt aktiválódásából áll. Mivel stressz hatására sokféle hormon szabadul fel a szervezetben, hatására is sok minden történik.

Például csökken az ember fájdalomérzése. De a súlyos stressz hatására erősödik a szorongás és feszültségérzés is. Az, hogy egy ember stressz hatására visszahúzódással, lelassulással, passzivitással, étvágytalansággal, vagy ellenkezőleg, agresszióval, pulzusszám-emelkedéssel reagál, az embertípustól függ. A hormonális stresszválasz összetett folyamat. A stressz hatására megemelkedik agyunkban a noradrenalin szint is, amely agressziót, fej- és izomfájásokat okoz, és könnyen infarktushoz vezethet. Rendszeres, állandósuló konfliktusok, vagyis túlzott stressz esetén a szervezet először túlzott érzékenységgel, később katasztrófával, szívrohammal válaszol.

Ezért ha gyakran észleljük az alábbi tüneteket magunkon, menjünk szabadságra, sétálni, mozogjunk vagy hallgassunk zenét. Mindegy, mit csinálunk, csak találjuk meg a számunkra megfelelő lazítást.

Intő jelek:

 

  1. A nyakizmok merevsége. Ez okozza a fejfájások jelentős részét. Legjobb ellenszere a masszírozás
  2. Hasmenés, hasgörcs, puffadás. Az arra hajlamosoknál, különösen nőknél minden szorongató helyzet előtt felléphet.
  3. A libidó és a szexuális teljesítőképesség csökkenése.
  4. Gyakori ásítás. Azt jelzi, hogy a szervezetnek oxigénhiánya van. S ez a stressz egyik következménye lehet.
  5. Viszketés érzés, vakarózás a huzamos ideig fennálló feszültség jele.
  6. Gyakori megfázás, torokfájás, nátha, herpesz. Oka, hogy kimerültek a szervezet tartalékai, legyengült az immunrendszer.
  7. Gyakran kiszárad a száj. Ez azt jelenti, hogy a stressz hatására kiszárad a torok nyálkahártyája.
  8. Köhécselés. Ez is lehet a feszültség és a kiszáradt torok következménye.
  9. Izzadás. Stressz hatására szinte mindig megindul a fokozott verejtékképződés. Ha az izzadékonyság olyankor is gyakori, amikor ezt a hőmérséklet nem  indokolja, érdemes stresszre gyanakodni.
  10. Heti többszöri fejfájás, migrén. Hormonális, genetikai oka is lehet a gyakori fejfájásnak. Legtöbbször azonban a stressz okolható érte.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!