Szimpatika – Az önbecsülés fejleszthető

Alapvetően kevésnek érezzük magunkat, ezért gyakran mélyen a lehetőségeink alatt teljesítünk – sőt, van, amibe bele sem vágunk, mert "úgysem sikerülne", és akkor legalább a megszégyenülést kerüljük el. Lelkünk mélyén sokan azt gondoljuk, önbizalma csak annak lehet, aki külsejében, képzettségében, társadalmi pozíciójában, anyagi helyzetében megfelel korunk ideálképének – ha ezekben alulmarad, ugyan mire lenne magabiztos...?

Rengetegen járunk ebben a cipőben – sokszor olyanok is, akikről álmunkban sem gondolnánk, mert belső bizonytalanságukat ügyesen megtanulták leplezni, például fensőbbséges modorral, arroganciával, agresszivitással... Ám ez csak látszat-magabiztosság, technika, ami nem valódi belső biztonságon nyugszik, s egy igazán kritikus helyzetben lefoszlik viselőjéről.

De mi lehet az oka annak, hogy ilyen sokan küzdünk alacsony önbecsüléssel? Miért nem vagyunk képesek önmagunkra tisztelettel, szeretettel tekinteni, értékelni egyediségünket, bízni abban, hogy képesek vagyunk szembenézni a kihívásokkal és megoldani a problémákat? És mit lehet tenni azért, hogy ez megváltozzon?

Egy kicsi gyerek még nagyon képlékeny tapasztalattal rendelkezik önmagáról, és szüksége van arra, hogy a számára fontos személyek megfelelő módon tükrözzék vissza őt. Ez pedig sokszor sajnos nem így történik. Gyakran még a szerető, gondos szülők sem veszik észre, hogy ami számukra mindössze tréfálkozás, könnyed, jelentéktelen megjegyzés, azt a gyerek komolyan veszi, esetleg gúnyként vagy megszégyenítésként éli át.

"Az ötödik születésnapomon történt, hogy apám a vállamra tette kezét, és azt mondta: ne feledd, fiam, ha bármikor szükséged van egy segítő kézre, mindig találsz egyet a karod végén." Sam Levenson

A kifejezetten romboló szülői mondatok pedig (például: "úgysem lesz belőled soha semmi", "haszontalan vagy", "jellemző rád, nem is vártam tőled többet") fájdalmas bélyegként égnek bele a gyerek lelkébe, és sokszor önbeteljesítő jóslatként meghatározzák a továbbiakat.

Ha a szüleink nem alapozták meg a reálisan magas önbecsülésünket, akkor felnőttkorunkban a külső kapcsolatokban könnyen elbizonytalanodhatunk. Túlzottan rászorulhatunk arra, hogy folyamatos pozitív visszatükrözést kapjunk, mert nem állunk olyan szilárd talajon, hogy ennek hiányát akár átmenetileg is el tudnánk viselni. Ez persze a kiszolgáltatottságot is növeli, ami megint csak hatással van a kapcsolatainkra.

Ha ebben a cipőben járunk, akkor tudatos belső munkára van szükség reálisan magas önbecsülésünk kialakításához, amely eléggé kikezdhetetlen ahhoz, hogy ne semmisüljön meg, amint átmenetileg nem tükröznek vissza bennünket pozitívan.

A jó hír ugyanis az, hogy bár a gyermekkor nagyon meghatározó ebből a szempontból (is), az önbizalmunk, önbecsülésünk növelésén felnőttként is dolgozhatunk, és nagyon szép eredményeket érhetünk el. Már csak azért is, mert az alacsony önértékelésű ember minden esetben sokkal értékesebb, mint ahogyan önmagát látja.

Ebben a folyamatban kaphatsz most támogatást és segítséget, ha részt veszel a november 20-i egész napos Nyitott Akadémián. Segítőid neves spirituális gondolkodók és lélektani szakemberek lesznek, akik a legkülönbözőbb nézőpontokból igyekeznek megvilágítani, miért is érzed magad gyakran kevésnek, s mit tehetsz azért, hogy tiszta szívből ki tudd mondani:

"Minden hibámmal és gyöngeségemmel együtt is végtelenül értékes, szerethető ember vagyok, az életem pedig feltétel nélkül értelmes. Jól érzem magam a bőrömben, elfogadom az adottságaimat, de folyamatosan dolgozom is ezek fejlesztésén. Ahogy egyre több jó tapasztalatot szerzek önmagammal kapcsolatban, egyre több és egyre nehezebb dologra érzem magam képesnek. Bízom magamban és tisztelem magam, ennek nyomán pedig másoktól is bizalmat és tiszteletet kapok."

forrás: https://www.nyitottakademia.hu