Mivel foglalkoz a humánkineziológus, mi az a humánkinezológia?

Szerző: Szimpatika
A magyar társadalomban egyre erősebb az igény az egészséges életmód kialakítására, illetve egyre többen látják be, hogy életmódjukkal jelentősen befolyásolni képesek az egészségüket is. Az optimális életvitel kialakítását segítik elő a humánkineziológus szakemberek, akik munkáját mostantól a ma megalakult Humánkineziológiai Szakmai Műhely is segíti.

A humánkineziológia az emberi fizikai teljesítmény, állóképesség, terhelhetőség vizsgálatával, az erőnlét megőrzésével, a mozgáskultúra fejlesztésével foglalkozó szakág. A mozgás vizsgálatán kívül a humánkineziológusok otthonosan mozognak a táplálkozás és a stresszmenedzsment terén is.
A magasan képzett szakembereket tehát nem csak rehabilitációs intézetekben alkalmazzák, de egyre inkább számítanak rájuk a fitness és wellness létesítmények és akár a szállodák is. Ők azok, akik összekötő kapcsok lehetnek az orvosok és az edzők közt, hiszen tudásuk mindkét területen megalapozott és a gyakorlatba is kitűnően átültethető.

Fórum az eszmecserére

 

„Mivel Magyarországon elsőként és jelenleg egyedüliként foglalkozunk életmódorvoslással humánkineziológusok bevonásával, egyre több oldalról érkezett hozzánk igény egy szakmai fórum megteremtésére” – ismerteti dr. Babai László, az Oxygen Medical igazgatója. „Éppen ezért október 13-án életre hívtuk az első kerekasztal-beszélgetést, Humánkineziológiai Szakmai Műhelyt a szakma képviselői, az orvostársadalom és a mozgással foglalkozó szakemberek számára. Elsődleges célunk volt, hogy olyan egységes alapelveket fektessünk le, amelyek segítik a humánkineziológusok gyakorlati munkáját – és ezáltal a fitness termek és a wellness szállodák működését –, és a továbbiakban is állandó fórumot teremtsünk a tapasztalatcserére.
Nem mellékesen azt is szeretnénk elérni, hogy az életmód és az egészség közti összefüggések a civil társadalom számára is egyre világosabbak legyenek. A kezdetektől olyan elismert szaktekintélyek támogatják a munkánkat, mint Tihanyi József professzor, Apor Péter professzor, Nyakas Csaba professzor és Rácz Levente adjunktus. Távlati terveink szerint a humánkineziológus szakma képviselői lesznek azok, akik európai szintű elméleti és gyakorlati tudással segíthetik mindazokat, akik az aktív, harmonikus életmód segítségével szeretnék megőrizni vagy helyreállítani az egészségüket.”
 

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!