Fáj a fejed? Ne csodálkozz, erős hidegfront várható

Szerző: Szimpatika
Frontváltozások idején a levegő oxigéntartalma valamelyest csökken, tehát a szervezet megfelelő oxigénellátásához erősebb légzésre van szükség. Ez a jelenség okozhat nehéz légzést, "fulladást", erős fejfájásos rohamot, illetve a szívelégtelenségben szenvedőknél komolyabb légzési problémákat is.

Pénteken északnyugat felől hidegfront érkezik, emiatt mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, többfelé valószínű eső, zápor, és viharossá fokozódik az északnyugati szél. Az időszak végén már felszakadozik a felhőzet, némi napsütés is lehet, csak szórványosan számíthatunk záporra.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm) az ország területének 80 százalékán lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 7-15, majd 4-9 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 25 fok körül alakul, majd a front érkeztével csökken, többnyire 9-15 fok között valószínű.

A frontérzékenység hajlam kérdése, és általános fizikai és lelki állapot is befolyásolja. Frontérzékenyek lehetnek a gyermekek is, főleg a kicsinyek, egy-két éves korukig. Front idején a babák nyugtalanok, sírnak, rosszul vagy épen túl sokat alszanak, étvágyuk is megváltozik. A frontérzékenység örökölhető, vagyis ha a mama frontérzékeny, gyermeke is valószínűbben reagál rosszul az időjárásváltozásra.

A felnőttek között a leginkább frontra érzékenyek a túlterhelt nők. A különböző időjárási frontok más és más panaszt okoznak. A most várható  hidegfront miatt az erre érzékenyek szédülnek, álmosak, a migrénre hajlamosakat komoly fejfájás kínozza, a gyomor-, vese- és epebetegek pedig görcsök jelentkezésével is számolhatnak. Az asztmás rohamok, az allergiás tünetek felerősödnek, és fokozódnak az ízületi fájdalmak is. A hasi görcsök (vese-, epegörcs, hasi kólika) mellett a szív koszorúereinek görcsveszélye is nő. Lassúbbá válhat a szívműködés, ennek következménye lehet a vérnyomás csökkenése. A reumás fájdalmak fokozódását is okozhatja a közvetlen hideghatás.

Frontváltozások idején a levegő oxigéntartalma valamelyest csökken, tehát a szervezet megfelelő oxigénellátásához erősebb légzésre van szükség. Ez a jelenség okozhat nehéz légzést, "fulladást", illetve a szívelégtelenségben szenvedőknél komolyabb légzési problémákat is. A frontok jelentősen ronthatják a pánikbetegek állapotát. Emelkedhet a szorongásszintjük, ami hatással van a lélegzés gyakoriságára, a szívritmusa, a vérnyomásra. A fronthatások enyhítésére a szekemberek a B1-, a D- és az E-vitamin pótlását ajánlják, A magas kálium- és magnéziumtartalmú ételek fogyasztása is segíthet átvészelni a fronthatások időszakát.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!