Három nappal a Nobel-díj átadó előtt halt meg a díjazott

2011. 10. 11.
Szerző: Szimpatika
Ralph Steinmannak az orvosi-élettani Nobel-díjat ítélték oda. A bizottság hamarosan dönt, hogy Steinman megkapja-e posztumusz a díjat.
A New York-i Rockefeller Egyetem hétfőn bejelentette, hogy az idei orvosi-élettani Nobel-díj egyik díjazottja, Ralph Steinman szeptember 30-én, pénteken elhunyt.


A kanadai tudós a négy éve diagnosztizált hasnyálmirigyrákban halt meg, három nappal a Nobel-díj odaítélése előtt. Az egyetem közlése szerint Steinmant saját tervezésű, dendritikus sejten alapuló immunterápiával kezelték.

A Nobel-díjakat általában nem ítélik oda posztumusz. A Nobel-bizottság tagja, Goran Hansson az AP-nek elmondta, a szervezet a díj odaítélésekor még nem tudta, hogy Steinman elhunyt. Elmondása szerint áttanulmányozzák a szervezet szabályzatát, mielőtt döntenének a díj sorsáról.

Steinman 1943-ban született Montrealban. Biológiát és kémiát tanult a McGill Egyetemen, majd a Harvard Orvostudományi Egyetemre váltott, ahol 1968-ban diplomázott. 1970-ben a kanadai születésű kutató a New York-i Rockefeller Egyetemre ment, ahol a Christopher H. Browne Immunológiai és Immunbetegségek Központja igazgatójaként és professzoraként dolgozott.

Steinman számos díjat nyert kutatásáért, többek között 2003-ban a Gairdner Alapítvány Nemzetközi Díját a dendritikus sejteket érintő munkájáért. A Gairdner kanadai díj, melyet évente ítélnek oda azoknak a szakembereknek, akik kiemelkedő eredményeket érnek el az orvostudomány területén.

A Rockefeller Egyetem közleményében üdvözölte a Nobel Alapítvány döntését hozzátéve, hogy a hír keserédes, mert szintén hétfőn tudták meg a professzor családjától, hogy rákkal vívott hosszú küzdelme után, a tudós pénteken elhunyt.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!