A gyerek csak azt tudja, amit megtanítanak neki?

Szerző: Dogossy katalin
Szeptember van. Beszélnünk kell az iskoláról. Nem is az iskoláról, inkább a tanulásról. Nem is a tanulásról, a tudásról. Mert ez a három dolog nem egymásból következik. Legalábbis nem kizárólag egymásból
Létezik egy alapvető pedagógiai tévedés, amely szerint a gyerek csak azt tudja, amire megtanítják.

Így lenne valóban?
Nem gondolom.

A gyerek nem azért kezd el járni, mert megtanítják rá. Az egészséges gyerek nem azért tanul meg beszélni, mert megtanítják, nem azért lesz szobatiszta, mert biliztetik, sőt iskolaérett se lesz attól, ha siettetik. De tovább megyek, meggyőződésem, hogy a gyerek írni, olvasni is képes lenne tanítás nélkül. Megtanulná a betűket, csupán azért, mert szeretne elolvasni valamit. Borzasztó dolgot fogok mondani. Azért tanulná meg magától a betűket, mert szeretné egyedül használni a papa komputerét. A gyerek mindent megtanul, amire megérett, és szívesen megtanul bármit, ami vágyott céljához közelebb viszi. Hiszen alapvető tulajdonsága a kíváncsiság. Érdeklődése a világ dolgai, új jelenségei iránt a kamaszkor kezdetéig biztosan megmarad. Hacsak, rossz pedagógiai módszerekkel, a pályára alkalmatlan tanárokkal, rossz tantervekkel és tananyagokkal, ki nem öljük ezt belőle. A gyerek ugyanis gyűlöli azt a tanulnivalót, aminek nem látja értelmét.

Soha nem fogom elfelejteni, pedig már jó régen történt.
Bemutató foglalkozás volt az óvodában. Szépen ültek a gyerekek, négyen–négyen egy asztal körül. A feladat az volt, hogy a kikészített dobozokból, amelyekben különböző színű és formájú fadarabok voltak elhelyezve, vegyék ki a sárga kört, a zöld háromszöget, meg a piros négyszöget. A szülők arcán jól látszott a feszült izgalom, vajon az ő gyereküknek sikerül-e végrehajtani a feladatot. Érettek-e az iskolára. Többségük, különösen a kislányok, nyelvüket kidugva, elmélyülten és erős akarattal igyekeztek megoldani a feladatot. Az én hatéves kisfi am ellenben, mint, ki a feladatot nem is hallja, szép kis sormintát rakott a különböző színű és formájú kockákból. Majd rám nézett, és a szeme csillogott. Ugye mama, milyen ügyes vagyok? Hatéves kisfi am azt tette, ami a dolga volt. Játszott. Rakta a kockákat a tevékenység öröméért.
Az óvó néni haragudott.
A szülők sajnáltak. Mi lesz ebből a gyerekből, ha még ezt se tudja?

Amúgy informatikus lett. Amikor eljött az ideje, maximális pontszámmal jutott be a Budapesti Műszaki Egyetemre. Pedig hatévesen még a háromszöget se ismerte fel.

A szülő persze azt szeretné, ha a gyermeke különb lenne, mint ő. Különb, mint a többi gyerek. A szülő azt szeretné, ha az ő gyereke lenne a legkülönb. Ezért már az óvodában, vagy még korábban elkezdi tanítani. Baj ez? Igen, baj. Azért baj, mert amikor a gyereket valamire meg akarjuk tanítani, azt akarjuk, hogy mást csináljon, mint amit éppen csinál. Amit örömmel és magától tenni képes vagy tenni akar. Amikor a szülő úgy viselkedik, mint egy tanár, akkor a gyerek előbb-utóbb elvesztheti érzelmi biztonságát. Ebben a viszonyban ugyanis a szülő feltételhez köti a szeretetét.
1985-ben készítettem egy interjút az egyik legjobb, nemzetközi hírű magyar gyerekpszichológussal, Tardos Annával. Megkérdeztem tőle, hogy kell-e a gyerekét a szülőnek tanítania. Azt válaszolta: igen. Tanítsa meg az együttélés szabályaira, tanítsa meg a veszélyt felismerni és elkerülni. Válaszoljon a kérdéseire, segítsen neki, ha segítséget kér. Teremtsen számára nyugodt körülményeket, adjon lehetőséget neki a tanulásra. Tanítsa meg a szülő a gyermekét mindarra, ami őt magát érdekli. A tevékenység örömére tanítsa meg! Vigye el úszni, korcsolyázni, ha a gyerek maga is szereti mindezt. De higgyen neki, és ha tiltakozik, ne erőltesse. Mert az erőltetéssel elrontja a tevékenység örömét, és meggyűlölteti azt, amit pedig meg akart szerettetni vele. Ugyanis csak az lesz egészséges és tehetséges felnőtt, aki teljes értékű kisgyerek, kölyök, kamasz, ifj ú lehetett. Nem kényszerítették másra ezekben az életkorokban, mint ami az életkorból következne. A gyerek akkor fog később jól, képességei szerint teljesíteni, ha minél tovább marad az életkorának megfelelő, szorongásmentes nyugalomban. S amikor eljön az ideje, amikor megérett rá, iskolába megy. Ha szerencséje van, olyan iskolába, ahol ébren tartják és fokozzák a kíváncsiságát, és persze kielégítik azt. Ha nincs ilyen szerencséje, esetleg egy roszszabb iskolába. Komoly baj akkor se történik. Mert az a gyerek, akiben kialakult a tudás iránti vágy és érzelmi intelligencia, még a rosszabb iskolában is teljesíteni fog. Nem a jó jegyekért, hanem azért, mert tudja, a szüleinek ezzel örömet okoz.

A tudásról jutott mindez eszembe. Nem is a tudásról, inkább a tanulásról. Nem is a tanulásról, hanem az iskoláról. Mert szeptember van újra.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!