Mimó és Csipek az óvodákba költözik

Szerző: Zimre zsuzsa
Mimó és Csipek barátaikkal, Kupaccsal és Potykával járják a városokat és az erdőket, na meg az óvodákat, hogy megmutassák a gyerekeknek, mit jelent a szelektív hulladékgyűjtés, a vízpazarlás vagy a fenntartható közlekedés. A tavaly életre hívott program néhány lelkes szakember összefogásával született meg. A barátok nem csak lelkesek voltak, de neki is láttak, hogy egy komplex programot dolgozzanak ki, melynek segítségével a gyerekek megtanulják, mit jelent a fenntartható fejlődés.

Az Európalánta Egyesület a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) szakmai támogatásával dolgozta ki a programját, melyben első lépésben az óvónőket képzik tovább. A tizenhárom vidéki nagyvárosi óvodát tudatosan választották ki, főleg hátrányos helyzetű területeket céloztak meg. A program nagyon egyszerű, de éppen ezért jól is működik. A gyerekek először megismerik a szereplőket, a bájos sünit, a bátor békát, az ég urát, a baglyot, akik egy rövid történetet mutatnak be a veszprémi Kabóca Bábszínház művészeinek segítségével.

Ezután a gyerekek egy része játszóházba megy, ahol logikai játékok segítségével ismerkednek tovább a környezet és az ember viszonyával.

Miután kijátszották magukat, kézműveskednek, agyagból, növényekből, magokból és egyéb természetes anyagokból alkotnak.

 

Mielőtt elfáradnának, még szaladgálnak egyet az erdei körjáték keretében, aztán jön az ebéd, és a jól megérdemelt délutáni alvás.

 

Minden, a programban részt vevő óvoda kap egyet az egyesület Bábos Ládikájából, hogy később is felidézhessék a gyerekek a meséket.

 

A zenés betétekkel tarkított előadás hatalmas siker az óvodákban, a gyerekek nagyon gyorsan megbarátkoznak a kedves mesehősökkel, és a felmérések szerint villámgyorsan rögzül bennük minden, amit hallanak. A bábelőadás során az ovisok megismerik az energiatakarékosság, a hulladékkezelés, a fenntartható közlekedés, a vízgazdálkodás és az élővilág értékeinek egyes területeit olyan játékos formában, hogy ők maguk is aktív részeseivé válnak a környezet megóvásának.

 

A bábok nemezből készültek, a Hagyományok Házában dolgozó Jaskó Boró munkáját dicsérik. A program kidolgozói nagyon fontosnak tartották, hogy csak természetes anyagok felhasználásával készült tárgyakat használjanak fel az előadások során.

 

A Bábos Ládikában a gyerekek felfedezhetnek egy Jeles Napokkal teli naptárat is, mely a környezetvédelmileg fontos időpontokra hívja fel a figyelmet. Mimó és Csipek a budapesti Hajógyári-szigeten megrendezett Gyerekszigeten is feltűnt, nagy sikert aratva a kicsik körében.

 

Szűcs Krisztina programvezető szerint a program nem egyedi, de ez nem is baj, hisz szükség van a gyerekek több oldalról való megszólítására ahhoz, hogy eljusson hozzájuk az üzenet, és ha ezt sokat hallják, akkor biztos, hogy jobban rögzül bennük. Annyiból azért különböznek a többi hasonló programtól, hogy ők az óvodás korosztályra helyezték a hangsúlyt, illetve mesén keresztül adják át a fontos üzenetet.

 

Aki pedig többet szeretne tudni a programról, kattintson a www.mimoescsipek.hu honlapra.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!