Nyakunkon az influenza. Kérjünk oltást, vagy fölösleges?

Szerző: Szimpatika
Megint a fiatal felnőttek vannak leginkább veszélyben. Az elmúlt év utolsó hetéhez képest megkétszereződött az influenzaszerű megbetegedések száma hazánkban. Az ország szinte egész területén emelkedett az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma. A betegek csaknem fele 15-34 éves fiatal felnőtt, és mintegy 29 százaléka középkorú. Az adatok azt mutatják, hogy a gyermekek és a 60 év feletti lakosság körében 11-12 százalékos arányban fordul elő a fertőzés.
Az első naptári héten a kórházi felvételek száma több mint kétszeresére emelkedett: influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt 40 embert ápoltak, illetve ápolnak kórházban. A legtöbben (42,5 százalék) 15-64 évesek, 35 százalékuk gyermek, 22,5 százalékuk pedig 65 év feletti. Nyolc új beteg részesült intenzív ellátásban, és 7 főnél vált szükségessé gépi lélegeztetés. Valamennyi intenzív ellátást igénylő beteg felnőtt volt. Az első héten egy influenza A (H1N1)2009 fertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetről értesült az ÁNTSZ. A 38 éves férfi az influenza szempontjából fokozottan veszélyeztetettek csoportjába tartozott, influenza elleni védőoltásban azonban nem részesült.

A betegség hazai terjedése, valamint az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ adatai is arra figyelmeztetnek, hogy sürgető a védekezés, amelynek leghatékonyabb módja a védőoltás. S ez azoknál sem fölösleges, akik tavaly beoltatták magukat. Mert maradt vissza ugyan védettség bennük, de nem teljes.  Európában is a 2010–2011 évi influenzajárvány terjedésének erősödését észlelték – a megbetegedésekért felelős cirkuláló törzsek között a 2009-es influenza A(H1N1) valamint az influenza B vírus a domináns.  Annak ellenére, hogy az év végi szabadságolások és az iskolaszünet miatt általában csökken az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, az elmúlt év utolsó hetében a 25 országból 15-ben nőtt az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma. Nyolc országban közepes, három országban (Dánia, Írország és Egyesült Királyság) pedig az átlagosnál magasabb volt az influenza megbetegedések számának előfordulása. A 25 ország közül nyolcban az influenzajárvány kiterjedt volt – a megbetegedések előfordulása az ország lakosságának több mint felét érintette. A vírustörzsek (2959) 95,6 százaléka a 2009-es influenza, a H1N1.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!