Kettészakadt élet

2010. 10. 25.
Szerző: Szimpatika
Mindig borzasztó végignézni, ha ismerős házaspárok döntenek a különválás mellett, de különösen nehéz, ha mindez embertelen módon zajlik.
Számomra szinte hihetetlen, hogy két egymást valamikor nagyon szerető ember annyira megutálja egymást, hogy csak ügyvédeken keresztül tudjanak kommunikálni, és az legyen a céljuk, hogy minél jobban tönkretegyék a másikat... Drága férjemmel láttunk már pokoli válásokat, de szerencsére olyanokat is, ahol nagyon emberien, intelligensen oldották meg még a kínos kérdéseket is.

Bori lányunk „jóvoltából" ismét szemtanúi, majd részesei lettünk egy meglehetősen furcsa, és az én anyai szívemet eléggé megviselő történetnek. Nyáron kezdődött, mikor az én kamasz lányom kisírt szemekkel tette le a telefont, miután egy órát beszélt Lillával, a legjobb barátnőjével.

Kiderült, hogy nem folytatja a sulit tovább, mert elköltözik vidékre az édesanyjával, és képzeljem el: elváltak a szülei! Borikám rendkívüli empatikus képességének köszönhetően egész nap sírt, hogy mennyire sajnálja Lillát, aki napok óta zokog, mert nem tud mit kezdeni a helyzettel, és esze ágában sincs elmenni új városba, új osztályba.

Aztán elkezdődött a tanév, legjobb barátnő nélkül, napi telefon és emailváltásokkal, amikből érződött, hogy nagyon szenved az a szegény lány. A hónap végére kiderült, hogy nem bírja tovább a vidéki iskolát, és visszajön Pestre az apukájához. A lányok nagyon happyk voltak, de az első pár együtt töltött nap után döbbenetes részletekre derült fény...

Lilla édesapja, mivel egy kórházban dolgozik, többször éjszakás egy héten, és ilyenkor egyedül kell a tizenhárom éves kislánynak vacsoráznia, lefeküdnie, majd reggel felkelni és elmenni suliba, hiszen a tizenkét órás műszak héttől hétig tart, így gyakorlatilag több mint fél napig egyedül(!) van a gyerek otthon.

Természetesen alig alszik ilyenkor, mert nagyon fél, nem eszik rendesen, mert nem teszi elé senki az ételt, és sokat sír, hogy miért nem jön vissza az anyukája. Na itt volt az, amikor én is elsírtam magam, majd közöltem Borival, hogy akkor mától inkább legyen nálunk ezeken az ügyelős napokon Lilla, és azonnal elkértem az édesapja számát.

Szóval most kaptunk még egy lányt megőrzésre, aki láthatóan jól érzi magát itt, de közben rettenetesen szenved attól, hogy a nagycsaládos káosz ellenére nálunk harmónia van és nagyon-nagy SZERETET. Nehéz szívvel hallgatom, ahogy az édesanyjával telefonál, és könyörög neki, hogy jöjjön vissza hozzá, hagyja az új munkát (és a ki nem mondott új szerelmet...)

Nem tudom, mit mondhatnék neki, ez nem rám tartozik, csak remélni tudom, hogy meg tudjuk könnyíteni neki ezt a válságos időszakot közösen elfogyasztott vacsorákkal, vigasztaló öleléssel, és természetesen a neki is járó „jó éjt puszival"...

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!