A lassan ölő méreg

Szerző: Zimre Zsuzsa
Dr. Kovács Rita beleszületett a gyógyszerészetbe. Édesanyja lassan 20 éve nyitotta meg első magángyógyszertárát Mosonmagyaróváron. Az iskolapadból egyenes út vezetett az egyetemre.
2003-ban diplomázott, majd néhány évig édesanyjánál szerzett gyakorlatot. Saját gyógyszertára egy éve nyílt meg. Vele beszélgettünk a szinte népbetegségnek számító magas koleszterinszintről. - Sokat hallunk mostanában róla, de tulajdonképpen mi is az a koleszterin?

- A koleszterin az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen vegyület, melynek 70-80 százalékát a máj állítja elő, míg a többi a táplálékkal kerül be a szervezetbe. A sejt(fal)membrán alkotórésze, és több hormon felépítésében is fontos szerepe van. A koleszterin felfedezése Eugène Chevreul francia vegyész nevéhez köthető, 1815-ben  írta le felfedezését. Kétféle koleszterin létezik, az egyik az úgynevezett „jó", a HDL (magas sűrűségű lipoprotein), illetve a „rossz", az LDL (alacsony sűrűségű lipoprotein).

- Mi történik a szervezetben magas koleszterinértéknél?

A betegség azért veszélyes, mert bár tünetei nincsenek, sok kárt tud okozni a szervezetben. Magas szint esetén a koleszterin a verőerek (artériák) falába rakódik le, melyekből a későbbiek folyamán úgynevezett plakkok alakulnak ki. Ezek – eleinte még tünet- és panaszmentesen – az érfal rugalmasságának elvesztéséhez, majd érelmeszesedéshez és érszűkülethez vezetnek.  Szerveink és szöveteink működéséhez a verőerek ép működése elengedhetetlen, hiszen ezen keresztül kapják az oxigént és a tápanyagot. Egy adott verőér elzáródása – ami bekövetkezhet akár hirtelen vagy fokozatosan, lassan – szervműködési zavart okoz.

A plakkok következtében vér az érben turbulens áramlást idéz elő, és ez a megváltozott, örvénylő jellegű áramlás megrepesztheti a plakkot magát, aminek következtében a probléma helyszínén robbanásszerűen vérrög alakul ki, és elzárja az artériát. Attól függően, hogy ez hol, melyik szervünkben alakul ki, nevezzük a betegséget például agyi trombózisnak, koszorúér-trombózisnak, azaz szívinfarktusnak. Ha pedig az így keletkezett vérrög elszabadul, és egy távolabbi helyszínre sodródva zárja el az ütőeret, akkor a betegséget például végtagi embóliának, agyembóliának, szemfenéki embóliának nevezzük. Sajnos felmérések alapján a 19 év alattiak 14 százaléka, a 30-39 év közöttiek 38 százaléka, a 40-47 éves korosztálynak csaknem fele küzd a magas koleszterinszint problémájával.

- Miért fontos ellenőriztetni a koleszterinszintet?

- Mert tüneteket nem okozó, ugyanakkor rendkívül veszélyes folyamatról van szó, ami évtizedek alatt betegséget fog eredményezni! A magas koleszterinszint bármelyik – akár egyszerre több – szervünkben megjelenő keringési zavart okozhat.  Leginkább  szív-, agyi-, illetve végtagi keringési problémákat idézhet elő! Mivel a hazai halálozási statisztikát több mint 50%-ban szív- és érrendszeri betegségek okozzák, ezért is érdemes időnként ellenőriztetni a vércukor- és vérnyomásértékeink mellett a koleszterinszintünket is.

- Mit tegyen az, aki nem szívesen megy az orvosi rendelőbe?

- Számos gyógyszertárban van mód ellenőriztetni a vérzsírszintünket. Ezt csak az ÁNTSZ által engedéllyel rendelkező szakemberek végezhetik. A program az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Diabetes Prevenciós Program részeként a Gyógyszerészi Gondozási  Program keretében valósul meg.  A gyógyszerészek az adatokat rögzítik, és azt névtelenül egy központi adatbázisba továbbítják, amely a lakosság egészségügyi értékeiről ad majd részletes felvilágosítást. A vizsgálat mindössze pár percig tart, és az ujjbegyből vett vérminta alapján kapunk eredményt. Nem kell megijedni, a gyógyszerész kollégák egy külön szobában végzik a vizsgálatot, és esetleges rossz eredmény esetén egy szaktanácsadás után tovább irányítják a pácienst az orvos kollégákhoz.

- Mennyibe kerül a vizsgálat?

-  Az ajánlott ár 595 Ft, mely minden költséget tartalmaz.

- Mennyi időnként érdemes megszúratni magunkat?

-  Ha valakinek nincsenek panaszai elég fél-, egyévente [m1] felkeresni egy szűrőállomást, egyéb esetben pedig a kezelő orvos dönt a kontrollról.

-  Ha valaki vegetáriánus, az elég-e ahhoz, hogy elkerülje ezt a betegséget?

- Sajnos nem, a táplálkozáson kívül genetikai okok is állhatnak a háttérben. Szintén rossz hír, hogy az édesség is okozhat megemelkedett vérzsírértéket.

- Mi a helyzet a gyerekekkel?

- Amerikában már gyermekkorban is javasolt a szűrés, ennek oka az egészségtelen életmód. Nálunk, ha a gyermek nem chipsen és hamburgeren él, akkor nem feltétlenül szükséges, azonban időnként érdemes.

- Ha magas koleszterinszintet diagnosztizálták valakinél, akkor marad a gyógyszeres kezelés?

- Igen és nem. Nagyon magas értékek esetén mindenképp indokolt a gyógyszeres kezelés, de már napi egy tabletta elég ahhoz, hogy egy jó értékeket állítsunk be. Ha az érték csak kicsit emelkedett, akkor elég lehet egy életmódváltás. A rendszeres testmozgás, a zsíros ételek elkerülése, a dohányzás abbahagyása, és az omega-3-ban gazdag halfélék rendszeres fogyasztása is sokat segíthet. Sajnos a vaj 100 grammjában 230 milligramm koleszterin található, így ennek elhagyása is javasolt. Helyette a margarin jelenthet megoldást, illetve a kissé szokatlan, de rendkívül egészséges hidegen préselt olívaolaj.

- Ha valaki nem szereti a halat, akkor mit tegyen?

- Az omega-3 és omega-6 kapszulák is megfelelnek, ezekből sokféle létezik. A gyógyszerész segít eligazodni köztük, és megtalálni a megfelelőt.

- Létezik túl alacsony koleszterinszint?

- Van olyan, hogy a szervezet nem állítja elő, ilyenkor előfordulhat, de nem jellemző. Azonban kezelni természetesen ezt is lehet.

- Mennyire foglalkoznak ezzel az emberek?

- A GFK Hungária felmérése szerint a 15-29 éves korosztály nem tudta, mennyi a saját koleszterinértéke, míg az ötven éven felüliek közül is mindössze minden 5. válaszadó volt tisztában saját értékével.

-  Ez a nőket és a férfiakat egyaránt sújtja, vagy van elmozdulás valamelyik nem irányába?

-Sajnos mindenkit érint, fiataltól az idősebbekig, illetve mindkét nemet egyaránt. A nők talán jobban odafigyelnek. Érdekes, hogy míg a férfiak a „könnyebb utat" választják és gyógyszert szednek, addig a hölgyek inkább hajlandóak változtatni az életmódjukon.

65 év alatti célértékek:

Kisebb mint 5,2 mmol/l

LDL: 4 mmol/l

HDL: min. 1 mmol/l

65 év feletti célértékek:

Kisebb mint 4,46 mmol/l

LDL: 3,5 mmol/l

HDL: min. 1,2 mmol/l


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!